Gelle Péter kajakos világbajnok, akinek a tokiói lesz a harmadik olimpiája.
2012-ben Londonban (két számban is döntős volt) és négy évre rá Rióban indult (egyesben jutott a fináléba, de a 8. hely nagy csalódás volt számára): „Még a Covid első hulláma alatt idehoztam magamnak a pincébe mindent, így tudok edzeni. Vízre már kevesebbet járunk, mert hideg van, ilyen szempontból nincs gond.”
Hogy érzed, mennyire van közel Tokió?
Mostanában sokszor hallani, hogy biztosan lesz olimpia, de erre most nem nagyon tudok figyelni. Inkább a májusi hazai első válogatóra kell felkészülni. Év eleji edzőtáborok nem lesznek, legalábbis biztosan nem úgy, ahogy megszoktuk, a helyzet mindenben kérdéses, semmit nem lehet előre tervezni. Tokió adja meg majd a választ, hogy mekkora sebet ütött a vírus a sporton. Szerencsére a családban ezt nem tapasztaltam, soha nem voltam ennyit együtt a gyerekekkel, mint most.
Kvótát te szereztél kajak egyesben, ennek ellenére a válogatón bizonyítani kell. Ki a legnagyobb ellenfél?
Szerintem Denis Myšák, bár még nem tudni, hogy ő a négyesben ül-e majd. Mindenképpen meg akarom nyerni a válogatót, nem szeretném, hogy valaki kibabráljon velem, megkapja a lehetőséget, mert nem lehet tudni, hogy fogják leosztani a lapokat.
Mit kérnél a Jézuskától?
Mindenem megvan, ha boldog és egészséges lesz a család, az a legnagyobb ajándék.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.