Harc a mindennapokban: Egyéves volt, mikor jöttek a betegségek

A zárójelentésben, amelyet az édesanya kezébe adtak Viktória születésekor, az állt, hogy kislánya egészséges, de neurológusi megfigyelésére van szükség. Abban a hitben és tudatban vitte haza lányát, hogy minden a legnagyobb rendben van. Daniela, az édesanya nehéz helyzete, bátor döntése, végtelen türelme és ereje a mindennapokhoz példa lehet mindannyiunk számára – írja Rajczi Emília.

Egyéves volt, mikor jöttek a betegségek: légcső- és tüdőgyulladás. Akkor már más elváltozás is észlelhető volt. A kislány végtagjai erőtlenül feküdtek a teste mellett, hangra nem reagált, és a mozgásban sem fejlődött úgy, mint a vele egykorúak. Ha az édesanya foglalkozni szeretett volna vele, nem figyelt rá, képtelen volt összezárni az ujjait, nem tudott megfogni egy-egy játékot. Közben rendszeresen jártak neurológiai ellenőrzésekre, az édesanya meg is említette a doktornőnek aggodalmát, de ott is csak megnyugtató válaszokat kapott. Türelem és sok-sok foglalkozás. Másfél éves korában került a kassai gyermekklinikára. Az ott eltöltött idő alatt az orvosok központi koordinációs zavart diagnosztizáltak. Végtag-deformációnak akkor még semmi jele sem volt. Az édesanya megkapta a magáét, hogy miért nem foglalkozott a gyermekével, és miért nem alkalmazták már születésétől a Vojta-módszert.

Fokozatosan érkező baj

"Viktória alsó végtagjai ötéves kora körül kezdtek deformálódni. Azóta ajánlottak műtéti lehetőséget is, az eljárás abból állt volna, hogy altatásban eltörik a csontját, majd helyreállítják, gipsz és újabb tornák. Daniela nem hajlandó kitenni lányát ilyen szenvedésnek, tudja, hogy járni soha nem fog. Az előrehaladott gerincferdülés az ülést is nehezíti. Korzett – fűző – viselését sem nagyon ajánlották neki, azzal érvelve, hogy akkor már egyáltalán nem fogja magát tartani. Közben megszületett a második kislány is; a két gyermekkel egyre nehezebb volt az édesanyának foglalkoznia."

A teljes történetet, Rajczi Emília szövegét az alábbi linken olvashatja el: