„Gondolhatok én bármit, próbálnak belegyömöszölni egy skatulyába”

A filmkritikusok díját a Pánik motoros rendőréért kapta. Két évvel később már Junior Prima elismerésben részesült, a Katona József Színháztól Jágó szerepével búcsúzott. Azóta rendez is, és egyáltalán nem bánja, hogy szabadúszó lett.

Bécs monarchiabeli lovaspályáján, a Kincsem forgatásakor beszélgettünk legutóbb, amikor Mike Maddent, az angol zsokét játszotta. Mennyit lendített a pályáján, hogy bekerült ebbe a nagy sikerű, romantikus kalandfilmbe?

Vajmi keveset. Nekem erről a munkáról elsőként az jut eszembe, hogy akkor született Emma lányom. A Kincsem nem hozott nagy változást a szakmai életembe. A Nyitva című filmnél gondoltam, hogy ez fog történni. Abban főszerepem volt, és nagyobb reményeket keltett bennem. A magyar filmiparban azonban marad mindenki a skatulyájában. Abból színházi vonalon is nehéz kitörni, átficánkolni.

Skatulyában érzi magát?

Lehet, hogy ezt csak én érzem? A Pepe című sorozat kapcsán egy internetes lap azt írta rólam: Kovács Lehel egy újabb lúzer karaktert tudhat magáénak. Gondolhatok én bármit, próbálnak belegyömöszölni egy skatulyába. Akárhogy igyekszem, ez van.

Én meg erre azt mondom, legyen boldog az a színész, aki már skatulyába került.

Igen, akkor már valamilyen. Ezzel nehéz vitatkozni. Régen, ha valamilyen volt a színész, akkor azt mondták rá, hogy modoros.

Darvas, Latinovits…

… Haumann kapcsán is felmerült nagyon sokszor. Emlékszem, valaki azt mondta, amikor már súlyos beteg volt, hogy csak ne nyáron menjen el az élők sorából, mert akkor az lesz, hogy ez volt a nyáron, meg az volt, és meghalt Péter is. A mi osztályunk című előadásban mindketten játszottunk. Lehet, hogy az elmúlás ijeszt meg. Egyébként egy előadás is meg tud halni.

Az Othello is elért a végéhez.

Tizenötször ment.

Nívós előadás volt. Kiderült, hogy miért csak ennyiszer?

Nem kellett közölni velünk. A Covid alatt mutattuk be, és nem ment híre. Én is műsoron tartottam volna még, de megértem a színház vezetőségét. Nehéz döntés lehetett levenni a műsorról. Megjelent egy találó kritika az előadásról. Azt írta valaki, hogy Jágó-show volt.

Valóban szikrázott a kezében a figura. Flottul megformálta.

Székely Kriszta azon kevés rendezők egyike, akinél a bizalmat azonnal feltétlenül érzed. Egyértelműnek látszik nála, hogy miért téged választott ki a szerepre. És kíváncsi rád. Olyan helyzetet alakít ki körülötted, hogy azt érzed, bármit megpróbálhatsz. Enged. Erre van kitalálva a formátuma. Ez a történet valóban Jágó bulija volt.

Felszabadító érzés így játszani, ilyen szabadon.

De már nem éreztem, hogy ennek ilyen vagy olyan következménye lesz. Mármint annak, hogy jól vagy rosszul csinálom. Mertem csinálni. Jól tudtam próbálni. Az is nagyon sok erőt adott a munkához, hogy amikor a próbák során Adri, a feleségem covidos lett, és billegni kezdett a dolog, hogy akkor engem lecserélnek-e vagy sem, Kriszta úgy döntött, hogy nem. Megvárjuk, mi lesz, mondta. És ezt az ember ott legbelül jó fiókba rakja. Így értem a bizalmat.

És nem lett covidos?

Akkor megúsztam.

Tizenhat év után végül szerződést bontott. Megvált attól a társulattól, amelybe rengeteg kollégája vágyik.

Amikor a járvány miatt először ragadtam otthon a családdal, és kiszakadtam abból a kerékből, amelyet addig vadul tapostam, kinyílt a szemem, és megláttam, milyen is a mi színházi kultúránk.

És rájött, hogy van élet a Katonán kívül?

Minden színházon kívül van élet. De nem is ez a kérdés. A távozásomhoz annyi minden vezetett, hogy nem is tudnék egy választ adni. Voltak igazságtalan pillanatok, kellemetlen beszélgetések részemről is. Ugyanakkor azt is tisztán láttam, ha most nem próbálom meg, negyvenévesen, hogy rendezzek, és hogyan mutatok a Katonán kívüli színházi világban, vagy inkább úgy mondom, egyedül ebben a szakmában mint színész, akkor lehet, hogy beszorulok egy olyan helyzetbe, ahol már nagy merszem nem lesz. Vagy nem ott akarok megöregedni. A kíváncsiság vitt előre. Hogy mi történik velem egy másik helyzetben.

Kiket sajnált a leginkább otthagyni?

Sok ilyen nevet tudnék mondani. Máté Gábor, az igazgatóm ott volt az esküvőmön. Emlékszem a pillanatra, a szemére, amikor megölelt. És hogy én is megöleltem. Őrzöm a tizenhat évet, az ottani viszonyaimat, ez már most mérhetetlenül hiányzik. Bodnár Erika haragszik is rám, mert eljöttem. De vannak olyan dolgok is, amelyek egyáltalán nem hiányoznak. Ha egyetlen nevet kellene mondanom, ami pusztán a barátság vonalán mozog, az egyértelműen Mészáros Béla. Ha pedig művészi vonalon, az a rendező Tarnóczi Jakab. Nagyon hiszek a tehetségében. Szeretnék még dolgozni vele.

Bodnár Erikának, ahogy ő mesélte, megmentette az életét.

Egymás mellett álltunk a színpadon. Látszott rajta, hogy rosszul van. Nem kapott levegőt.

A karjaiban vitte ki a színről.

Gyerekként én is küzdöttem légszomjjal. Tudom, mi az.

Leolvasta az arcáról, hogy nagy a baj.

Jólesett neki, hogy valaki észrevette, figyelt rá.

Azt nyilván tudta, miután eljött a Katonából, hogy nem légüres térbe ugrik. Hogy a sorozatoknak köszönhetően sem marad munka nélkül.

Erre szeretek úgy gondolni, mint egy olyan kapura, amely végre Magyarországon is kinyílt.

Régen tévéfilmeket forgattak, most sorozatok készülnek. Nem kell a könnyű szórakoztató műsorok mezsgyéjén járni. Azt tudtam, hogy rendezni fogok. Hogy a következő évem meg lesz oldva. Büchner darabját, a Leonce és Lénát rendeztem Kecskeméten.

Egyelőre meg kell szoknom a szabadúszást. Meg kell tanulnom nemet mondani, nem pedig félelemből azonnal igent.

Remek partnerei vannak a Pepében. Mucsi Zoltán, Medveczky Balázs, Simon Kornél.

Éreztem, hogy ezek teljesen játszható helyzetek. Nincs ostoba, alpári humor. Heti sorozat, ami picivel erősebb garancia a minőségre, hiszen több idő van rá, mint egy napi sorozatra.

Úgy, mint a Pepében Mucsi Zoltánhoz, a Munkaügyekben minden szál Molnár Piroskához vezetett.

Piroska is mindig erős bástya. Jó volt nekünk az a munka.

A várakozást, két munka között, hogyan viseli?

Még nem tanultam ki. Most vagyok csak igazán benne. Van is tétje anyagilag. Két kislányunk van. Hét- és hatévesek.

Élvezi az apaságot?

Sokkal megterhelőbb szerep, mint bármi az életben. Boldog rabszolgaság. Ezt is lehet élvezni, de sokkal kevésbé testhezálló feladat, mint a színészet. A nevelés, a törődés komoly munka. Bizonyos részeit szeretem, a többivel pedig meg kell küzdenem.