Csillagjós: 2023, a Mars éve

Vasárnap

2022 eseményei alaposan felforgatták a világot, ezért sokan egy nyugodtabb, csendesebb és kiszámíthatóbb évet kívánnak 2023-ra. A nyugati asztrológia előrejelzései szerint viszont legalább olyan izgalmas évnek ígérkezik, mint a mögöttünk álló, vagyis unatkozni biztosan nem fogunk.

2022-t a Jupiter éveként emlegették, míg 2023 uralkodó bolygója a Mars. A vörös bolygó legutóbb a 2016-os esztendőt uralta, korábban pedig a 2009-est, a 2002-est, az 1995-öst vagy az 1988-ast. A Mars által dominált időszakokban mindig felszínre kerül a törekvés, akaraterő, bátorság és lendület, vagyis a célkövetés. Ideális esetben azért, hogy felemeljük magunkat és környezetünket, hogy jobbá, működőbbé tegyük az életünket. Alacsony szinteken megélve indulatosság, agresszió kapcsolódik hozzá.

Küzdelem és gondoskodás
Az év első harmadában a Mars befejezi hátráló mozgását, márciusban átlép az Ikrekből a Rákba. Energiáink addigi szétforgácsolódása helyett olyan tendencia jellemzi majd ezt az időszakot, amely gondoskodásra, otthonunk, családi kapcsolataink megerősítésére sarkall. Mások segítése, érzelmi átélések, szentimentális megélések, mások gondjainak megértése, másokért való felelősségvállalás kaphat támogatást szélesebb társadalmi szinteken. 
A Jupiter a Kosban kezdi az évet, májusban lép át a Bikába, és szeptembertől majdnem év végéig hátráló mozgást folytat. A legnagyobb bolygó általában megsokszorozza egy-egy téma lendületét, hangsúlyát, a Kosban így a törekvőbb, harcos én bújhat elő az emberekből tavasz folyamán, míg a Bikában már ez lecsendesedhet, és azt támogatja, hogy jót tegyünk magunkkal és másokkal, ne sajnáljunk pénzt, időt és energiát fordítani arra, hogy az életünk kellemesebb, jobb legyen.

Társadalmi átalakulások
A Plútó március 23-án átlép a Halakból a Vízöntőbe, júniusban már egészen a Bakba lép vissza. Az év egyik, ha nem a legérdekesebb hatása, a Plútó ugyanis gyorsan és hatékonyan vet véget mindennek, ami nem működik. A Vízöntőben munkálkodva az emberiség számára új társadalmi átalakulást segíthet elő, kiemelve a társadalmi berendezkedésnek azt a tulajdonságát, hogy bár a hatalom gyakorlói a választott vezetők, a hatalom viszont mindig a néptől származik, ezért a nép dönti el, hogy kinek a kezébe adja a vezetést. Az ilyen időszakok megmutatják, melyik társadalmi konstrukciók életképesek és működőképesek.

Világszinten a biztonságpolitika egyértelműen a központi témák egyike marad, már csak azért is, mert 2023 folyamán az Uránusz nem mozdul ki a Bikából, ez pedig azt jelzi, hogy a biztonságunk megteremtése vagy biztosítása szempontjából jócskán lesznek feladataink, méghozzá olyan módok által, amelyeket eddig (sokszor éppen kényelemből) nem volt okunk vagy hajlandóságunk kipróbálni. Ez a téma ráadásul aktuális marad egészen 2026-ig.

Célkövetés, megértés
Március 7-én a Szaturnusz belép a Halakba, minek hatására még a korábbinál is intenzívebben éljük meg az érzelmeinket, és mintha ismét szem elől tévesztenénk a célt, az irányt. A kezdeti bizonytalanság befelé fordulással párosulhat, sokan álomvilágukban, beteljesületlen vágyaikban keresnek majd megoldást. Ezért is fontos, hogy az év folyamán pontosan tudjuk, mik a céljaink, és tartsunk is ki mellettük.  Június végétől október közepéig egy nagyon pozitív hatás, a Neptunusz-Plútó szextil szintén cselekvésre sarkall minket, segítve megérteni bizonyos önismereti, lelki hátterű motivációinkat. Októberben a Plútó-Mars kvadrát borzolhatja még picit a kedélyeket, ez szintén komoly átalakulást gyorsíthat meg, a Mars harcos-cselekvő energiája és a Plútó kényszerítő, lezáró hatása együtt biztosan olyan turbulenciákat okoz, amelyek új szintekre emelik a működésünket. Feltéve, ha mutatunk rá hajlandóságot.

Sárkány Andrea

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?