Negyven éve távozott az élők sorából egy édesapa, férj és szakember, akit sokan ismertek és tiszteltek Komárom környéken.
Ő volt a mindenki Sanyi bácsija, az ortopéd cipészmester. Apámról írok, láttam gyerekkoromban a munkáját és annak eredményét. Mindig több segéddel dolgozott, az ortopéd cipőkre szakosította magát. Ezért sokan jöttek hozzá. Abban az időben a beteg kapott az orvostól ortopéd cipőt, amin bizony javítani kellett, mert voltak, akiknek a lábuk egészen különösen károsodott. Ezekre volt ő nagy specialista. Gyerekként beültem hozzá, és ha láttam egy furcsa cipőt, megkérdeztem: ebből mi lesz? Kislányom, amilyen a beteg lába, én olyanná formálom a cipőt, válaszolta. Nem csoda, hogy szerették, mert emberséges is volt. Akinek nem volt pénze, annak részletre dolgozott, volt módosabb, aki két-három cipőt is rendelt. Apám mindig az embereket szolgálta. Empatikus volt. Egyszer a neten egy férfi ezt írta: édesapádnak köszönöm, hogy nem haltunk éhen. Igen, segített, ahol szükségét látta. De nemcsak a munkáját végezte becsületesen, 1951-ben a Csemadok ógyallai szervezetének egyik alapító tagja volt, és haláláig dolgozott velük. A tűzoltószervezetnek is tagja volt, őket is támogatta, ahogy tudta. Örökös tagja lett a szervezetnek.
Negyven év sok idő. Vajon ki emlékezik rá? A falumban élnek emberek, akik szüleinek dolgozott. Amikor gimnáziumba jártam, mindig azt mondta: a tudás hatalom és a legnagyobb érték. Ezt jól a fejemben tartottam, és a gyerekeimnek is továbbadtam. Sokszor eszembe jutnak esténként bölcs szavai, és könnyezem…, de jó ember volt az én apám! Nekem ő a nagy Felejthetetlen.
Gyurcsovics Stevlik Márta, Hetény
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.