22 ország, 100 város

Mondják, hogy a harmincadik születésnap amolyan vízválasztó. Te ezt nemrégiben ünnepelted, ugyanakkor régóta úton vagy, hosszú kilométerek állnak mögötted. Mikor vágtál neki először a világnak?

A világjárást a szüleimnek köszönhetem, ők azok, akik mindig támogatták az őrült ötleteimet. Tizenegy éves voltam, amikor először mentünk a horvátországi Umagba. Mindenkire nagy hatással volt ez az út, mert azóta nagyon sokszor visszatérünk. Megvan a maga szépsége annak is, ha az ember mindig ugyanoda látogat vissza. Ha jól számolom, eddig tizenkétszer jártam Umagban, de biztos vagyok benne, hogy nem a tavalyi volt az utolsó alkalom. Életemben először ott láttam a tengert, és szerelem volt első látásra. Egymagam tizennyolc évesen vágtam neki a világnak. Három hetet töltöttem egy teljesen idegen családnál Németországban. Egy ismerősön keresztül jutottam ki hozzájuk nyelvtanulás céljából. A német nyelvterületeken való tartózkodásom elsődleges célja mindig a nyelvtudásom fejlesztése volt, de rá kellett jönnöm, hogy ettől sokkal többet ad. Tavaly kiköltöztem Prágába, és azóta is ott élek és dolgozom. Nem tudom, meddig fog ez tartani, mert elég nyitott vagyok az ilyesmire, tehát van rá esély, hogy egy év múlva már máshol leszek. Ugyanakkor valamennyire mindig megvisel lelkileg, ha hosszabb időre megyek el otthonról. Sosem mondtam és mutattam, nem akartam, hogy a szüleim lássák rajtam, hogy a kalandvágy mellett szomorú vagyok. Próbáltam mindig arra összpontosítani, hogy rengeteget fogok tanulni, és ez a javamra válik.

Az utazás gyakorlatilag egy önismereti túra, felismerni, feszegetni a határainkat. Lelkileg neked mit tud nyújtani?

Az utazás jelenleg a legnagyobb motivációm az életben, nagyon feltölt. Ha rossz napjaim vannak, sokszor nézegetem a képeimet, s arra gondolok, hogy akkor és ott minden sokkal lassabb, nyugodtabb és békésebb volt. Ez motivál, mert újra át akarom élni azt az érzést. A változást abban veszem észre, hogy sokkal türelmesebb és megértőbb vagyok az emberekkel. Minden nemzetnek más a mentalitása, a szokásaik, a nézeteik. Ez nagyon érdekes dolog, de erősen formálja az ember világnézetét, véleményét. A tapasztalatoknak köszönhetően bizonyos helyzeteket teljesen máshogy látok vagy reagálok le most, mint néhány évvel korábban.

A legnagyobb kulturális sokk, amit utazás közben átéltél? Esetleg a legviccesebb, legkínosabb pillanat, amit volt részed megtapasztalni?

Kicsit sokkolt, mikor megtudtam, hogy a thaiföldiek étkezés közben nem használnak kést. Mindent meg tudnak enni kanállal és villával. Egy nagyon vicces pillanatunk Bangkok belvárosában volt, egy hatalmas kereszteződésnél, ahol nyolc különböző irányba vezet az út. Nem voltam biztos abban, még a térképem segítségével sem, hogy melyik irányba kellene elindulni. Megkértem egy ott álló férfit, hogy segítsen nekem. Konkrétan telerajzolta a térképemet, mi mindent nézzünk meg és hova menjünk el. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy de én ide szeretnék eljutni. Sajnos ebben nem segített, magyarázat közben viszont leintett egy tuk-tukot (háromkerekű jármű számos ázsiai országban, különösen Thaiföldön – a szerk. megj.), és egy pillanat alatt elhadarta, hogy hova mindenhova visz el bennünket. Öt perc alatt szervezett nekünk egy félnapos városnézést Bangkokban. Olyan helyeket láttunk, melyek nem szerepeltek a terveim között, de utólag nem bánom, mert így az igazi Bangkok tárult elénk.

A 22 ország 100 városának valamelyikében fiatal nőként szembesültél bármilyen korláttal, negatív tapasztalattal?

Magával azzal a ténnyel szembesültem, hogy fiatal nőként minden sokkal nehezebb, és néha veszélyes is. Ha lányként magad bolyongsz egy nagyvárosban, néhol érdekesen, furcsán néznek rád az emberek. De ennek is megvan a maga varázsa, és csak először szokatlan. Fiatal nőként negatív tapasztalom csak az arab országokban volt. Nem biztos, hogy el mernék indulni oda teljesen egyedül. Korábban női társasággal utaztam egy-egy ilyen országba, volt pár kellemetlen pillanatunk. Ennek ellenére nagyon szeretem mindet, például Afrikát, de igyekszem nem egyedül felfedezni.

Milyen volt számodra a 2020–21-es év, hogyan maradtál optimista?

Nehéz volt, de senkinek nem volt egyszerű. Ami az utazás részét illeti, a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam semmit tervezni, mert az ember nem tudta, mi lesz egy hét múlva, ergo ezzel elveszítettem a jelenlegi legnagyobb motivációmat. Aktív ember vagyok, szeretem, ha pörgés van, így a négy fal közé bezárva, a távmunka kombinációja mellett egy ketrecbe zárt oroszlánnak éreztem magam. Muszáj volt keresnem valamit, amivel az időmet kitölthettem és amiből energiát, motivációt merítettem. Az utazásaim során készített képeimet nézegettem. Tervezgettem, hová megyek, ha vége lesz az egésznek.

Milyen úti cél(oka)t ajánlanál az első alkalommal utazóknak?

Először a közelebbi célokat ajánlanám, de aki szereti a kihívásokat, nyugodtan kezdheti egy tizenegy órás repülőúttal. Ha konkrét helyeket kell megneveznem, akkor pihenés szempontjából a Zöld-foki Köztársaságban található Boa Vistát bárkinek merem ajánlani. Az a hely maga a csoda. Aki szereti a történelmi múlttal és rengeteg látnivalóval teli helyeket, annak Velencét és Rómát, aki pedig lélegzetelállító pillanatra vágyik, annak Capri szigetét és Nizzát. Ha valaki nem szeret repülni, annak a horvátországi Rovinj, Zadar és Dubrovnik városát említeném. Aki pedig valami másra vágyik, annak ott van Bangkok és Havanna. Ezzel körülbelül össze is foglaltam a legleg helyeimet.

És mely úti célok szerepelnek a bakancslista élén jelenleg?

Rengeteg van még, de bárhova elmennék a világban. Ha mindenképp ki kellene emelnem párat, akkor: Lisszabon, Isztambul és Bergen.

Három dolog, ami nélkül nem tudsz elutazni?

Egy könyv, a farmerdzsekim és a hátizsákom.

Egy dolog, amit nem szeretsz az utazásban?

Igazából nincs olyan, amit nem szeretek, de a jetlag kellemetlenül érint. Nagyon érdekes állapot, és személy szerint borzasztó rosszul viselem. Szükségem van egy hétre, mire átmegy rajtam, és a szervezetem beáll az adott időre. Engem itthon az óraátállítás is eléggé megvisel, hát még ha több időzónán megyek keresztül…