Kiadó a „Bramasole villa”

Bramasole villa

Peter Mayle regényei, mindenekelőtt az 1989-ben kiadott Egy év Provence-ban nyitotta meg a piacot az expat sztorik, vagyis a külföldre szakadt írók történetei előtt. Ilyen – egy másik kedvenc – Frances Mayes Napasütötte Toszkánája is.
 

Aki szereti a kissé szirupos történeteket, és úgy gondolja, hogy számára Toszkána a legszebb vidék kerek e világon, az bizonyára ismeri Mayes regényét, vagy legalábbis az azonos című amerikai filmet. Nem kimondottan női film, állítólag a férfiak is szívesen megnézik egyszer, mert annyira hangulatos, hogy teljesen magával ragadja az embert. A film végén a legtöbben már csomagolnák is a koffert, hogy hasonló örömökben és kalandokban lehessen részük, mint a regény- és filmbeli hősnőnek.

Frances, a sikeres írónő San Franciscóban él. Peregnek a napok, minden simán megy, egészen addig, amíg meg nem tudja, hogy férje megcsalja. Elválik, de mély depresszió lesz úrrá rajta, és alkotói válságba kerül. Barátnője felajánlja neki Toszkánába szóló repülőjegyét, menjen, kapcsolódjon ki, felejtse el a rossz napokat. Már a napsütötte Toszkánában buszozik, amikor észreveszi a romos Bramasole villát. Hátrahagy csapot-papot meg az autóbuszt, és megveszi a lerobbant ingatlant, amelyet a filmben szimpatikus lengyel intellektuális idénymunkások javítgatnak, míg a film végére lakályos otthonná nem varázsolják. 

Az az igazság, hogy a Bramasolénak elnevezett villát nem a forgatás alatt renoválták, akkor csak egy kicsit kipofozták, kitakarították, berendezték, kifestették meleg tónusú színekkel. Az igazi nagy felújítás három évvel a forgatás után kezdődött a Cortona várostól nem messze levő birtokon. Ott, ahol a filmbeli Bramasole is fekszik, tulajdonképpen három ház áll, a Villa, amelyben eredetileg a tulajdonosok laktak, a másik a Famhouse, amely istállóként szolgált, valamint a Limonia, ahol a citrusféléket teleltették, vagyis egyfajta téli kert volt. A Kr. u. 600-ban alapított birtok a 17. században nyerte el végső formáját, a három ingatlant pedig 2006-ban újították fel, s manapság Villa Laura néven ismert. Az igazi rajongók számára jó hír, hogy a villa bérelhető, rossz hír, hogy nem fognak ráismerni a filmbeli bájos házra. Persze így is élvezhető, nagyon szép, sőt pazar. A tíz elegáns hálószoba, a 10 fürdőszoba, a medencés kert, a nagy teraszok, nyílt kandallók, függőágyak maximális kényelmet és luxust biztosítanak a családnak vagy egy nagyobb társaságnak. (ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?