Miről ír a csütöröki Új Szó?

Új Szó

A holnapi lap tartalmából.

Szlovákia és Magyarország kölcsönösen elismeri az oltási igazolást, így akit be-oltottak, az szabadon utazhat a két országban

A magyar iskolások szülei már kérhetik a Szülőföldön magyarul támogatást a most végződő tanévre

Változások a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényben: vállalkozó nem választhat

Nő az oltási kedv, fiatalos lendületet kapott a vakcinálás

Jövő héten már sárga lesz a járások többsége

Végre elindulhat a nyári turistaszezon

Régió

 

Szigorúbban felügyelnék a játéktermek működését Érsekújvárban

Fejlesztő labdajátékok a legkisebbeknek

Barangolás az aranyló méz nyomában

Kultúra

A lockdown ideje alatt, az elmarad turnék helyett sorra születtek az új dalok. Figyelmükbe ajánlunk néhány "nem tervezett" albumot.

A producerek szerint nem közpénzből forgatták az Elk*rtuk című politikai krimit, amely az őszödi beszéd történetét dolgozza fel. Viszont bárki adakozhat egy számlaszámra, aki szeretne "az ügy mellé állni": 

Bratislava World Music Festival címmel online világzenei seregszemle  kezdődik holnap, amelyen részt vesz a somorjai Varkocs zenekar is.  

Sport

Tomi Kiddel beszélgettünk arról, hogy tanítványa, Csemez András bokszoló kijutott a tokiói olimpiára.

A magyarok nem bírtak az írekkel, gól nélküli döntetlen a főpróbán

A hodosi férfi asztaliteniszcsapat hatodszor nyerte meg a szlovák bajnokságot

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?