Koronavírus a palotákban

I. Margit dán királynő

A legtöbb európai uralkodó rendkívüli beszédet intézett a népéhez az új típusú koronavírus-járvány miatt, közülük a norvég és holland királyi család elővigyázatosságból karanténban tölti a márciusi napokat. II. Albertet, Monaco uralkodó hercegét koronavírussal diagnosztizálták. A dán királyi ház elhalasztotta a II. Margit 80. születésnapja alkalmából tervezett nagyszabású állami ünnepségsorozatot.

 

A világ uralkodói nem pánikolnak, de a koronavírus-járvány miatt meghozták a szükséges óvintézkedéseket. Azzal egy időben, hogy Európába tolódott a pandémia súlypontja, először a norvég uralkodópár mozgásterét korlátozták. V. Harald király és felesége, Szonja királyné a hónap eleji négynapos jordániai állami látogatásáról március 4-én hazatérve karanténba került az oslói királyi palotában, mert az orvosok tartanak attól, hogy megfertőződhettek a koronavírussal. Az aggodalom jogos, hiszen az idősek a koronavírus-járvány legveszélyeztetettebb társadalmi csoportja: az uralkodó februárban 83. születésnapját ünnepelte, a királyné 82 éves.

Dacára annak, hogy Harald király és Szonja királyné a királyi udvar tájékoztatása szerint tünet- és panaszmentes, az agg uralkodó március 15-én a népéhez intézett televíziós beszédében fáradtnak, meggyötörtnek látszott. Az íróasztalánál elmondott beszédében először a házi karanténjukról szólt érintőlegesen, de a kétperces közvetítésben arról is beszélt, hogy a fertőzöttek mellett a betegek családtagjaira, az elhunytakat gyászolókra, a kórházi dolgozókra, a gyermekekre és a magányosokra is gondol, imádkozik értük. Hangsúlyozta: az egymás iránt tanúsított szokásosnál nagyobb kedvességre van szükség a mostani nehéz időkben.

A dán királyi ház tagjait érintő első személyes intézkedés a trónörökösi családot érintette, ugyanis Frigyes dán herceg és felesége, Mária hercegné a négy gyermekük – Vince és Krisztián hercegek, Jozefina és Izabella hercegnők – társaságában a tervezett tizenkét hetes svájci tartózkodásukat megszakítva visszatért Koppenhágába. A palota március 12-ei közleménye szerint „a trónörökösi pár számára mi sem természetesebb annál, hogy hazatérnek és a dán emberek mellett állnak abban az időszakban, amely mindenkitől sokat követel, és amelyben mindenki egyéni felelősségvállalással tartozik”. A trónörökös négy gyermeke ideiglenesen a svájci Lemania-Verbier faluban tanult. Tanulmányaikat a dániai gentoftei iskolában folytatják, amikor az észak-európai állam közintézményei újra kinyitják a kapuikat.

Hazatérésüknél szimbolikusabb döntés, hogy II. Margit királynő egy héttel ezelőtt elhalasztotta a születésének áprilisi 80. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású állami ünnepségsorozatot. A népünnepélynek szánt többnapos központi eseménysorozatot tavaly  kezdték el szervezni, az eddigi költségvetés sok százmillió eurót emésztett fel. A koronavírus-járvány miatt nemcsak az ünnepség marad el, hanem a királyi ház összes tagjának hivatalos programját is törölték. Az energikus és kreatív királynő évenkénti norvégiai téli pihenéséből a napokban hazatérve a Koppenhágától északra lévő fredensborgi palotába tette át a székhelyét, a következő heteket ott vészeli át. A trónját 48 évvel ezelőtt elfoglaló Margit a március 17-én onnan sugárzott rendkívüli televíziós beszédében hálát mondott a járvány megfékezése érdekében hősiesen küzdő népének, különös tekintettel az egészségügyi dolgozókra. Egy másik skandináv „kollégája”, XVI. Károly Gusztáv svéd király rendkívüli kormányülésen vett részt, berendelte magához a miniszterelnökét, és ugyancsak szólt az ország lakosaihoz.

Vilmos Sándor holland király és családja már a járvány európai eszkalálódása előtt hazatért a családjuk hagyományos téli pihenőhelyéről, az ausztriai Lech am Arlbergből, de elővigyázatosságból azóta nem hagyják el a hágai Huis ten Bosch palotát. A világ számtalan országának példájára Hollandiában is tartanak olyan közösségi villámakciókat, amelynek az a célja, hogy a városok lakói tapssal fejezzék ki köszönetüket a köztisztasági és egészségügyi dolgozóknak. A holland királyi ház kedden késő este tette közzé azt a rövid videót, amelyen Vilmos Sándor és Maxima királyné mellett a három gyermekük, Katalin-Amália, Alexia és Ariane hercegnők a hágai palota erkélyéről csatlakoznak a flashmobhoz. A királyi pár lelkesen tapsolt, a hercegnők konyhai edények fedeleit csapták össze. Ezt követően az uralkodó rövid beszédben fejezte ki háláját az egészségügyi dolgozóknak.

A hét második felében a belga és a spanyol király válságértekezleten vett részt a kormánytagok társaságában. Mind Fülöp, a belga és Fülöp, a spanyol uralkodó ezután rendkívüli beszédet intézett a néphez. „Biztos vagyok abban, hogy mindannyian ismét példát mutatunk felelősségből, kötelességtudatból, hazafiasságból, emberségből és főként szolidaritásból” – hangsúlyozta a madridi Zarzuela-palotából szerda este sugárzott hosszú és személyes felszólalásában az 52 éves spanyol uralkodó. A király kiválónak nevezte a spanyol egészségügyet, említést tett az abban dolgozó professzionális szakemberekről is. VI. Fülöp király egy héttel korábban még külföldön járt, a terrortámadásokban elhunyt civilek emlékére megrendezett párizsi ünnepségen vett részt. Ezen a napon Emmanuel Macron francia államfő a párizsi államfői rezidencián, az Élysée-palotában nem kézfogással, hanem fejhajtással üdvözölte, az elnök felesége, Brigitte és a koronás fő hitvese, Letícia királyné ugyancsak meghajlással és egymás vállának megérintésével köszöntötték egymást.

Szintén régi tradíció ért véget akkor, amikor március elején a király édesanyja, Zsófia emeritus királyné nem csókolta meg a közép-spanyolországi Soria tartományban lévő Medinaceli templomában a Madonna-szobrot, amelyet 1961 óta minden márciusban felkeres. A 81 éves anyakirálynét felállva tapsolták meg a hívők a templomban, sokuknak kezet nyújtott. Azóta a járvány megfékezésének érdekében a legtöbb európai államban betiltották a felekezeti miséket és istentiszteleteket.

A koronavírus az Egyesült Királyság mindennapjaira is rányomja a bélyegét. A brit uralkodó utolsó palotán kívüli nyilvános megjelenése március 9-én volt. II. Erzsébet ezt követően a kormányzat több tagját és külföldi diplomatákat is fogadott, de csütörtökön elővigyázatosságból elhagyta a londoni Buckingham-palotát. A 93 éves uralkodó a windsori kastélyban tölti a húsvéti időszakot, ahol százfős személyzet dolgozik, ellentétben a főrezidencia ötször ennyi alkalmazottjával. A londoni palota mellett a windsori és sandringhami kastélyokba tervezett márciusi és áprilisi programokat lemondták, a májusra és júniusra tervezetteket elhalasztják. Vilmos cambridge-i herceg a koronavírus megfékezésére alapítványt hozott létre, amely sokak szemében azért is örömteli döntés, mert a március eleji írországi állami látogatásán még azzal viccelődött, hogy a feleségével, Katalin hercegnővel ők is terjeszthetik a fertőzést. A trónörökös idősebb fiának gyermekei a járvány lecsengéséig otthon folytatják tanulmányaikat; Beatrix yorki hercegnő és jegyese pedig elhalasztották a májusra tervezett esküvőjüket.

A monacói nagyherceg televíziós beszédben nyugtatta meg alattvalóit arról, hogy kormánya meghozta a megfelelő óvintézkedéseket. Pár napra rá, csütörtökön azonban arról érkezett hír, hogy II. Albert koronavírustesztje pozitív lett. A hercegi palota közleményben tudatta a hírt, hozzátéve, hogy a 62 éves herceg az édesanyjáról elnevezett monte-carlói kórházban tartózkodik, állapota „nem ad okot aggodalomra”. Várhatóan jövő héttől már a Grimaldiak palotájában lábadozhat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?