GALÉRIA: Százötven éve indult útjára az első levelezőlap

a

Kedden volt épp 150 éve, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában – elsőként a világon – forgalomba hozták az olcsó, két krajcárba kerülő postai levelezőlapot.

A postai forgalomban régóta keringtek nyílt, borítékba nem zárt lapok, hiszen a levelek nagy részét a rövid, semmilyen titkot nem tartalmazó üzenetek teszik ki. A hivatalos levelezőlap – „a boríték nagyságú, nyílt postai levél, vékony papírra írva, amely az írott kommunikáció olcsó formájaként használható” – gondolatát 1865-ben az Észak-Német Posta Unió karlsruhei tanácskozásán vetette fel Heinrich von Stephan birodalmi postafőtanácsos. A javaslatot akkor még elvetették, de Emanuel Herrmann, a bécsújhelyi katonai akadémia tanára felkarolta, és nem sokkal később a Neue Freie Presse című lapban hosszabban és nagyobb sikerrel fejtette ki. Meglátása szerint a levelek többsége csak rövid üzeneteket, ill. jókívánságokat tartalmaz, melyekben semmiféle titok nincs, ezért olcsóbb, nyílt lapon is közölhető. Az ötkrajcáros helyi és távolsági levél díjszabása helyett kétkrajcáros díjjegy került rájuk, így adva értelmet a nyílt lapoknak.

A díjjegyes levelezőlap bevezetése érdekében sokat tett a pozsonyi születésű Gervay Mihály, az 1867-es kiegyezés után létrejött független magyar posta első országos főigazgatója. Nem kis részben az ő erélyes fellépésének köszönhető, hogy 1869. október 1-jén az Osztrák–Magyar Monarchiában forgalomba hozták az olcsó, két krajcárba kerülő postai levelezőlapot. A megjelenés napján csak Magyarországon tízezer, hat hét alatt pedig egymillió darab levelezőlap fogyott el. Az első három hónapban Európa-szerte több mint kétmillió darab kelt el a 8,5-ször 12,2 centiméteres lapból, amelynek Herrmann a Postkarte nevet szánta, a bécsi postahivatal azonban Correspondenzkarténak nevezte el. A szinte teljesen megegyező kinézetű lapokat Magyarországon a magyar címer, Ausztriában a kétfejű sas képe díszítette.

Galéria

Ahogy a bélyeg néhány év alatt elterjedt az egész világon, a levelezőlap is viharos gyorsasággal hódított teret. Von Stephan számára elégtétel lehetett, hogy Németországban az ő felügyelete alatt vezették be a lapot 1870 júniusában.

Angliában októberben kezdték árusítani, a szigetországban az első napon 675 ezer darab levelezőlap kelt el. Az Egyesült Államokban az első lapot 1873. május elsején bocsátották ki, és egy hónap alatt 31 millió példányt adtak el. Amerikát azonban számos ország megelőzte ezen a téren, Finnország már 1870-ben, Belgium, Hollandia, Dánia és Kanada pedig 1871-ben hozta forgalomba a lapokat. Egy évvel később Svédország, Norvégia, Oroszország és Ceylon is behódolt az új szolgáltatás előtt, majd az Egyesült Államokkal egy évben következett Franciaország, Szerbia, Románia, Spanyolország és Japán. Olaszországban 1874-ben, Uruguayban és Guatemalában 1875-ben vetették be. A következő években Görögország, Törökország, Portugália, Perzsia, Argentína, Egyiptom, Izland, Mexikó, Brazília, Kolumbia, Peru és még Kongó is forgalomba hozta saját levelezőlapjait. A postai levelezőlap az egész világon történő használatáról az 1878-as párizsi postakongresszuson kötöttek egyezményt.

A lapokat kezdetben az ország címerével díszítették, később ezt tájak, vonatok, gőzhajók, virágdíszek képei váltották fel, aztán még színesebb témák kerültek hátoldalukra.

A magyar képeslapkiadás 1896-ban, a millennium évében kezdődött. A régi lapok igazi kincsnek számítanak a gyűjtők körében, a bolhapiacokon is lehet igazi ritkaságokra találni. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?