Egy keresztbe fordult konténerszállító hajó blokkolja a forgalmat a Szuezi-csatornában

Szuezi-csatorna

Ideiglenesen felfüggesztették a hajóforgalmat a Szuezi-csatornában, ahol jelenleg is nyolc vontatóhajó segítségével igyekeznek kiszabadítani egy, a csatornában keresztbe fordult és beszorult konténerszállító hajót - derül ki a Szuezi-csatorna Hatóság csütörtöki közleményéből.

Az Ever Given nevű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, szűk vízi út déli végének közelében, a balesetet az üzemeltető szerint váratlan, erős széllökés okozta.

Peter Berdowski, az Ever Given kiszabadításán dolgozó egyik cég, a holland Boskalis vezérigazgatója a holland televíziónak adott nyilatkozatában a hajót egy partra vetett bálnához hasonlította, és azt mondta, akár hetekig is eltarthat, mire sikerül kiszabadítani.

A Kínából Európába tartó, a világ egyik legnagyobb teherhajójának számító konténerszállító tulajdonosa, a japán Soei Kiszen vállalat részéről azt közölték, hogy a balesetben legénység és az áru nem sérült meg, valamint olajszennyezés sem történt.

A balesetet követően a konténerszállító mögött feltorlódott hajókat a csatornához kapcsolódó tórendszer felé irányították, ahol jelenleg is várakoznak. A torlódás több tucat áruszállító hajót érint, a várakozást pedig vélhetően a gazdaság is meg fogja érezni: a tartályhajókat követő TankerTrackers szolgáltató egyik képviselője, Szamír Madani a Financial Times című brit gazdasági lapnak szerdán azt mondta, hogy a baleset mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja.

A 193 kilométer hosszú csatornán halad át a tengeri világkereskedelem körülbelül 12 százaléka. Zavartalan forgalom esetén ez naponta mintegy 50 hajót jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?