A rendszerváltó napok kronológiája - hétről hétre

Előre megtervezett volt a bársonyos forradalom?

Mi történt 30 évvel ezelőtt ezekben a napokban?

1989. december 16., szombat
Václav Havel tévébeszédében bejelenti, hogy köztársasági elnökké jelölését Alexander Dubček álláspontjától teszi függővé.
 

A VPN, az Független Magyar Kezdeményezés, valamint a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetségének dunaszerdahelyi járási szervezete tüntetést szervez Bősön a dunai vízlépcső megépítése ellen, amelyen több mint kétezren vesznek részt.

1989. december 17., vasárnap
Rendkívüli kongresszust tart Pozsonyban Szlovákia Kommunista Pártja, amely síkra száll a párt megújhodásáért, felfüggeszti több egykori pártvezető párttagságát, s javasolja a pártból igazságtalanul kizártak rehabilitálását. A párt új Központi Bizottságába beválasztják mások mellett Kiss Józsefet, az Új Szó főszerkesztőjét.
 

Az FMK szóvivői testületének dunaszerdahelyi országos taggyűlése elfogadja a mozgalom ideiglenes működési szabályzatát, s leszögezi, hogy az FMK a VPN független csoportjaként kíván tevékenykedni.
 

Az FMK állásfoglalást tesz közzé a Csemadok tevékenységével és céljaival kapcsolatban, amely szerint a megújult Csemadokra mint kulturális szervezetre a jövőben is rendkívül fontos szerep vár, elengedhetetlen ugyanakkor teljes depolitizálása.


1989. december 18., hétfő
A VPN Koordinációs Bizottsága nyilatkozatot tesz közzé a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban, amelyben elutasítja, hogy a két elnökjelölt létét a cseh és a szlovák nemzet közötti ellentétek szítására használják fel.
 

Az Új Szó szerkesztősége rehabilitálja az 1968–1969-es tevékenységük miatt a pártból kizárt és ennek következtében 1970-ben a lap szerkesztőségéből is elbocsátott munkatársait: Cserepes Lajost, Horváthné Ozorai Katalint, Lőrincz Lászlót, Miklósi Pétert, Petrőci Bálintot, Szabó Gézát, Szűcs Bélát, Tóth Mihályt és Zsilka Lászlót.

A nyitrai Pedagógiai Karon dékánhelyettessé választják László Bélát, a Matematikai Tanszék docensét.
 

1989. december 19., kedd
A Szövetségi Gyűlés jóváhagyja a Čalfa-, az SZNT pedig a Čič-kormány programnyilatkozatát. Az SZNT Elnöksége ugyanakkor az előzetes megállapodás ellenére elutasítja az SZNT Nemzetiségi Bizottságának a visszaállítását, helyette csupán egy, az Elnökség melletti állandó munkacsoport létrehozását hagyja jóvá Nagy Kázmér, az SZNT egyik alelnöke vezetésével.


A Szlovák Írók Szövetsége magyar tagozatának pozsonyi rendkívüli közgyűlése elhatározza a tagozat önállósulását és a Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága létrehozását. A társaság élén álló 9 fős Akcióbizottság vezetője Fónod Zoltán. Pozsonyban, Kubička-Kucsera Klára vezetésével, megalakul a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága is.


Az Új Szó a rendkívüli pártkongresszus határozata alapján az SZLKP KB helyett az SZLKP napilapjaként határozza meg magát, fejlécéről pedig eltűnnek az állami kitüntetések.

1989. december 20., szerda
A pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó munkaközösségének gyűlésén a kiadó új igazgatójává Dobos Lászlót, főszerkesztőjévé Fazekas Józsefet választják.
 

1989. december 20–21., szerda–csütörtök: Rendkívüli kongresszust tart Prágában Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely síkra száll a párt megújhodásáért, érvényteleníti a Tanulságok… című dokumentumot, rehabilitálja a pártból 1968 után kizártakat, feloszlatja a népi milíciát, s felfüggeszti 32 korábbi magas beosztású pártvezető, köztük Gustáv Husák párttagságát. A párt elnökévé Ladislav Adamecet, első titkárává Vasil Mohoritát választják, a 140 fős új Központi Bizottságban helyet kap mások mellett Kiss József, az Új Szó főszerkesztője

1989. december 22., péntek
Prágában a CSKP, a Nemzeti Front pártjai, a Polgári Fórum, a VPN és a diákság képviselőinek kerekasztal-megbeszélésén megegyezés születik arról, hogy Václav Havelt köztársasági elnökké, Alexander Dubčeket a Szövetségi Gyűlés elnökévé jelölik.


(Összeállította Popély Árpád)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?