A HÉT ESEMÉNYE

Seres: Népirtás élő adásban

A hét magyarországi eseménye természetesen az, hogy az Európai Bíróság úgy döntött, Magyarországnak és Szlovákiának is el kell fogadnia háborúk, bombázások, terror elől menekülő emberek korlátozott számú befogadását. 

Pakisztániak tüntetnek a "vérszomjas" Aung Szan Szú Kji ellen
SITA/AP-felvétel
Meglepő módon azonban a magyar kormánynak fogalma sincs arról, mihez kezdjen az ítélet után. A kormány az elmúlt hetekben már érzékelte, mi várható, de azért mintha a meglepetés erejével hatott volna a döntés, ezzel magyarázható, hogy míg Szijjártó külügyminiszter azonnal kijelentette, hogy „elfogadhatatlan” a kormány számára a „felháborító és felelőtlen” döntés, azt „politikai és nem jogi állásfoglalásnak tartja”, addig Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott, „tudomásul kell venni az ítéletet”, de a kormány nem változtatja meg a menekültekkel kapcsolatos politikáját. Példaértékű volt ellenben a szlovák kormány reakciója: „A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást” – közölte Lajčák külügyminiszter.
 
Lassan ideje eldönteni, mit is akarunk mi Európában, Európától. Senki nem vitatja, az EU a legkevésbé, hogy korlátozatlan menekültimportnak nincs helye, hogy az illegális migránsok beengedése csak a szervezett embercsempészeknek jó. Menekült embereken segíteni kell, ez alapvető. Ezzel együtt persze jót tenne, ha az unióban, ezen belül főként Németországban valamiféle politikai és morális konszenzus alakulna ki arról, hogy nem, nincs mindenki számára nyitott határ, enyhén szólva illiberális, iszlamista háttérből érkező tömegek tervezett letelepítése nem európai érték. A magyar kormány viselkedése azonban egészen botrányos ebben a kérdésben: nem igaz, amit Szijjártó mond, hogy 1294 illegális migránst kell befogadnunk (hiszen regisztráltak és menekültstátusért folyamodtak), és nem igaz, hogy az ügynek nincs köze az európai szolidaritáshoz. A szerencsétlenek megsegítése nem az olasz és a görög parti őrség magánügye. 
 
*  *  *
 
A hét külföldi eseménye az, hogy a szemünk látára zajlik egy újabb genocídium-közeli népüldözés, és mi megint dermedten állunk, és nézünk ki a fejünkből. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának jelentése szerint már mintegy 270 ezer rohingya muszlim kisebbségi menekült el Mianmarból Bangladesbe a harcok és az öldöklés elől. A rohingyáknak vannak terrorista szervezetei, amelyek az ilyen szervezetekre jellemző dolgokat művelnek Mianmarban, de ez még nem ok az egész népük elleni szervezett gigapogromra, etnikai tisztogatásokra, mint történik éppen, naponta. Ráadásul buddhisták(!) részéről.
 
A katasztrófa nem most kezdődött, hanem tavaly októberben, idén év elején pedig már jöttek hírek arról, hogy mianmari katonák „csecsemőket, gyerekeket, nőket és időseket mészároltak le, tüzet nyitottak a menekülőkre, falvakat égettek le, tömegével tartóztatták le a kisebbség tagjait, és erőszakolták meg a nőket, illetve szándékosan megsemmisítették az élelmiszerforrásokat”. Most azonban megint felpörgött minden, ENSZ-közgyűlésről, nemzetközi felháborodásról nem tudunk, tömegtüntetések nincsenek, a jogvédők kevés kivételtől eltekintve hallgatnak, mint a bárányok. Ahogy hallgat maga Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari vezető is (illetve „álhírterjesztésről” beszél), pedig ha valakinek, neki itt lenne dolga. El lehet tőle venni persze a Nobel-díját, ahogy a The Guardian javasolta a politikus árulása miatt, de ez az üldözött, kiirtástól fenyegetett rohingyákon még nem segít. Hogy mi segít, azt nem tudom, de örülnék, ha 2017-ben a tévék nem közvetítenének élőben egy újabb népirtást.
 
A szerző a HVG munkatársa

 

Ajánló