Szorongás és büszkeség

Áll a bál a mai pozsonyi Pride miatt. Sajnos nemcsak korlátolt kisemberek háborognak a Facebookon, hanem felelős politikusok is. Boris Kollár szerint ezek az emberek intézetbe valók, nem az utcára.

Lassan megközelítjük a magyarországi szintet, ahol évek óta használják pártpolitikai csatározásokra ezt a felvonulást. Vannak, akik egyenesen a népszaporulatot féltik, mondván, hogy a melegek „hozzáállása” miatt fogy a nemzet. Ez pedig általában hatni szokott a buta, korlátolt kisemberek lelkére.

A pozsonyi Pride honlapján az áll, hogy hetedik éve rendezik meg. Ez sajnos nem teljesen igaz, 2010-ben ugyanis nem indulhatott el a menet, mert a szlovák rendőrség nem volt képes garantálni a felvonulás résztvevőinek biztonságát. Attól tartottak, nem tudják megfékezni a neonácikat, és kényelmesebb megoldásként inkább azt javasolták a szervezőknek, hogy el se induljanak az előre bejelentett útvonalon.

Az, hogy a csúcspolitikusok közül egyedül Pozsony főpolgármestere állt ki nyilvánosan a rendezvény mellett, illetve egyedül Mária Patakyová emberi jogi biztos tartotta fontosnak jelezni, hogy részt vesz a felvonuláson, sokat elárul az ország állapotáról. És bár Pozsonyban sosincs akkora tömeg, mint például Budapesten, minden évben szorongással, aggodalommal teli hangulat uralkodik a Pride előtt. Miért van az, hogy Európa felvilágosultabb országaiban ebből jó hangulatú fesztivált tudnak csinálni?

Nálunk sokan még azt sem tudják, hogy a másfajta szexuális orientáció nem elhatározás kérdése, és nem is holmi divathóbort, hanem állapot, mint a bőrszín vagy a testmagasság. Nem lehet ellene tenni semmit. Illetve lehet: bujkálva, hazugságban élni, titkolózni akár a család, a barátok, kollegák előtt. Nem is olyan régen még börtönbe zárták ezeket az embereket, és vannak országok, ahol ma is halálbüntetés jár annak, akiről kiderül, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Ha megkérdezném tíz ismerősömet, legalább nyolcan azt mondanák, hogy persze, csinálják csak nyugodtan, de ne hirdessék az utcán. Márpedig a felvonulás résztvevői nem a szexualitásukat, hanem a létezésüket, az érzelmeiket viszik ki ilyenkor az utcára. És a megsemmisítő tekintetek ellen a büszkeség (Pride) a legjobb védekezés. Az, hogy igenis, büszkék rá, hogy ők mások. Ezt a reakciót a pszichológusok is így magyarázzák. Ha „más” lennék, én is felvonulnék, de heteróként is ott leszek, mert fontosnak tartom, hogy minden kisebbség azonos jogokat élvezhessen ebben az országban. Hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket ne érje hátrányos megkülönböztetés, ne találkozzanak homofób megnyilvánulásokkal és a többségi társadalom ellenszenvével. A társadalom ugyanis nem kényszeríthet a tagjaira normákat és szerepeket azok nemi identitása alapján, senki nem lehet zaklatás és erőszak célpontja, mindenkinek joga van félelem nélkül, szabadon élni. Szerintem a sokszínűség érték. Ha az emberek elfogadják magukat és egymást, a társadalom is jobbá válhat.

Ajánló