Egy tárca ára

Meg kell érte dolgozni, az biztos. Tegnap például végigfésültem a netet egy hazai vonatkozású hír miatt, amiről egy magyarországi portálon olvastam. De csak három szlovák hír akadt fenn a hálómban, és azok is ugyanazt a szikár hírügynökségi jelentést ismételgették: illegális határátlépés a szlovák–ukrán határon, tíz indiai állampolgárt visszatoloncoltak. Mivel a határvédelmi szervek elvégezték a munkájukat, nem születtek kommentárok, hírmagyarázatok a témában.

SITA/AP illusztrációs felvétel
De akkor honnan veszi a magyarországi migránsirodalom a luxuskörülmények között utaztatott, pofátlan migránsokat, akiket lakossági bejelentésre fülelnek le a szlovák határőrök? (sic!, sic!, sic!) Ejnye, hát hogy védjük mi az uniós határt!? Bezzeg az éber lakosság! És bezzeg a hadra fogható cikkíró, aki nemcsak a réten tétovázó indusokat, keréknyomokat, hanem azt a repülőt is részletesen le tudja írni, amit állítólag a határrendészet se látott!
 
Hát nem! A szlovák határőrök igenis észlelték, sőt követték a gyanús mozgású kisgépet, riadóztatták az operatív törzset, azok meg a lakosság segítségét kérték. Ebben a sorrendben. Forrás: SITA. Sajnálom.
 
No, de nem akarom a tétova indus képzetétől megfosztani az olvasót. Múlt vasárnap itt ácsorgott egy a házunk sarkánál. Legálisan, jólöltözötten, de kétségbeesve. Angolul kért útbaigazítást, indiai éttermet keresett. Mivel olyanról nem tudtam, másféléket ajánlottam neki, miközben ő egyre idegesebben pislogott az órájára. Nem vacsorázni akar, mondta. Nem értettem. Folyékonyan beszélt, mégis nehezen húztam ki belőle, hogy ellopták a holmiját, a nagykövetség zárva, a telefont nem veszik. El kell jutnia Bécsbe, egy óra múlva megy az utolsó vonat. Patt helyzet, amin csak egy honfitársa segíthet.
 
Pedig egyetlen apró mozdulatra volt a megoldástól. Kivettem hát a pénztárcámból és felé nyújtottam. Nem nyúlt érte. Megakadt a filmszalag, de egymás szemében tovább néztük a mozit. Egyszer csak fél kézzel magához szorított, majd elengedett, hátralépett, nézett, megint szorítás, sóhaj, majd egy halk „God bless you!” kíséretében zsebre tette a jegyre valót.
 
Kicsit Casablancásra sikeredett a vége, pedig még az illatáról is akartam írni egy bekezdést, és a sztorim költségvetéséről is nyilatkoznom kéne. Pont annyit adtam neki, amennyit majd ezért a tárcáért kapok. Amit persze nem írnék, ha önök nem olvasnának. Szóval akaratlanul is a cinkosaim lettek egy simogató migráns továbbutaztatásában. S ha már így esett, osztozzunk meg a nyereségen, hiszen a „you” többes szám is lehet. Akinek pedig kifogása van egy ilyen Isten ilyen áldása ellen, a 158-as számon tehet bejelentést.
 

Ajánló