Befáradni nyugodtan

Felhívnak a bankból, jó napot, tessék már szíves lenni befáradni hozzánk, mert jó hírünk van, kevesebbet fog fizetni a számlavezetésért. Örülök-e, hát hogyne, örülök.

És hogy akkor mikor lenne időm befáradni ebbe meg amabba a plázába, hogy megbeszélhessük a részleteket. Hát mondom, köszönöm, de nem fogok odafáradni, mert tavaly már befáradtam egy másik bankfiókba, hogy a feltételeket megbeszéljük, és az lett a vége, hogy nem csökkent a számlavezetési költségem, ugyanis ahhoz még választanom kellett volna valamit a termékeikből. Még egy kártyát, vagy valamit. Amit én nem akartam, mert nem kell már nekem több kártya, elég vastag így is a pakli, amit magammal hordok. De ha nem haragszik, fordítok a beszélgetés kocsirúdján, ha már fel tetszett hívni ilyen készséges és megbízható hangnemben, lenne nekem egy másik banki jellegű kérdésem, nem a folyószámlámmal, hanem valami mással kapcsolatban. Esetleg abban nem tudna-e felvilágosítást adni valamikor. Ó, hát dehogynem tudna, feleli, pontosabban nem ő, hanem a kolléganője, aki erre szakosodott, szóval akkor felhívna később időpont-egyeztetés végett, ha nekem is megfelel. Meg hát, köszönet, viszlát. Hív is a kollegina egy óra múlva, hasonlóan szimpatikus és megbízható hangon, hogy azt hallotta, erről meg arról lenne kérdésem irányába. Így igaz, helyeselek. Hogy akkor mikor tudnék befáradni a plázába, hogy megbeszélhessük a részleteket. Nem fogok a plázába fáradni, köszönöm, inkább ebbe a konkrét fiókba fáradnék be, mert ez van közel. Rendben, és mikor. Hát, ha kérhetem, tessék már felhívni emiatt holnap, este otthon még megbeszéljük, pontosan mi mindent akarunk tudni, meg hogy mikor érünk rá, és akkor holnap, ha visszahív, leegyezhetjük az időpontot. Rendben, akkor holnap tíz és dél közt hívom, ha megfelel. Meg hát.

Másnap kilenc ötventől mint a párbajra készülő cowboy, automatikusan a jobb zsebem felett tartom a kezem, hátha csörren a telefon. De a telefon nem csörren. Se tízkor, se tizenegykor, se tizenkettőkor. Sem délután, sem másnap, sem harmadnap. Ez valószínűleg elutazott egy last minute kirándulásra, azért nem hív. Negyednap késő délután csörög a telefon, ismeretlen szám. Parancsolni tessék! Jó napot így meg úgy, ez meg amaz vagyok a bankból, azt szeretném kérdezni, nem fáradna-e be hozzánk a plázába, mert jó hírem van: jogosult lett arra, hogy kevesebb folyószámla-vezetési díjat fizessen. Ezt kellene megbeszélni, mikor lenne önnek jó? Hát mondom, köszönöm a kérdést, de nekem akkor lenne igazán jó, ha ezt már nem kérdeznék meg tőlem. Egyébként is megegyeztem az ön kolléganőjével, hogy egy másik kolléganőjének megmondja, mit szeretnék, ő pedig majd felhív. És felhívta önt? – kérdezi a szintén szimpatikus, megbízható hang. Igen, csak aztán nem hívott vissza, és azóta eltelt négy nap. Tényleg? Hát akkor tessék nyugodtan befáradni hozzánk ide a plázába, és megbeszéljük. Köszönöm, de nem fogok a plázába fáradni, mert az nekem messze van, egy másik városrészben, ezért ezt a konkrét fiókot látogatnám meg, ebben az utcában, ahogy ezt már az ön kolléganőinek is említettem, annak is, amelyik először hívott, meg annak is, aki másodszor. Jó, hát akkor… akkor azt javaslom önnek, hogy fáradjon be nyugodtan abban az utcában a fiókunkba, és ott majd válaszolnak a kérdésére, felvilágosítják – vetette fel a lehetőséget a profizmussal átitatott hangú munkaerő. Nagyon köszönöm, be fogok oda fáradni nyugodtan. De addig azért még, remélem, felhívnak.

Ajánló