Bikmakk!

Egyik honi portál arra buzdítja olvasóit, hogy szavazzanak magyar fára az Ekopolis Alapítvány által meghirdetett „Strom roka” versenyben. A nyertesek csak szerény díjazásban részesülnek, elvégre a nyilvános szavazás fő célja az, hogy természeti környezetünk lappangó értékeire hívja fel a figyelmet. Az emberekét a fákéra.

Esetemben kicsit elkéstek, de csak kicsit, mert pont az egyik javasolt fess csertölgyre voksoltam. Magam se értem, miért, önkéntelenül is nőnemben gondolok erre a 450 éves matrónára (ten strom, tá fa). Micsoda 17 méteres sudár termet! Az a korát meghazudtoló 3 méteres derékbőség! És még mindig milyen csinos! Akár száz évet is letagadhatna a korából, s lehet, már meg is tette a fifikás cédája, hisz a fák évgyűrűit önbevallás alapján számláljuk.
 
Vagy nem is ők késtek, hanem én kapkodtam el a dolgot? Felülkerekedett bennem az érzelmi szavazó, aki első benyomásra, csupán a vizuális összhatásra hagyatkozva adja le a voksát? Anélkül, hogy a fa családjának családfájáról bármit is tudna?
 
Hm, lesz ebben valami igazság. Szeretem a tölgyet. Még ha a bükkfafélék családjába tartozik is. Közügyekben szinte már kellemetlenül rátarti bírok lenni, de ezúttal valahogy elandalodtam, és nem jártam utána, hogy magyar faiskolába járt-e csemete korában? S vajon az éj leple alatt nem bikkfanyelven susognak-e a levelei? 
 
Nem akarom itt az ártatlan dendrológust adni, más oka is van annak, hogy a pozbai cserfára szavaztam. Idén nagyon rájuk jár a rúd. Júniusban végleg kicsengettek a magyar iskolában, szeptembertől pedig már az óvoda is csak félnapos lesz. Ebéd nélkül. Mert a hat ovis számára csak egy alkalmazott fizetését tudják kigazdálkodni, s érthető módon, nem a szakácsnőt választották, hanem az óvónőt. Bár a fene tudja. Ha egy magyar oviban hat gyerkőcből öt szlovák, mindegy, milyen nyelven nem laknak jól. Fő, hogy ne kutyulják össze a nyelveket. No de hogyan ne?
 
Ne hagyjuk magára ezt az óvónőt a vegyes korcsoportú és nyelvű csemetékkel. Adjunk neki tanácsot: mitévő legyen, hogy a táblán lévő felirat – magyar nevelési nyelvű óvoda – megőrizze információértékét? Méghozzá úgy, hogy napi szlovák foglalkozást is előír a tanrend.
 
Szóval ki mit kever itt és mivel? És hány ilyen ovi van még az országban? Hány tábla mögött fogyott el a magyar szó? Hány hirdeti fennen több száz éves jelenlétünket, a megmaradást? (Köztük egy friss emléktábla Pozbán is.) Hogy mi mekkora tuti fejek vagyunk! Kiírjuk, hogy magyar, oszt koszorúzgatjuk. Aki megpiszkálja rajta a kokárdát, az meg bikkfanyelvű.
 
Rajtunk már tényleg csak az imádság segít. Még szerencse, hogy a pozbai cser egyben zarándokhely is. Ha elnyeri a 300 eurós fődíjat, és kitisztítják a környékét, a teljes Nemzeti Dendrológia Társaság elfér majd alatta. Hátha valakinek a fejére pottyan egy makk. És lőn: bikmakk!

Ajánló