Orbán Európája

A hét magyarországi eseménye nem szerintem, hanem Lázár János szerint „az volt, hogy Magyarország átvette a V4 elnökségét Lengyelországtól. A kormány többletfelelősségként tekint a V4-elnökségre”, de Orbán Viktor számára is több nemzetközi kötelezettséget jelent az elnökség – hallhattuk a Miniszterelnökséget vezető minisztertől. Lépjünk is ezért tovább, a magyar V4-elnökség átvétele akkor lenne a hét vagy a félév eseménye, ha a V4-nek meglenne az a súlya, ami akár egy-két éve is megvolt.

Ehhez képest egy számos kérdésben megosztott regionális együttműködés elnökségét átvenni nem nagy ügy, legalábbis eltörpül amellett, ahogyan miniszterelnökünk az állítólagos „többletfelelősségét” és nemzetközi kötelezettségét értelmezi.
Orbán ugyanis azzal nyitott a brüsszeli EU-csúcson, hogy kicsit paternálisan kioktatta az új francia államfőt, miheztartása végett, nehogy má’ össze-vissza beszéljen a hülye békaevő („Európa nem egy szupermarket. Európa közös sors. Azoknak az európai országoknak, amelyek nem fogadják el a szabályokat, szembe kell nézniük ennek politikai következményeivel”), de hát kezdő ő még, belejön, addig is mi, ká-európai veteránok fújjuk az európai passzátszelet. Hát, nem. Orbán Európája most nem éppen úgy néz ki, ahogy ő elképzelte, a holland és a francia választás nem erősítette éppen a poziját, egyre többen gondolják úgy, hogy Budapest nem markolhatja fel az uniós támogatásokat a semmiért cserébe (sőt, még odaátról, Trumptól sem jött meg a baráti vállonveregetés). Migrációs ügyben talán Orbánnal van a V4, főleg a kérdésben nem is érintett lengyelek, de Európa most erősebb, mint akár egy éve, és kicsit felkészültebben birkózik meg Orbánnal, Kaczynskival, a brexittel meg a többi kihívással. A hét hazai magyar eseménye ezért: egy ká-európai miniakarnok, aki nem tudott a perifériáról a centrumba kerülni, ezért most újra kell tanulnia mindent, amit európai orientációról, nemzetközi kötelezettségről és (többlet)felelősségről tudni kell.
*  *  *
A hét külföldi eseménye legyen az, ha önök is egyetértenek vele, hogy Észak-Korea büntetlenül megölhetett egy amerikai állampolgárt, ráadásul úgy, hogy mértékadó balos amerikai véleményformálók az áldozatot tették felelőssé, nem az elkövetőket. Ugyanazok az emberek, akik máskor joggal hadakoznak, hogy nem az áldozat rövid szoknyája tehet az erőszaktevésről, most azt kérdezik álnaivan és kioktató jelleggel Otto Warmbiertől, hogy miért is kellett odautaznia. A 22 éves fiatalember bűne az volt, hogy hazavitel céljából valahol leszedett egy kommunista propagandaplakátot, elkapták, 17 hónapig fogva tartották, majd nemrég kómában, súlyos agykárosodással hazaküldték, ahol is meghalt. 
 
A phenjani tagadás dacára valószínűleg brutálisan kezelt Warmbiert halála után a balos média még kicsit utókezelte: a Salon c. laptól tweetek ezreiig egyhangúlag elítélték a fiatalembert. A „tekintélyes” Huffington Post szerzője szerint Amerikában fekete nőnek lenni pont olyan rossz, mint fehér férfinak lenni Észak-Koreában, és utólag megkérdezte az áldozattól, miért gondolta, hogy „fehér hímnemű privilégiuma” megvédi őt odaát? Különben is, miért nem tartotta be Észak-Korea törvényeit? Vagy itt van pl. az ügy phenjani értelmezését elfogadó Larry Wilmore komikus, aki szintén azon mókázott, hogy azt a posztert ott kellett volna hagynia „az idiótának”. Nem vicc. A hivatalos Amerika reakciója egy dolog – de ha a civil, véleményformáló Amerika ilyen, az az általunk ismert világ végének egyik apró, de jelentős indikátora.
 
SERES LÁSZLÓ
hvg.hu munkatársa

 

Ajánló