Gyűlölködők egykor és ma

Tanulságos volt végignézni a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény múlt heti parlamenti vitáját.
A vitában egyedül Kotleba pártjának képviselői szólaltak fel, azzal érvelve, a kisebbségi kultúrára szánt összegből inkább bérházakat kellene építeni Késmárkon vagy Tőketerebesen. Ugyanúgy felemlegették, milyen kevés pénzből (ti. évi másfél millió euróból) kell gazdálkodnia a Matica slovenskának, amelyet ráadásul azért is kritika ért, mert a fasiszta szlovák államot éltető videót készített és tett közzé. Elhangzott az is, ez a törvény a szlovák állam leépítését szolgálja. Valahonnan ismerősnek tűnhetnek ezek az „érvek”.
 
A törvényjavaslatot beterjesztő Marek Maďarič kulturális miniszter néhány évvel ezelőtt még hasonlóan véresszájúan támadta a Radičová-kormány kisebbségi nyelvtörvényét, azzal riogatva, a beterjesztők Orbán Viktor ügynökei és a szlovák állam szétverésén dolgoznak. Ma ugyanez a Marek Maďarič már azt állítja, a kisebbségek megérdemlik a támogatást, Orbán Viktort pedig főnökével, Robert Ficóval egyetemben nagyszerű államférfinak tartja, aki nem Szlovákia szétverésén dolgozik, hanem elévülhetetlen érdemei vannak a közép-kelet-európai nemzetállamok önállóságának megerősítésében.
 
A Smer és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői egyhangúlag a javaslat mellett szavaztak, egyedül az „aktuális” fasiszták, Kotlebáék nyomtak nemet, és Boris Kollár celebképviselői, valamint néhány SaS-es „liberális” tartózkodott. Valóban megváltoztak volna a Smer és az SNS elvei? Vagy ez a furcsa pálfordulás ékes bizonyítéka annak, hogy ezek a pártok bármikor bármiféle elveket félretesznek a hatalmuk megtartásáért? 
 
Félreértés ne essék, fantasztikus dolog, hogy azok, akik néhány éve még sugárban okádták a magyargyűlöletet, mára ennyire megjuhászodtak, csak nehéz ezt így elsőre feldolgozni. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi történik. Hogy vajon ez tényleg ennyire simán megy? 
 
Nem, valószínűleg nem megy ennyire simán. Ahhoz, hogy valaki ebben az országban szilárd, hosszú távú hatalmat szerezzen, mindig jól jött a magyarellenes uszítás, a Smer nagyon jó jegyekkel járta ki Vladimír Mečiar iskoláját. A magyarokkal való szövetkezés kétségbeesett hatalommegtartó lépés volt a részükről, ám ne kételkedjünk: ha szükség lenne rá, pillanatok alatt visszakapnánk ugyanazt a régi Maďaričot, akit annak idején megismertünk. Ki tudja, talán ő is hitelesebbnek érezné magát régi szerepében.
 
A kisebbségi alapnak örülünk, és bízunk benne, hogy valóban javít a hazai magyar kultúra régóta siralmas körülményein. Az örömbe némi üröm is vegyül, mert nehéz elhinni, hogy a kormányt teljes egészében őszinte szándék vezérelné a kisebbségek védelme terén (tegyük hozzá: ilyen kormányt Szlovákiában nehéz is elképzelni). 
 
Ha optimistán nézzük a dolgot, azt mondhatjuk, felejtsük el, hogyan született, inkább próbáljuk belőle kihozni a maximumot, és éljünk végre ezzel a – nyilván nem tökéletes, de minden eddiginél fejlettebb – autonómiamodellel, amire olyan sokat áhítoztunk, és amit a hazai kisebbségek már rég megérdemeltek volna. Ha pesszimistán, hozzá kell tennünk, tartunk tőle, hogy mindezért még nagy árat kell fizetnünk, mert a Smer nem szokott semmit ingyen adni. Ha realistán, látnunk kell: a korábbi Smernek és SNS-nek van utánpótlása, a magyarellenes politika nem veszett ki, legalább két erősödő politikus – Marian Kotleba és Boris Kollár – kész bármikor nagyot rúgni a magyarokba, hogy tovább növekedjen. 
 
Ez legalább egyszerű képlet: aki őket – akár közvetlenül, a szavazatával, akár közvetetten, a „hagyományos politika” hatalmi visszaéléseken alapuló diszkreditálásával hatalomra segíti, az kivégzi a hazai demokráciát.

Ajánló