Valami megmozdult

Robert Ficónak nem indult jól a hete. Hétfőn még ugyan begyűjthette a piros tojásokat, de kedden már többezres tömeg skandálta a pozsonyi utcákon, hogy lapátra vele, majd tegnap Miroslav Beblavý és Jozef Mihál bejelentették: új pártot hoznak létre.

TASR-felvétel

Úgy tűnik, Szlovákiában megmozdult valami. S ez a valami nem csak a frusztráció és az afeletti elkeseredettség, hogy itt a hatalmasoknak mindent szabad, hanem erősen érezhető egyfajta pozitív töltet: egyrészt annak a reménye, hogy máshogy is mehetnek a dolgok, másrészt pedig a tenni akarás a változás érdekében.

Beblavýék döntése ebbe a folyamatba illeszkedik. Andrej Kiska múlt heti bejelentése, hogy nem alapít pártot, katalizátornak bizonyult, amely beindította az akciót az alvó jobboldalon. Beblavý és társai megértették, valóban nincs értelme tovább várakozni vagy taktikázni. Nyilvánvaló, hogy az országban nagy az igény egy kultivált, Nyugat-orientált pártra, amely meg tudná szólítani azokat a Smer- és kormányzat ellenes szavazókat, akik számára Sulík és Matovič nem alternatíva. Nem véletlenül mondják tehát, hogy az új párt egyszerre lesz konzervatív, szociális és liberális. Persze, ez politológiailag badarság, de a pártalapítók tudják, hogy egy nagyon szűk profillal csak potenciális választókat veszítenének. Mert Szlovákiában nem ideológiai válság van – nem egy jobboldali konzervatív párt hiányzik, hanem morális: a korrupció már a legmagasabb szinteken is elharapódzott, és nem mutatkozik senki, aki érdemben tudna ezzel kezdeni valamit.

Ezen kívül az országnak már van tapasztalata az ideológiailag heterogén erők összefogásával: annak idején így állt össze az SDK, amely minden problémája ellenére Szlovákia újkori története legdinamikusabb fejlődésének volt a motorja.

Sok minden felróható még az új kezdeményezésnek, például a karizmatikus vezér hiánya, ám az tagadhatatlan, hogy egy meglévő, s egyre erősebb társadalmi igényre reagál. A következő hónapok majd megmutatják, mennyire lesz képes ezt az igényt kielégíteni.

Ajánló