Kutya hegedült a fővárosban

Mivel állítólag terjednek az álhírek (bár ki tudja, lehet, hogy ez is csak egy álhír), sokan szeretnék felvértezni magukat velük szemben. 

Kifejleszteni olyan éleslátó képességet, melynek segítségével önerőből, külső segítség nélkül képesek megállapítani, hogy amit olvastak, a képernyőn láttak, vagy a rádióban hallottak, igaz-e, avagy sem. Egyre többen kopogtatnak körzeti orvosuknál: tessék már szíves lenni a doktor úr felírni valamit álhírek ellen nekem meg az uramnak. Idősek vagyunk, fájnak a forgóink, nincs már kedvünk, sem időnk utánajárni a dolgoknak. Ami jön, azt elhisszük, ahogy eddig tettük, mert hát, ha nem hittük volna el, hát akkor is ugyanazt tettük volna – eljártunk dolgozni, meg vártuk az unokákat.
 
A fiatalabb generáció tagjai, úgy hírlik, azt a módszert részesítik előnyben, hogy ugyanarról az eseményről több hírcsatorna anyagát is átnézik: hogyan tálalja a fővárosban hegedülő kutya esetét egy kormánypárti, egy ellenzéki, egy ilyen, vagy egy amolyan televízió, lap, portál. Mert azért lássuk be, a csirkemell hiába az egyik legnépszerűbb étel. Van, aki rántva szereti, van, aki zsályán és vajon pirítva, mások indiai szósszal. Aki rántva szereti, annak az indiai verzió undorító, a zsályás-natúr változat hívei pedig lenézik a bundázott szeletek szerelmeseit, hogy rákkeltő olajban égetik élelmüket. Közben ugyanarról a csirkemellről beszélünk. Ugyanazokról az eseményekről, de a hírek, ahogy a kaják, undort és ellenérzést válthatnak ki a tálalás mikéntje miatt. 
 
Gondolkodom, tehát vagyok, mondta pár száz éve René Descartes. Ez a 17. században nagy eredménynek számított, napjainkban viszont már kevés. Csupán gondolkodással nem megyünk sokra. Hisz egész nap gondolkodunk, akkor is, ha nem tudatosítjuk. A gondolkodásnak ráadásul nem mindenkinél része a kritikus szemlélet. Tehát mindenki gondolkodik körülöttünk valahogy. A többi meg értékítélet. Az ember közben szereti magáról elhinni, hogy szereti az igazságot. Annyira, hogy szereti magát körülvenni vele. Saját igazságokat nevelget magának otthon, biztos, ami biztos, cserépben, ólban, kalitkában, vagy csak úgy szabadon, az udvaron. Etetgeti, hizlalja őket, ha nem állnak meg a maguk lábán, támaszt üt melléjük. Majd levágja, és megeszi őket – saját igazságaival tömi magát. 
Úgy gondolom, az álhírek és a kimondottan álhírekre specializálódott oldalak megjelenése jó lehetőség a nem álhíreket terjesztő médiának arra, hogy javítsa saját munkája minőségét. Hiszen az ellenőrzött minőségű bioélelmiszerek megjelenéséhez is az kellett, hogy a 90-es években megteljünk margarinnal meg effélékkel. És hát azóta tudjuk, mi a margarin: álvaj. Amióta ezt tudjuk, sokan nem vásárolják, vissza is szorult némileg a margarinkínálat. De ahhoz a rendes vajaknak is javulniuk kellett némileg. És hát ma is akad, aki megveszi a növényi zsírból készült margarint, ahogy álhíreket is fognak olvasni az emberek mindig. 
 
Tehát kutya hegedült a fővárosban – áll a címben. Pontosítanék: nem hegedült kutya a fővárosban. Sem most, sem korábban. Vagy legalábbis nem tudunk róla. Vagy tudunk, csak nem árultuk el. Vagy elárultuk, csak nem úgy. Lehet választani.

Ajánló