Fico, a mihaszna zseni

Ne írjuk le a miniszterelnököt! Nem levegőért kapkodó fuldokló, hanem vérprofi spíler, aki sarokba szorított helyzetből is képes gyilkos ellentámadást indítani. 

TASR-felvétel

Annak ellenére, hogy a Smer népszerűsége az utóbbi két évben megzuhant, és minimum az elbukott államfőválasztás óta Robert Fico sem tűnik annak a legyőzhetetlen vezérnek, mint korábban, a mečiari amnesztiák eltörlése körüli taktikázás megmutatta, hogy ő a legprofibb játékos a szlovák extraligában. Még mindig. 

A mocskos amnesztiák eltörlése örökzöld sláger, a jobboldali pártok szinte félévente terjesztették be az erről szóló alkotmánytörvény-tervezeteket, hogy azok a HZDS és az SNS, illetve később a Smer ellenállásán megbukjanak. Az istenadta nép pedig mintha már unta volna is a témát. 

Mígnem tavaly ősszel Michal Kováč halála ismét a gaztettre fókuszálta a figyelmet. Közben bemutatták az exelnök fiának elrablásáról készült játékfilmet is – nézőcsúcsokat döntöget a mozikban –, a téma pedig elkezdte reneszánszát élni. Ebben a helyzetben kellett a mečiari szélhámosságot eddig védelmező Smernek újítania, és vérprofi munkát végzett. Első lépésként úgymond disszonáns hangok érkeztek a párt háza tájáról, Marek Madarič például azt volt képes mondani, ha képviselő lenne, már megszavazná az eltörlést. A közvélemény tesztelését szolgáló „őszinteségi rohamok” közben figyelemelterelő akciókat is bevetettek, eredménytelenül. Végül jött a megoldás, ami az egykor karrierje csúcsán álló Fico zseniális taktikai érzékét idézi. 

Miközben az ügyet el lehetne intézni a szokásos, a parlamentben sokszor meghurcolt alkotmánytörvénnyel, a kormányfő testcselt alkalmaz: hatalmazzuk fel az Alkotmánybíróságot a kérdés megvizsgálásával! A csomagolás szinte hibátlan: a képviselők esetleg tévedhetnek, amikor eltörlik az amnesztiákat, de ha az AB is rábólint, akkor biztos minden rendben van. Úgymond független szakmai felügyelet – egy ideális világban még akár tökéletes is lenne. A trükk lényege természetesen pont ez: a sima alkotmánytörvény ugyanis Andrej Kiska ceremoniális aláírása után egy pillanat alatt visszavonhatatlanul megfosztaná hatályától a mečiari ármányt. A ficói út viszont kiveszi a döntést a képviselők kezéből, s belehelyezi – na hová is? Természetesen a szűken smeres többségű, több zűrös, Ficóéknak kedvező döntést maga mögött tudó Alkotmánybíróság kezébe. 

Innentől kezdve pedig minden azon múlna, Fico mit akar (ezt jelen pillanatban nem tudjuk, és talán még ő sem). Ha az eltörlést, az AB áldását adja, ha az elkaszálást, az AB azt is megteszi. A kormányfő pedig moshatja kezeit: mi megszavaztuk a jogilag legkorrektebb megoldást, majd eltöröltük az amnesztiákat, ám az alkotmánybírák másként látták, s nekünk, akik tiszteljük a demokráciát, nem marad más választásunk, mint fejet hajtani a döntés előtt. Sőt, van még egy kényelmesebb út is, ha ismét meg akarják erőszakolni az igazságtételt: átengedik az AB-n, majd a rendőrségen, az ügyészségen vagy a bíróságon, s ezek Bermuda-háromszögében elveszejtik az ügyet. A hivatalos szervek kifutnak az időből, vagy egyszerűen nem lesz elég bizonyíték, és az amnesztiatörlés ellenére ad acta kerül az ügy. A végeredmény ugyanaz: Fico moshatja kezeit. 

Az ellenzék mindeközben erősen gondolkodhat, de nincs jó választása. Megbuktathatja a javaslatot, ám onnantól kezdve a koalíció rákeni az amnesztiák el nem törlésének felelősségét. S még ha a tényeket értelmezni tudó választók többsége ezt nem is veszi be, a megosztó kétség mégis megmarad: jó, persze, Fico bitang, de hát talán mégis, ha akkor megszavazzák, esetleg Lexáék még rács mögé is kerülhettek volna. Ha viszont az ellenzék átsegíti a parlamenten a koalíciós agyszüleményt, Ficóék megoldásához asszisztál, másrészt saját kezűleg küldi a bizonytalanba az ügyet. Könnyen lehet ugyanis, hogy ha most nem megy át az amnesztiátlanítás, 2020 után még lenne esély azt civilizáltan megtenni (már 20 éve várunk, mi az a három év). Ám ha most győz a Smer-féle javaslat, és az AB elkaszálja, jogilag és politikailag örökre hullámsírba kerül az ügy. 

A fentiekből könnyű levezetni a cikkindító tételt, miszerint Fico egy zsigeri politikai zseni, akit nem szabad idő előtt leírni. Egy nagy baj van ezzel: ha túlmegyünk a leíró s magyarázó jellegű politikai elemzésen, és történelmi kontextusba helyezzük tetteit, rémülten tudatosítjuk újra és újra, hogy politikai zsenialitását még egyszer sem az ország, a társadalom javára használta fel. Az pedig vigasznak is kevés, hogy mindezekért a történelemkönyvekben majd negatív figuraként fog szerepelni: áttételesen az azokat a könyveket forgató generációk életét is pont olyan negatívan befolyásolta eddigi tevékenységével, mint a mostaniakét.

Ajánló