Bekakaózva

Egyszer ovis koromban aranyhalat kértem a Jézuskától. Háromkívánságosat. 

Mentségemre szólva: kicsi voltam. A spontán gyermeki vallásosság mozgatta, korai kapitalista elképzeléseim alapján így próbáltam maximalizálni és egyben individualizálni a karácsonyi ajándékot.
Mondjuk korit is nagyon szerettem volna, de úgy terveztem, hogy majd az lesz az első kívánságom. Anyu ugyanis feltűnően sokat dicsérte a kulcsos korcsolya előnyeit, merthogy még sokat fog nőni a lábam, gyereknek az való. Csakhogy én nagylányosat akartam, fehéret, magas szárút, nem azt a kakabarna bakancsot, fuj. Miután megrendült a szülői intézmény jóakaratúságába vetett bizalmam, saját kezembe akartam venni a sorsomat, amihez már csak az aranyhal hiányzott, hogy közvetlenül vele zsírozzam le a tutit. Amit akkor még tudtam.
Ma már inkább azt remélem, hogy levelem örökre elkallódott az égi adminisztráció útvesztőiben, és nem kell tolakodó aranyhalak faggatózásától tartanom. Nem mintha nem lennének vágyaim. Ha szorgalmasan nekifekszem a listának, ezerszer három is összejönne, de ha még szorgalmasabban elkezdeném kihúzogatni róla azokat, amelyeket én magam is teljesíthetek, alig valami maradna a nagylányos korin kívül, mert az sajna még mindig tétel.
Aztán van egy etikai vonzata is a dolognak. Szabad-e kívánságokkal belekavarni mások életébe? És ha nekik is van aranyhaluk, akitől pont az ellenkezőjét kérik? Mi van, ha kitör az aranyhalak közti háború?! Miért? Talán nem úgy néz ki a világunk, mintha hétmilliárd bekakaózott óvodás egymás truccára nyaggatná kívánságaival Óperencia teljes aranyhalkészletét?
Bögyömben van az aranyhal intézménye. Vagyis inkább az, hogy a gyerekkoron jócskán túljutva, de már szülői felügyelet nélkül, egymásra licitálva óhajtozunk-sóhajtozunk egyéniben. Hát, még mindig nem állunk olyan rosszul, hogy közös listán indítsuk a kívánságainkat? Nem kéne egy kicsit belehúzni, és a privát listákat jól meghúzni?
S ha már sikerült így bepöccennem magunkon, ígérem, hogy az új évi leárazások alkalmával elmegyek a legelső sportüzletbe, és ha még most se veszem meg azt a nyavalyás korcsolyát, legalább felpróbálok néhányat, hogy tisztázzam végre magammal, mekkora lábon kéne élnem. Aztán húzok.
Hizsnyai Tóth Ildikó

Ajánló