Ukrainians welcome?

Egyre több elemzés, esélylatolgatás jelenik meg az Európai Unió belső válsága és vitái kapcsán arról, hogy hosszú távon a V4-ből új erőközpont, saját súllyal bíró tömb válhat-e az unión belül. Ha a kérdést nem a gazdasági és társadalmi tartalékok felől nézzük, hanem a nemzetközi kapcsolatok és a diplomáciai mozgástér felől, akkor Ukrajna az a térség, amelynek szerepe kulcsfontosságú lehet Visegrád jövője szempontjából; függetlenül attól, hogy az ukrán válság a migrációs krízis miatt a médiában most háttérbe szorult.

V4-es derű: egy 2014-es államfői találkozó, az ukrán elnökkel, Petro Porosenkóval kiegészítve
Vladimír Šimíček felvétele

Először is, a visegrádi együttműködésnek ma az egyik legsebezhetőbb pontja, hogy homályos a narratívája annak kapcsán, hogyan is próbálna ez a térség a globális válságtünetek megoldásához hozzájárulni. A visegrádi üzenetek egyelőre inkább arról szólnak, hogy mi ne legyen (ne legyen kötelező kvóta), és hogyan védjük meg magunkat (közös hadsereggel, határvédelemmel, kerítéssel). Egy markánsan összehangolt Ukrajna-politika lehetne a biztosítéka annak, hogy a visegrádi négyek készen állnak nemzetközi, globális kooperációra; csak olyan terepen, ami a térség számára nem ismeretlen. Visegrádi szempontból pedig Ukrajna – például Szíriával ellentétben – nem „idegen terep”.

Ez egy olyan szempont, ami nagyon keveset kerül elő a Szíriával kapcsolatos vitákban; pedig a nemzetközi kooperációk igazából meglévő diplomáciai tradíciókra tudnak építeni. Gondoljunk bele, hogy Magyarországon idén egy szír bevándorló perében a fordítóiroda egyszerűen megvezette a bíróságot és a vádlott beadványát teliköltötték saját gondolatokkal. Ugyancsak idei adatok szerint Magyarországon 1988 óta tizenegyen tettek arab–magyar tolmácsvizsgát; erre nehéz komoly együttműködést alapozni. A diplomáciai tradíció a nemzetközi együttműködésekben tehát kulcsfontosságú, és amilyen gyenge ez a Közel-Kelet irányában, olyan erős Ukrajna felé.

Ukrajnát nem lehet alulértékelni a belső együttműködés szempontjából sem: ezen a kérdésen egyszer már teljesen mélypontra jutott a visegrádi kooperáció. A mai hangulatban szinte elfelejtődik, hogy alig másfél éve az Ukrajna körüli magyar–lengyel viták miatt (amelyek igazából az oroszellenesség–oroszbarátság ellentétről szóltak) történelmi mélypontját érte el a visegrádi együttműködés. Egy ukrán nyitás végre meghúzná a határt a Közép-Európában erősödő orosz terjeszkedéssel szemben, és kooperációs lehetőséget teremtene olyan irányokba, ahol gyanakvóan figyelik a közép-európai együttműködést. (Ebbe a körbe nemcsak kósza nyugati újságírók és „brüsszeliták” tartoznak, hanem az ENSZ és a Vatikán is.)

Ha valamilyen formában véget ér vagy rövidebb-hosszabb időre lecseng a migrációs válság, akkor az Ukrajna körüli magyar–lengyel ellentét miatt könnyen újra széteshet a visegrádi együttműködés, miközben a külső közvélemény bizalma is elfogyhat a térség iránt. Ezt a veszélyt háríthatná el egy ukrán nyitás, amit nem könnyű meglépni: közös nevezőt kell találni a térség Oroszországhoz fűződő viszonyában, és rendezni kell a kisebbségi kérdést magyar–ukrán viszonylatban, ami ugye főleg Ukrajnán múlik. De hosszú távon esetleg több hozadéka lehet ennek, mint ma gondoljuk, és a legkevésbé csak Visegrád imázsán javítana ez. Hosszú távon így Ukrajna Közép-Európa szerves részévé válhatna – s nehéz elképzelni, hogy ebből a visegrádi társadalmak ne profitálnának. V4 helyett akár V5-ként.

Ajánló