Egy kis hazai francia krumpli

Amióta a szüleim nálam vendégeskednek, nincs okom panaszra. Nemcsak meleg vacsora vár, amikor este hazazuhanok, de másnap finom ebédet is vihetek magammal kis műanyag dobozban, ahogy azt néhány irigyelt kollégám teszi.

Édesanyám – áldassék a két dolgos keze! – első számú feladatának tekinti a família pozsonyi ágának táplálását, különös tekintettel két kiskorúra, valamint egy agyonhajszolt, dolgozó nőre. Ő abba a kategóriába tartozik, akik nem röstellik olvasószemüvegben böngészni az élelmiszerek származási helyét, összetevőit, szavatosságát. Gyártó legyen a talpán, aki rajta kifog. Sosem vásárol „sajt ízű élelmiszeripari terméket”, „vajacskát” (Masielko), „tejitalt” vagy „csoki ízű édességet”. És igyekszik hazai élelmiszert venni, ami nem is olyan egyszerű. Például kétszer is sikerült őt a Tescóban jól megvezetni. Szép darab sertéscombbal érkezett, amelyről kiderült, hogy Spanyolországból származik. Rejtély számomra, miért éri meg kétezer kilométeres távolságból húst rendelni, hacsak nem olyan silány, hogy a spanyol boltosok nem vennék át. És akkor még nem szóltam az antibiotikummal felduzzasztott kínai csirkékről – legyen most elég annyi, hogy ismeretségi körömben egy hároméves kislánynak ijesztő gyorsasággal kezdtek fejlődni a mellei, és a gyerekorvos azt tanácsolta, hogy kevesebb csirkehúst adjanak neki.

Ma rakott krumpli lesz, úgyhogy megtudom, milyen ízű a francia burgonya, és mennyit lehet „kipucolni” a kétkilós nejlonzacskóból. Anyut megint átverték. A zacskón minden felirat szlovák, és valóban nálunk csomagolták az árut, egy trencséni mezőgazdasági üzemben. Legalul azonban diszkréten ott lapul: származási hely – Franciaország. Vagyis a burgonya hazájába ez az alapélelmiszer is Nyugatról érkezett. Bár lehet, hogy csakis ebből készülhet igazi „francúzske zemiaky”, azaz rakott krumpli, úgyhogy még örülhetünk is.

Viccet félretéve: a fogyasztónak nagyon résen kell lennie, ha hazai terméket akar venni. Még a hentesnél vagy a piacon sem lehet biztos a dolgában. A zöldségek és gyümölcsök valódi ízéről pedig a hipermarketekben vásárló nagyvárosi emberek többségének fogalma sem lehet. A paradicsom legközelebbi származási helye Görögország, az uborka olasz, az alma portugál – igazi nemzetközi gasztronómia ez, viszont minden íztelen, hiszen mindent nyersen szüretelnek és a kamionban – hajón, repülőn – érik be. Nekünk ez is jó, mondják a kereskedők, és igazuk van, hiszen ha nem lenne rá kereslet, a kínálat is változna talán. A szomszédos Ausztriában nem esznek meg bármit, így oda nem is szállítanak szemetet. Ezt többször teszteltem zöldségeken, joghurtokon, sajtokon. Mindennek jobb íze van odaát, még ugyanazon a márkán belül is. A pozsonyiak egy része már kenyérért is átjár a határon, mert az is ízletesebb, mint nálunk. Sőt, legtöbbször olcsóbb is.

Ajánló