2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Egyszerűség, függetlenség, politika

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Nagyon szimpatikusnak tűnhet az Egyszerű Emberek – Független Egyéniségek listája, olyan embereket látunk a sajtóban, akik a maguk területén valóban letettek valamit az asztalra.

Sőt, olyanokat láthatunk a felsorolásban, akik nemzetiségi ügyekben igenis a szlovák nép legjobbjaiként mutatták meg, hogy a magyarok nem az ördögtől valók, és jobb lenne, ha végre polgártársaknak néznék őket. Eugen Korda munkája a kálazi nyelvrendőrségi ügyben vagy Ondrej Dostál kiállása a nyelvtörvény ellen, ami mindkét embernél elsősorban demokrata alapállásuk s csak mellékesen a magyarok iránti szimpátiájuk, legalábbis nem ellenséges hozzáállásuk bizonyítéka.
Aztán ott szerepel pl. Mikuláš Huba környezetvédő, akit persze elsősorban újra demokratának és emberi jogokért küzdő embernek ismerhetünk, environmentális munkája jelentős, de a választók előtt kevéssé ismert.
Miért van hát az, hogy az ember szkeptikusan tekint erre a listára? Kezdjük a listavezetőnél, aki fura módon karikázta be magát a mostani törvényhozásba. A mediális vállalkozó az SaS listáján indult társaival és a preferenciaszavaztok révén kerültek előre. Magukban nem volt annyi szavazatuk, hogy képviselők legyenek, ehhez az SaS háta kellett. Majd az SaS-t is meglepő módon kezdték különutas politikájukat.
Különutas volt a hozzáállás, amit magyarügyekben képviselt Matovič. Az egyik oldalon szívecskével fogadta a magyar miniszterelnököt, mondván, imádja a hazai magyarokat. De ki volt az, aki először szellőztette meg, hogy ne büntessük a kettős állampolgárokat, csak azokat, akik a magyar gyorsított eljárás alapján kérték a magyar útlevelet? Bizony Matovič volt. És érdemes megnézni, mi kekeckedés van mögötte éppen állampolgársági ügyekben.
A listán található emberek mindannyian egyéniségek (még ha valamelyik negatív egyéniség is). A kérdés, hogy a politikai érdekvédelemben egy esetleg bejutó formáció parlamenti klubja miként fog viselkedni konkrét kérdésekben. Pl. az állampolgárság ügyében miként egyezik ki Dostál Matovičcsal, Korda Hubával s Zajac mindegyikkel? Elképzelhetőnek tartja valaki is, hogy megegyeznek frakción belül? Megegyeznek-e akkor, amikor máshogy néz környezeti kérdésekre Huba, mint mondjuk Korda, vagy amikor majd a közmédia finanszírozása kerül a t. Ház elé, akkor mennyire lesz kompatibilis a kommerszkörnyezetből érkező Korda, az abból elő Matovič és a közmédia szerepéről határozott véleménnyel rendelkező Zajac (támogató és elképzelése is van) vagy Dostál (aki piaci alapokra helyezné, ergo megszüntetné a közmédiát).
És akkor még nem szóltunk alapvető uniós, külügyi vagy költségvetési kérdésekről, amelyekben ahány ismert név a listán, annyi vélemény, annyi közszereplői múlt.
Ha cinikusak lennénk, talán most kéne megírni, hogy a politikai alkukényszer talán jót tesz mindegyikük közéleti szereplésének.
De nem teszünk így, mert nem tesz jót. Mindegyik ismert egyéniség a listáról a közéletben pont azért értékes, amiről határozottan megismerhető, ami viszont egy politikai gyakorlatban értéktelen, sőt ártó. Politikai megfigyelő szemével nézve: kár lenne értük.