Alkotmányellenes

És megtörtént, aminek meg kellett történnie: az Alkotmánybíróság szerdán elmeszelte a Fico-kormány két emblematikus törvényét. Alkotmányellenes visszatartani az egészségbiztosítók nyereségét, és a kisajátítatlan földeken sztrádát építeni. Az eset akár állatorvosi lova is lehetne a szlovákiai közélet tipikus problémahalmazainak. Nézzük meg őket közelebbről!

Adott egy önkényeskedésre hajlamos vezető, akinek nem okoz gondot – ha érdekei úgy kívánják – alkotmányellenes törvényeket elfogadtatnia. Alkotmányelleneset, tehát az alkotmányt tiszteletben nem tartó jogszabályt. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert ugyanez az ember sohasem felejti el kiemelni, hogy ő 1992-ben megszavazta azt a bizonyos szöveggyűjteményt. Szeptember 1-jén pedig, az alkotmány elfogadásának ünnepén magasröptű szónoklatokat mond arról, milyen szép és jó, s főként megbecsülendő ez az iromány.

A fent említett vezető, aki a tegnapelőtt alkotmányellenesnek kimondott törvényeket áterőszakolta pártján és kormányán, jogász. Docens és a tudományok kandidátusa. Ráadásul mindkét törvény esetében világos volt, hogy ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti őket – aminek valószínűségére anno még kormánytagjai is figyelmeztették –, akkor az ország nagyon nagy árat fizethet a „csintalanságért”. A „csapnivaló ügyvéd” pedig minderre csak annyit mond: a jelenlegi kormánynak ki kellene javítania a hibásnak bizonyult törvényeket, hogy ne lehessen rajtuk fogást találni. Ja, hogy az ő dolga viszont kormányfőként az alkotmány tiszteletben tartása lett volna, s az, hogy csak az alapdokumentummal – és az alapjogokkal – összhangban levő törvényeket készíttessen elő és fogadtasson el? Hogy a törvény-előkészítés nem kaszinó, ahol vagy bejön, vagy nem jön be alapon megtesszük tétjeinket? Önkritika nyista.

Aztán van itt egy Alkotmánybíróság, mely az egyik törvény ügyében három, a másik törvény ügyében pedig közel három év után tud csak dönteni. Akkor, amikor már nem a „csapnivaló ügyvéd” a kormányfő. Ráadásul, amikor két évvel ezelőtt a testület elfogadta a törvényekkel kapcsolatos beadványokat, a verdikt kimondásáig nem állította le a kétes jogszabályok hatályosságát, ahogy ez ilyenkor történni szokott, s ahogy a fent már ragozott alkotmányból eredően történnie kellett volna. Ez mind azt mutatja, mennyire független és pártatlan a bíráskodás mifelénk, s itt nem a bakis, szadikis Harabin-féle „klasszikus” bíróságokról, hanem a nagybetűs Alkotmánybíróságról beszélünk. Mit várhatunk el akkor egy egyszerű járásbíróságtól?

Végül itt a koalíció, az egykori ellenzék. Mely kvázi győzelmet aratott – még ha pirruszit is (ebben Ficónak történetesen igaza van), hiszen a kártérítésekre fordítandó pénzt már a jelenlegi kormánynak kell kigazdálkodnia –, ám ezt nem nagyon tudja eladni. A kormányülés után megjelenik a pénzügyminiszter, aki a kabinet nevében mond pár mondatot a döntésről. Nagyjából ennyi. Ahelyett, hogy kommunikációs offenzívát indítana az „országot romba döntő, felelőtlen egykori miniszterelnök” és pártja ellen, hűlni hagyja a hét egyik legnagyobb horderejű – a Smert rendkívül kellemetlenül érintő – ügyét. Nagyon sok ilyen lehetőség már nem lesz.

Ajánló