Búcsú Madi Gézától

Géza, szívesebben beszélnék Veled a régebbi időkről, mint az utolsó egy évről, mert mit is mondhatnék erről a pár hónapról. Talán azt, hogy elsietted, pedig ez sosem volt jellemző rád. Nagyon-nagyon elsietted, még sok dolgod lett volna közöttünk.

(1964-2010)
(Somogyi Tibor felvétele)

Kutya kötelességed lett volna megvárni Borika érettségijét, mackósan táncolni vele a szalagavatón, majd azon izgulni, felveszik-e az egyetemre. Danit is Neked kellett volna sok szeretettel és megértéssel beterelgetned a férfikorba. Biztosan gyakran eljátszottál a gondolattal, milyen lesz az, amikor Gizivel együtt várjátok az első unokát. Tudom, mindezt el akartad végezni, hiszen pár hete még arról beszélgettünk, ha visszajössz dolgozni, mit fogsz csinálni. De volt a szád sarkában egy keserű félmosoly, idegen félmosoly, alig lehetett észrevenni. Ez volt rád jellemző, a mosoly, a csöndes kuncogás - a húszegynéhány év alatt egyszer sem hallottalak harsánynak. Az iróniával átszőtt mosoly voltál. Jó, visszafogom magam, hiszen Te lektorálod ezt az írást - ki nem hagynád -, és alaposan meghúznád, mondván: minek ide a sok szirupos vatta. Javítgatni, helyrehozni, amit mások elrontottak, ez volt az életelemed. A tiszta, precíz kéziratot szeretted - bár a számítógépek világában anomália kéziratról beszélni, egymás között a régi fogalmakat használtuk. Te is ragaszkodtál a régi értékekhez. Az értékekhez. Némi szándékos képzavarral: csendesvíz-ember voltál. Nem lassú, mint sokan gondolták. Csendesvízként mostál partot. Jó mélyen, hiszen sok ezer kézirat ment át a kezed alatt. Ha hiba csúszott be, napokig bántott, emésztetted magad. Lelkiismeretlen embernek nincsenek ilyen kínjai. Igazad van, beszélhetünk vidámabb dolgokról is. Arról, ha látom, hogy valaki kólát iszik, Te jutsz az eszembe. Imádtad a fekete buggyot - először felkaptad a fejed, mikor így neveztem el, aztán szórakoztunk rajta. Ha egy kolléganő benyitott hozzánk - és megtalált bennünket a füstfelhőben - azzal, hogy leugrik bevásárolni, hozzon-e nekünk is valamit, száz esetből kilencvenkilencszer utánaszóltál: egy kétliteres kólát. Sosem mondtad rögtön, eljátszottad, hogy picit restelled, de már akkor is hoztak volna, ha nem kéred. A játék hozzátartozott a rítushoz, az élet apró örömeihez. Aztán megkaptad az élettől az első figyelmeztetést, eltűnt a füstfelhő, abbahagytad a dohányzást. Ez is régen volt, talán tíz évnél is régebben. Főszerkesztő-helyettesként már „tiszta“ irodában ültél, de azt nem szeretted. No nem az irodát. A funkció nem a Te műfajod volt. Javítgatni, szerkeszteni szerettél. És aggódtál, végig aggodalomban telt az életed: egyik orvostól a másikhoz vitted a kislányt, szó szerint őrizted a szeme világát. Tudtuk, láttuk. A Te szemedben az örökös félelmet. Félni is csendesen, szemérmesen féltél.
Géza, a fenébe is, ne mondd, hogy nincs a világon egy eldugott hely, ahol csöndesen elkvaterkázhatnánk egy pohár kóla mellett, rosszmájúan kibeszélve mindent és mindenkit. Mert az mindig jót tett a lelkünknek.


Madi Gézától csütörtökön Úoktóber 14-én) délután negyed kettőkor veszünk végső búcsút a pozsonyi krematóriumban.

Ajánló