Jelölési bakik
Ružinský Martin, a földművelésügyi tárca környezetvédelmi államtitkára, a párt eredeti tervei szerint jövendőbeli környezetvédelmi miniszter jelölése után – mely főként a környezetvédők és a média jogos ellenérzését váltotta ki –, Hideghéty Ferenc földalapi igazgatói nominációja már a koalíciós partnerek számára is túl kemény falatnak bizonyult. Ami nem is csoda, ha végignézzük a földalap 2003 és 2007 közötti botrányos és módfelett gyanús döntéseit – ebben az időszakban pedig nem más vezette a „céget”, mint az a személy, akit a Híd most is jelölni kívánt az igazgatói posztra.
Bármennyire nem tetszett is a koalíciós partnerek ellenállása Bugár Bélának, egyet le kell szögezni: ez teljes mértékben várható volt. Ennek fényében pedig érthetetlen, miért döntött a Híd mégis a szeplős múltú Hideghéty jelölése mellett. Egy politikus, de egy politikum által jelölt magas beosztású vezető számára is kulcskérdés a hitelesség. Arról lehetne vitatkozni – habár vélhetően fölösleges –, hogy Hideghéty szakmailag és/vagy morálisan valóban alkalmatlan-e a posztra – ahogy ezt a koalíciós partnerek és a média jelezték –, vagy a róla kialakult sötét kép csupán véletlenek és rosszul interpretált döntések halmazának eredménye. A jelölt a közvélemény és a politikai partnerek előtt egyértelműen hitelességi deficittel küzd, ezért teljesen indokolatlan volt jelölése még abban az esetben is, ha egyébként valóban feddhetetlen és jó szakember lenne is.
Egy nominációs bukta minden párt és vezető számára kudarc: csökkenti a párt presztízsét, befolyással lehet a pártvezetők hitelességére. A Híd és különösen Bugár Béla számára viszont az ilyen típusú jelölések duplán veszélyesek, ezért is érthetetlen, miért kínálták a politikailag lejárt szavatosságú Hideghétyt a posztra. 2007-ben ugyanis politikai ellenfelei egyszer már sikeresen nyomták rá Bugárra a vállalkozói csoportokat futtató pártelnök billogját, részben emiatt akkor távoznia is kellett a vezetői székből. Noha a júniusi választások eredményei azt is sejtették, hogy a szlovákiai magyar (és a szlovák) választópolgárok többsége nem vagy csak mérsékelten hitt ennek a teóriának, minden egyes Hideghéty-típusú jelölés újabb nagyon erős muníciót ad az ilyen típusú elméletek gyártóinak.
Emellett nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy mind a földalap, mind az első, kisebb jellegű hídas jelölési kisülést eredményező környezetvédelem a Fico-kormány ezen intézményeknél elkövetett emlékezetesen durva lenyúlásai miatt a következő években várhatóan sokkal inkább a közélet fókuszpontjában lesznek, mint a tárcák és az állami alapok, vállalatok nagy része. Ilyen helyzetben minden párt elemi érdeke azt diktálja, hogy maximálisan feddhetetlen és hiteles embereket jelöljenek az említett posztokra. A következő hetekben Bugáréknak lehetőségük lesz az ismétlésre.




Hozzászólások (11):