Luxusadó Ficóért

A városi ember ebet tart a lakásában – luxus. Az egyén jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik – luxus. Az egyén saját tulajdonában lévő gépkocsival jár – fizessen a benzin, a gázolaj árában a luxusért. Alkoholt iszik, cigarettázik – életéhez szükségtelen dolgokkal teszi napjait elviselhetőbbé – ez is luxus.

Persze, a gépkocsi napjaink szerves része lett, az ingatlanadó pedig régen nem luxus kérdése, jobbára saját ingatlanban lakunk.
Így ezek az adók már nem számítanak luxusadónak, de azért valahol az adózással foglalkozó szakik tudatallatijában így jelennek meg.
Ki gondolta volna, hogy egyszer megéljük, hogy valamely politikai garnitúrát hatalomhoz juttatni ugyancsak luxusnak számíthat.
Megéltük. Bármilyen furcsa, egy ország számára nem is olcsó luxus egy populista kormány négyéves szereplése, főleg, ha idővel kiderül, hogy a privatizációt elutasító kormánygarnitúra tulajdonképpen a közpénzekkel bánt úgy, mint sajátjával, négy évre leprivatizálva, jó bolsevik módon gazdálkodva a más számlájára. Illusztris példa erre a szociális (jól látják: a szociális, az elesettekkel, a kismamákkal, a nyugdíjasokkal és a munkanélküliekkel foglalkozó tárca!) vezetői a rászorult emberek gondjainak enyhítése helyett európai és állami pénzekből fizettették meg maguknak a fusimunkát – olyan intézményekben, amelyeknek alapítója és finanszírozója az általuk vezetett tárca. Így is elment egy rakás pénz, mint ahogyan elmenne akkor is, ha a Ficóék által beígért megaprojekt autópályaépítések megtörténnének. Persze, jó politikai maszlag most azt mondani, hogy megszűnik az autópályák építése, mert kínos lenne a volt kormányzatnak bevallani, hogy csak a pénzek kipumpálása szűnik meg – az autópályák meg épülnek, olyan tempóban, amilyenre e kis országnak pénze van.
A kormány – s nem tartozunk mi nagy dicsérői közé – a hétfői koalíciós tanácsról származó információk szerint elkezdett kormányozni.
Végre! No nem az adóemelésnek örülünk, nem kell elmegyógyászért kiáltani. Csak tudomásul vesszük a megemelt hozzáadottértékadót, amit nagyon jó marketingfogással Fico-adónak neveztek el. Mert az. Azért fizetjük meg minden áruban és szolgáltatásban, mert egyesek – ha nem is közvetlenül – leszívták a közpénzeket, legalábbis alaposan gyanítható, hogy hűtlenül vagy felelőtlenül kezelték azokat. A nép nevében, a dolgozó emberek nevében, a szegények nevében és a szlovák nemzet (sic!) nevében.
Ha a szlovák lakosság egy része kutyát vesz, ebadót fizet. Ha a lakosság többsége Fico-típusú garnitúrákat választ Slotáékkal erősítve, Fico-adót fizet. Sajnos, mindenki fizeti, de legalább sokan megtanulják: az állam semmit nem fizet. Amit az állam áll, azt mi álljuk. Mindig és mindenért.