2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Keményfejű honatya

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Két és fél napra sikerült elszabadulnom a tévé elől, sőt újságot se vettem a kezembe. Annál nagyobb volt a meglepetésem ma délelőtt, amikor utánanéztem, mi történt kis hazánkban. Nem akartam hinni, hogy Vincent Lukáč parlamenti képviselőmég mindig nem mondott le, illetve nem sikerült őt lemondásra kényszerítenie sem a parlament elnökének, sem az alelnöknek, de még a miniszterelnöknek sem.

Sőt most már azt is tagadja, hogy egyáltalán nyilatkozott volna a maffiához fűződő baráti viszonyáról és a kölcsönös tiszteletről, megbecsülésről, amely köztük fennáll. Pedig magnófelvételek bizonyítják, hogy a következő mondatokvalóban elhangzottak: „A maffiózók becsülnek engem, és én is becsülöm őket”, illetve „Én őket mind szeretem. Nekem senkivel sincs gondom”.
Egy normális demokráciában ilyen kijelentések után az illető már rég nemülne a törvényhozásban, sőt meglehet, hogy egészen máshol ülne. Keményfejű honatyával állunk tehát szemben, aki fennhangon saját átvilágítását követeli. Úgy látszik, meg se kottyantak neki a korongok, amelyek anno fejen találták.
Vincent Lukáč igazi hokilegenda. Kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes, tényleg elképesztő játékos volt, amíg azt csinálta, amihez értett. Régóta vallom, hogy élsportolót ne jelöljenek a pártok a parlamentbe, ahogy popsztárt, filmszínészt vagy tévébemondót se, mivel nagy a veszélye annak, hogy az illető bejut. Bejuttatják a rajongók, azaz a választópolgárok, akiknek szívébe márrég belopta magát. Lukáč ráadásul zsolnai edzősködése idején a hokirajongó Ján Slota polgármester barátságát is kivívta. „Egyenes ember, olyan, mint én. Amia szívén, az a száján, és sosemhazudik.
Büszke vagyok, hogy rám gondolt” –mondta barátjáról a jégkorongedző, amikor kérdezték, miért fogadta el az SNS jelölését.
Találtam egy másik deklasszáló interjút is a Hospodárske novinyben, melyből kiderül, hogy nemrég még arról sem volt fogalma, hol is ül valójában: „Az SNS a választások előtt megígérte, hogy valamennyi parlamenti képviselője az árvízkárosultaknak utalja át első fizetését. Ön kinek adta a pénzt?
– Az állam feladata segíteni az árvízkárosultakon. Ezt már azelőtt megmondták, hogy a kormányba kerültem volna.
–Ön most sincs a kormányban.
–Úgyértem, hogy az SNS. Hogyhogy most sem vagyok a kormányban?
–Ön a parlamentben van.
– Na, a parlamentben.... Én nem vagyok az SNS tagja, független vagyok. És erről még akkor esett szó, amikor nem voltam ott.
Szerintem aki ilyen ostoba, (ráadásul mindig igazat mond) az pontosan úgy értette a szervezett alvilággal kapcsolatos kijelentéseit, ahogyan azok elhangzottak. Vagyis szimpatizál velük, ők is vele. Ezt akkor mondta, amikor megkérdezték, nem a maffia keze van-e kölcsön-luxusautójának felrobbantásában. Azaz kizárta annak lehetőségét, hogy a barátai ilyet tegyenek vele…

Hozzászólások (2):