Én elvonom, te elvonod….

Amit Radičová és főleg a kincstári főnök Mikloš művel, nem más, mint annak az adósságállománynak az eltakarítása, amit nemzeti és vélt baloldali kormányunk ránk hagyott. Sajnos, igaza lesz Štefan Hríb kollégánknak, aki 1999-ben megírta, hogy vannak a pazarló – ezért populáris – kormányok, majd jönnek azok, amelyek betömik a legnagyobb lyukakat, azokat ki lehet nevezni népnyúzónak, majd újra nyerni és újra ludovikás tiszt módján szórni a pénzt.
A mostani tervezetek az intenzív osztály életmentő gyakorlatai, nem adórendszerről, közfinanszírozási modellről szólnak. Ettől függetlenül nem lenne baj, ha egy kompakt adózási és járulékmodell elképzelésével készülnének. Itt vannak az ún. kivételek, ami helyesen magyarul adókedvezmény. Megszüntetésük lehet modell értékű, a politikai olyan rendszert fogalmazhat meg, melyben mindenkire ugyanúgy vonatkozik minden szabály, mindenki ugyanolyan mértékben adózik és fizet járulékokat. Ez a rendszer akkor jó, ha az adókulcs nagyon alacsony, az elvonások kicsik, az állam az embereknél hagyja a pénzt, döntsék el ők, mire költik. A probléma az, hogy több évszázados kiskorúsítás után régiónk népei egy általános kötelező nyugdíjbiztosítás eltörlésére úgy reagálnának, hogy harminc-negyven év múlva kollektív éhhalálról számolna be a sajtó. Tehát valamilyen állami kényszerre, jogszabályi szankciók terhére szükség van, egyébként egymás torkának esnénk generációs vagy szociális alapon.
Nézzük ezt a kivételesdit. Az adókedvezmény nem az ördögtől való, s ha nem fűnek, fának és lobbycsoportnak osztogatják, akkor az állami támogatás legegyszerűbb közvetett formája – azaz: az állam nem ad, hanem nem vesz el. Ilyen forma a gyermekes családoknak járó adókedvezmény, de lehet támogatni a környezetbarát csomagolást használó gyártót, aki PET helyett üvegbe tölt s nem kell pl. ÁFÁ-t fizetnie. Példából lenne elég. Ez a módszer a magas adókulcsokkal dolgozó rendszerekben jó (lásd Svédország, Norvégia). Az alacsony adókulcsnál (a 19% az, a 17 még inkább az lenne) a kivételeknemfeltétlenül jók.
Más kérdés a járulékfizetés. Mivel az emberek nagy része nem keres sokat, talán nem is tudja, hogy a betegbiztosítást és a nyugdíjalapokat százalékalapon csak bizonyos bérig számolják, magasabb jövedelemnél nem járulékköteles a bevétel. Ugyanígy nem járulékköteles egy sor bevétel – pl. a bérletből, a kamatból, az osztalékból származó. Magas elvonások esetén ez rendjén való, ha a kormányzat itt is adóhoz hasonlóan a csillagos égig terjedő jövedelmekig fizettetne járulékokat, akkor azokat alacsony kulccsal kell megállapítani. És még valami – nagy elvonások esetén nem szabad és nem tisztességes szolidáris rendszerbe fizettetni, akkor ugyanis nem jelenik meg az egy életen át végzett nehezebb, szakképzettebb, felelősségteljesebb munka a nyugdíjban. Nem könnyű hát a képlet, s minden kormányzati döntés komolyan vitatható lesz.
Ami viszont nagyon jó, hogy a kormányzati döntések nem vonatkoznak az átlagpolgárokra. A Központi Lakossági Nyilvántartás szerint Átlag Polgár nevet viselő egyén Szlovákiában nem lakik, és nem anyakönyveztek Bežný Občan nevűt sem. Tehát a kormányzati intézkedések mindenki másra vonatkoznak. Cinizmustól nem mentes megjegyzésünk oka: ennek a kormánynak a pártjait nem azok választották, akik az államtól várnak minden megoldást s akik nem értenék, hogy a közpénzekkel baj van, ha nem teszünk semmit, még nagyobb lesz. Ne akarja Radičová kormánya meggyőzni Fico választóit, az úgysem sikerül – győzze meg a sajátjait és ne féljen tisztességesen kommunikálni, mindenféle egyszerű emberek emlegetése nélkül. Akkor talán nem lesz az az érzésünk, hogy pelenkára költik minisztereink bérük jelentős részét.