2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!

Már csak cirkusz

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Cirkusz ez már, semmi más, mondhatjuk nyugodtan a kormányfő utolsó döntésére, mellyel lemondásra szólította fel Igor Štefanov régiófejlesztési minisztert. Mert emlékszik még valaki Marián Janušekre? Akik nem kapcsolnának rögtön, emlékeztetőként mondom, ő volt az előző tárcavezető.

Bookmark and Share

Robert Fico olyan nagymértékű gyakorlatra tett szert az elmúlt négy év során miniszterei cserélgetésében, hogy elképzelhető, ez fog számára a legjobban hiányozni, ha véletlenül nem ő lesz a következő miniszterelnök. Ámvalljuk be, ennek elég kevés az esélye. Mégis érdemes azon elgondolkodni, vajon miért is volt ekkora fluktuáció a Fico-kabinetben. A kormányfő megválasztása után nem sokkal jelentette ki, hogy abban az esetben, ha valamelyik minisztere hibázik, 24 órán belül el lesz távolítva, ő nem fogja tartani a hátát senkiért. Ha nem ismernénk a valós helyzetet, még el is hihetnénk, azért kellett távoznia egy tucat miniszternek Robert Fico mellől, mert komolyan figyelt arra, hogyan dolgoznak beosztottai. Ám Štefanov esetében fontos információ, hogy már kinevezésekor köztudott volt, ő hozta össze a minisztérium óriástenderét, s bár a politikai felelősség az előző miniszteré volt, a szakmai az övé. Hiába próbálta az ellenzék három alkalommal is leváltani Štefanovot, a kormány és a kormánypártok mindhárom esetben kiálltak mellette.
Sokkal valószínűbb, hogy Robert Fico fejében a kezdetek óta egy ördögi terv van, melyben a miniszterek és a koalíciós partnerek csak statiszták, akiket akkor cserél le, amikor csak kedve van, vagy amikor a tervébe beleillik. Az, hogy egy minisztert az egyik héten még megdicsér, mert kiválóan végzi munkáját, majd a következő héten páros lábbal rúgja ki, minimum egy kissé furcsa jellemet takar. Azon pedig nem is csodálkozunk, hogy Ficónak már magyarázkodnia sem kell, hogy miért is váltja le miniszterét pont most. Azon sem, hogy az SNS újra jelezte, noha újabb minisztere távozik a kormányból, a választásokig hátralevő időszakban már nincs értelme kilépni a kormányból, bár a koalíciós partnerek tárcáinál sokkal nagyobbak a gondok - értsd: sokkal több pénzt síboltak el, mint a nemzetiek által vezetett tárcáknál. De ez a téma sem érdekel már annyira senkit, mert a környezetvédelmi minisztériummal együtt az építésügyi tárcát is megszünteti nyáron a kormánykoalíció. Nemmás ez már, mint kampánycirkusz.
Apropó, környezetvédelem! Vajon Robert Fico leváltja a nem SNSes környezetvédelmi minisztert is, amiért a héten kiderült, mégsem lehet lezárni olyan egyszerűen az emissziós témát, miután megjelent egy újabb cég a történetben? Aligha. Ebben az esetben ugyanis az ő emberéről van szó.

Nagy András

Hozzászólások (1):