Jé, a kormány jól döntött?
A tisztelt olvasók bizonyára még emlékeznek a BMG Invest és a Horizont cégnevekre, valamint azokra a befektetési alapokra, amelyek előbb húsz-, majd közel ötvenszázalékos hozamot ígértek, néhány esetben meg is adták, de, mint minden piramisjáték, a történet törvényszerűen csőddel végződött.
Néhány évvel ezelőtt, még a második Dzurinda-kormányzat regnálásakor volt az első parlament előtti tüntetés, ahol a kárvallottak a pénzüket követelték. A történet úgymond „állami” szála azonban nem itt kezdődött.
2001-ben Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter asszonynak két komoly bejelentenivalója támadt szokásos hétfői sajtótájékoztatói egyikén. Az egyik az volt, hogy a kormányzat azt fontolgatja, bevezetnék az iparűzési adót. Ezt a korántsem kormányzati tervezetet akkor nagyjából egy tucat gazdasági újságíró összehangolt munkája tette lapátra egy hét alatt. A bejelentés idején nem sikkadt el egy másik fontos bejelentenivaló: a miniszter asszony a pénzügyi (konkrétabban a banki) felügyelet hatáskörébe akart rendelni minden olyan szolgáltatást, amelynek keretében lakossági készpénzt koncentrál egy kereskedelmi vállalkozás és abból befektet, hozamot fizet, tehát félig-meddig bankszolgáltatást végez. Ugyanígy bakfelügyeleti hatáskörbe vonta volna az olyan szolgáltatót, amelyik készpénzhitelt nyújt a lakosságnak valamilyen (rendszerint a bankinál magasabb) kamatért. Az akkor egységes kormányzati álláspont viszont az volt, hogy az emberek szabad piaci döntéseit nem kell államilag szabályozni és felügyelni, aki konzervatív befektető, és biztonságban akarja tudni a pénzét, tegye bankba, aki meg harminc százalékot akar keresni, vállalja a csőd kockázatát. A Horizont, az AGW és a BMG akkor olyan sajtófelületet kapott, amilyet még a jelenlegi kormányzati botrányok sem, sőt, akkor még a sajtó nagyjából fele az alanyon, állítmányon és a celebek kikukucskáló keblein túl is tudott írni (mára alig egy harmad ez az arány).
Aki az akkori (és a mai) nem banki pénzügyi szolgáltatókkal kereskedik, megtollasodhat és tönkremehet. Erről szól a biznisz. Olyan világ nem lesz, ahol minden piaci döntés csak jól – államilag garantáltan jól – végződhet. Akkor ugyanis visszatérnénk a reális szocializmusba, amelyben telefonigénylést lehetett örökölni és bizonyos autómárkákra csak két évet kellett várni.
A pénzügyi szolgáltatók ügyfelei befektetők voltak, annak minden kockázatával. Ha csaltak, loptak, hazudtak a szolgáltatók, akkor ott a BTK meg a börtön, meg a vagyonelkobzás intézménye. A többi piaci veszteség. Hogy jövünk ahhoz, hogy olyan emberek adójából egyenlítsünk, akiknek soha nem tellett a nevezett cégeknél való pénzelhelyezésre. Fico újra nem teljesített egy ígéretet, és mondjuk ki nyugodtan újra – hál’ istennek.




Hozzászólások (10):