A gulyás színe

Ennél már az is hasznosabb, ha (Petőfi után szabadon) befordulunk a kocsmába egy kis hangulatelemzésre, szociológiai vizsgálódásra. Mert ott, különösen egy-két feles után, őszinték az emberek. Elmondják például, hogyan keserítik meg az életüket a bevándorlók, akik talán azt sem tudják, hova érkeztek, csak azt, ki irányította őket az adott településre. A példák tárháza kimeríthetetlen, a sajtóból ismerjük némelyik botrányosabb esetet. A többi a fű alatt történik, a nyilvánosság tudta nélkül. Tény, hogy egy-egy magyarlakta falu lakói egyszer csak arra ébrednek, hogy idegen nyelvű, enyhén vagy nagyon agresszív szomszédokat kaptak, akik útjukat állják a járdán, inzultálják az öregeket, vagy éppen a kocsmárost, ha nem akar hitelbe csapolni. Ezek az emberek, akik addig zárt és védettnek hitt közösségben éltek , egyszer csak úgy érzik, hogy idegenek lettek az otthonukban.

A megoldás természetesen nem az, amit Kotlebáék és a hasonló elveket valló szélsőségesek művelnek, akik megfélemlítő felvonulásokat tartanak egy-egy városkában, ám a téma szőnyeg alá söprése sem normális. Ahol a közbeszéd csak arról gagyog, hogy az emberi jogok mellett a kötelességek és a törvény betartása mellékes, és a jogok leple alatt közösségek életét lehet felforgatni, ott baj van a törvénnyel. Márpedig a honi, túl liberális és nagyon rossz törvények bárkinek bárhová megengedik a beköltözést, s a polgármesternek egy joga van: bejegyezni az új lakót, feltéve, ha az befárad a községi hivatalba. Az esetek többségében még erre sem kerül sor.

Ha már a rossz törvényeknél tartunk, nemigen remélhetjük, hogy négy hónappal a parlamenti választások előtt bármelyik politikai párt bármelyik katonájának is eszébe jut a helyzet orvoslása. A romák százezreit természetesen ismét felhasználják eszközül, már gyújtják a tüzet a kortesgulyások üstjei alatt, ám a helyzetükön javítani vagy a problémát megoldani senkinek sem akaródzik. Csak a szavazatuk a fontos, ezért fordulhat elő olyan eset is, amit Nógrádban tapasztaltam az egyik faluban. A polgármester elkeseredve mesélte, mennyi romát zúdítottak a falura a Tátra alól, a kocsmában aztán kiderült, hogy ugyanezt a jóembert a romák szavazatai segítették belehuppanni a polgármesteri székbe. Ez az ember biztosan nem fogja védeni azt a közösséget, amelynek a fizetését köszönheti.

Honi liberális törvényeinkről jut eszembe egy enyhén exhibicionista New York-i színész esete, akit a Central Park közelében nem engedtek beköltözni egy lakásba. A patinás ház – nyilván konzervatív és nyugalomszerető – lakói úgy gondolták, nem kérnek az illetőből és az esetleges botrányaiból. S a korlátlan lehetőségek országában, az emberi jogok paradicsomában a törvény ezt lehetővé tette számukra.