Trágyadomb a szőnyegen

Ami hát a szűkebb körünkben, a legalább két nyelven (magyar– szlovák kombináció előnyben!) újságot olvasók számára lerágott csont, detálaljuk bátran.

Ez egy olyan ország, ahol időnként jegyzőkönyvbe kell mondani: a Jobbik és az SNS közt alig van különbség. Kishitűségétől megittasodva mindkét társaság a többségiek hardcore-jának, netán esszenciájának képzeli magát, akiket fölöttébb ingerel a bármilyen kisebbség puszta léte. Értsük meg, gyönge gyomrukazt egyszerűen nem veheti be. Pedig hát, bevehetné... Persze patikamérlegen lehet méricskélni, melyik fajta a gusztustalanabb, a szittya magyarkodó, akinek a gardróbjában gárdára bukkanunk, meg salátára lapozott best of ahmadinezsád kiskátéra, vagy az itteni vulgárnácik, akik félrefittyent tankista usankában ülnek a kocsmában, várva a pestbugyíni bevetésre, addig meg a betevő piára. A jobbikosok szúrós szaga a nem létező kultúrfölény mítoszának bizonyítéka, kijózanít: köreinkben, nemzettesók körében is van igény parasztkodásra, fölényeskedő böfögésre. Mi az hogy! Tisztelt Házban a helyük, elnyert mandátummal! Kiábrándító. Valami difi azonban mégis csak ott lapul, ha nem is a két párt közt, ha nem az általuk képviselt politikai trágyadomb pozsonyi és pesti kezelése közt. És ezt a szónoki emelvényről a kamera felé fordulva, gondosan artikulálva kéne elmondani a szlovák parlamentben: amíg a mandátummal szinte állandóan felvértezett szlovákiai szélsőségesek koalíciós potenciálja vígan megüti az 1989-től mért itthoni átlagértéket, (a „nemzetiek” már harmadjára kormánypárt, az elnökfit raboltató Mečiar pártja, mert hát européersége miatt azt sem rakjuk ki az ablakba, még Slotáénál is kelendőbb portéka), mi több, politikai haszonszerzés érdekében lassan lorddá ütjük a gyűlöletbeszélőket,addig „déli szomszédunknál” a mélynemzetieknek nem hogy a kormányhivatalba nincs bejárásuk, de eddig még a mandátumküszöböt is csak egyszer lépték át (MIÉP– 1998) a rendszerváltástól számítva. Amíg nálunk konfettiesőben, vörös szőnyegen folyik a szilaj bélsárevés, addig az effajta duhaj koprofágiát korábban csak hírből ismerő „anyanemzetiek” max egy hoszszú bottal próbálják a szőnyeg alá piszkálni az utóbbi időben elszemtelenedett kula bá hadat. Kábé ez a helyzet.
Bosszantó, hogy erről a tényről nemcsak a populizmusukba belezavarodott kormánypártok nem akarnak tudomást venni, hanem néha még a demokratikusnak, ad abszurdum kereszténynek mondott „partnerek” sem. Adjunk hát egy újabb esélyt a demokratáinknak, az sns-es parlamenti ülésen valaki rágja a szájukba: a Jobbik és az SNS egy kutya, ha úgy tetszik, egyik kutya, másik csivava.
Sidó Árpád