Az eszmék védelmében

Az 1990-es szabad választások után sokan gondolták,hogy kialakul egy szokványos nyugati politikai rendszer a maga pártjaival, világos volt már akkor is, hogy megjelennek a szélsőségek, de azok súlya nem volt számottevő. Majd jöve1 992 és 1994, s mindkét esetben egy nem szokványos gyűjtőpárt szerezte meg a hatalmat. 1998-ban csak széles koalícióval lehetett a HZDS-t megverni, s mikor a koalíció elérte, amit akart, kormányt alakított, akkor a szerveződés első embere egy újabb nem szokványos pártot, az egykori ötöskoalíciót ötvözni próbáló gyűjtőpártot szervezett, a mai SDKÚ-t. S aki az SDKÚ-t sikeresen megverte, újra egy olyan politikai tömörülés, amely ugyan önmagát baloldalinak és szociáldemokratának szeretné bemutatni, de a baloldalhoz az ég adta világon semmi köze, a szociáldemokráciához meg pláne.
A kontinens keleti végein egyébként sem a szokványos nyugati pártstruktúrák jöttek létre. Nem, hiszen azon túl, hogy a negyven év kommunizmusa elég volt egy létező tradíció teljes szétzúzásához, az új tradíciók már a médiapolitizálás világában, az egyre erősödő politikai marketing idején születtek meg. A politikai versengés plakát-, média- és kommunikációs háború lett, az ezredfordulót követően sokszor már a politikai elemzők is egy-egy megszólaló nyakkendőjét, ruhaszínét, szóhasználatát elemezték, nem mondanivalója tartalmát. A választókat a szimpátia és a düh keveréke motiválja, akinek meg az egészből elege van, nézi a Mojsej és Mónika-típusú műsorokat (műsorokat?) vagy visszatér kedvenc olvasmányaihoz és zenéihez, és magasról fütyül az egészre.
Ha nem lenne annyira közhelyes, azt is írhatnánk, hogy a közéletből eltűnt az érték. Pedig így van. A politikai csoportosulásoknál eszmét, konzisztens ideológiát és arra építő, logikus és olvasható programot keresni időpazarlás. Pedig amikor baj van (márpedig abban megegyezünk, hogy baj van), a technokratikus megoldások nem mindig jönnek be. Amikor mozgósítani kell tömegeket, akkor a technokraták csak rövidtávon sikeresek. Amikor baj van, szükség van egy alapra, amelyhez vissza lehet nyúlni, amely alapkérdésekre ad meg válaszokat és lehetővé teszi, hogy értékek mentén szervezzük újra azt, amit újra kell szervezni.
Az ideológiák, az eszmék védelmében szólnánk hát. Nem olyan baj, ha azok megjelennek, az eszmei politizálást nem szabad szélsőséges futóbolondokra hagyni, mert ők hagyják el az eszmét elsőnek. Az eszmék mentén történő politizálás lehetőséget ad a meggondolásra, megfontolásra és a technikák kitalálására, ha azok éppen nincsenek. Nézze meg, tisztelt Olvasó, hol talál ma, a választási kampányban eszméket. Ha vannak, van reményünk, hogy ne kelljen azt mondanunk: jobb világ? Az már volt.