Iveta, a középcsatár

A végeredményt tekintve – mármint, hogy Mikuláš Dzurinda vagy Ivan Mikloš helyett Iveta Radičová lépett elő a jelenleg regnáló Robert Fico első számú kihívójává – teljesen mindegy, hogy a szinte korszakosnak számító döntéshez külső segítségre volt szüksége a legerősebb ellenzéki pártnak. Sőt, bizonyos szempontból szerencsés körülménynek minősül, hogy Ficónak köszönhető az SDKÚ-DS reménye a feltámadásra. Ha ugyanis a kormányfő nem elhamarkodottan esik neki Dzurindának, a lehető legsötétebbre festve pártja, az SDKÚ-DS finanszírozási machinációit, neki és közvetlen kollégáinak, meg a párt tagságának biztosan eszébe sem jut megkérdőjelezni a mindenkori pártelnököknek automatikusan kijáró listavezetői státust. Ami viszont, mármint, ha a politikailag kétségkívül megtépázott, de legalábbis elhasználódott Dzurinda marad a párt választási listájának élén, vitathatatlanul sokkal kevesebb gondot okozott volna Robert Ficónak a választási küzdelemben, mint Iveta Radičová. Hiszen ő, Dzurindával és Ivan Miklošsal ellentétben aligha maszatolható be hatékonyan pártja tíz évvel ezelőtti kétes pénzügyeivel. Másrészt, a politika piacára államfőjelöltként lett bevezetve, hátterében egy olyan marketingkampánnyal, amely milliók számára tette őt igencsak szimpatikus közszereplővé.

Mindezen tények tudatában sem fiesztázhat a szlovákiai ellenzék felhőtlenül. Mert a trükkös Fico továbbra is helyzeti előnyt élvez vele szemben. Pártjának népszerűsége ugyanis a közvélemény-kutatások tükrében még mindig épp oly töretlennek tűnik, mint négy évvel ezelőtt, amikor megnyerte a választásokat.
Annak ellenére, hogy az általa fémjelzett kormánykoalíció ténykedése számtalan sebből vérzik. Különösen azoknak a korrupciógyanús ügyleteknek a tekintetében, amelyekből számtalan akadt, szinte menetrendszerűen próbára téve a közvélemény türelmét.

Az is tény azonban, hogy az ellenzéki pártok némelyikében most is belterjes hatalmi perpatvarok zajlanak. Nem beszélve arról, hogy számos esetben egymás választóbázisára ácsingózva, egymás ellen fenekednek. Különösen az SDKÚ-DS, a SaS és a KDH rivalizálása hajthatja Robert Fico malmára a vizet. Áma Magyar Koalíció Pártja Híd elleni folyamatos ágálása is épp ilyen kontraproduktív helyzetet konzerválhat az ellenzéki esélyek szempontjából.

Szóval anélkül, hogy bagatellizálnánk Iveta Radičová pártbeli győzelmét, annak egyelőre nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyit ér. Annyi történt, hogy személyében – a futballhasonlattal élve – egy olyan csatárt kapott az ellenzéki csapat, akinek benne van a gól a lábában. Viszont, hogy az minél többször bekerül-e az ellenfél kapujába, az ő pillanatnyi formáján is múlik. Nem kevésbé azon, hogy erre hivatott játékostársai képesek lesznek-e őt annak rendje-módja szerint kiszolgálni…