Mako a polcon

A kötelező  sorkatonai szolgálatot elfújta a szél, a sorozóorvos sem néz már farkasszemet megszeppent középiskolások tömegének hátsó fertályával, a fenti vicc azonban – megváltoztatva a megváltoztatandókat – nagyon jól példázza, mi a feltétele annak, hogy valaki a hazai fegyveres testületek állományában előbbre tudjon lépni.

Két hete szombaton, az írországi robbanóanyag-botrányra reflektáló Robbanékony helyzetek című írásunkban ez állt: „Ez a magatartás (ti. a felelősségvállalás hiánya) egyébként jellemző a belügyérre, amikor a nyitrai rendőrök elpuskáztak egy bevetést, melynek során egy fedett nyomozó és egy együttműködő civil vesztette életét, akkor is a kerületiekre hagyta a mentegetőzést, ő maga a távolból figyelt. Ján Štark kerületi rendőrfőkapitány eleinte nem érezte magát felelősnek a történtekért, majd hosszas gondolkodás után lemondott. Egyszer csak a Rendőrakadémia élén találta magát: hiába, aki nem tudja, az tanítja. Kíváncsi vagyok, Makónak hol találnak egy magas polcot…”

Nos, Tibor Mako, a határ- és idegenrendészet ír robbanóanyag-affér miatt lemondott parancsnoka a belügyi államtitkár asszisztense lett. Adott egy becsületben megőszült rendőrtiszt, ha egyszer hibázik, nem kell azonnal a Dunába lőni, vagy beosztani a rendőrkantinba krumplipucolónak. Legyen belőle járási bűnügyiosztály-vezető, vagy egy városi kapitányság vezetője, és a dolog el van boronálva. Ehelyett a miniszter jobbkezének a jobbkeze lett. Tegyük fel a kérdést: mi a feltétele annak, hogy valaki előbbre juthasson a hazai fegyveres testületek berkeiben?