Hervadó olajág

A legutóbbi, nagyon érdekes izraeli felmérés szerint a megkérdezetteknek a fele vélte úgy, hogy az Obama-kormány palesztin párti, és csak 6 százalék mondta azt, hogy Izrael-barát. Harminchat százalék vélte úgy, hogy Obama semleges álláspontot foglal el az izraeli-palesztin konfliktusban. (Korábban az izraeliek több mint80 százaléka tekintette a Bush-kormányt Izrael-barátnak.)A felmérés nem tért rá ki, de ha figyelembe vesszük, hogy Izraelben az arab kisebbség aránya húsz százalék, akkor Obama számára még rosszabb ez az eredmény, mint amilyennek látszik.

Mindez azért érdekes, mert Obamaés a márciusban hivatalba lépett Netanjahu-kormány elképzelései az izraeli-palesztin békéről, a béketeremtés egész folyamatáról alapvetően különböznek, s mint a példa mutatja, a zsidók többsége inkább Netanjahut támogatja. A békepaktum három sarkalatos kérdésében biztosan. Ez a három: Jeruzsálem egysége, a ciszjordániai telepbővítések ügye és a palesztin menekültek visszatérése. Míg az első kettőben elképzelhető valamiféle kompromisszum, ez utóbbiban egyetlen zsidó politikus sem tehet engedményt, mert az állam létét sodorná veszélybe. A palesztinok teljes visszatelepülési szabadságot követelnek a negyvenes évek vége felé elüldözött-kivándorolt palesztinok és utódaik számára, ami azt jelenti, hogy elméletileg hatmillió palesztin települhetne be az ötmilliós Izraelbe. Vagyis egy ilyen békepaktummal az arabok elérnék azt, amit eddig fegyverrel nem tudtak: a zsidó állam felszámolását.

Az emlékezetes kairói Obama-beszédre adott válaszában Netanjahu ezért mondta azt, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni a palesztinokkal a kétállamos - ezt először mondta ki - megoldásról, ha nemzetközi garanciát kap arra, hogy a palesztin államnak nem lesz önálló hadserege, amellyel Izrael támadhatja, és az arabok ismerjék el Izrael Állam zsidó jellegét. És bár Obama közel-keleti különmegbízottja szüntelenül a térségben ingázik, úgy tűnik, pillanatnyilag olyan patthelyzet alakult ki, amelynek feloldása - a két koncepció közelítése - elég távolinak látszik.

Ebben közrejátszik az iráni helyzet teljes bizonytalansága is. Az iráni atomveszély - erős adu Netanjahu kezében Obamáva lszemben - az amerikai külpolitika egyik legnagyobb problémája. Teheránban még mindig kétesélyes a játszma. At ömegek elcsendesedtek, a retorziók hatékonyak voltak, a Hamenei-Ahmadinezsád páros megerősödve került ki az elnökválasztást követő politikai harcból, s egy eddiginél is keményebb USA-ellenes vonalat fog érvényesíteni. A másik lehetőség: a színfalak mögött folyó politikai küzdelemben a Rafszandzsáni-Muszavi kettősnek sikerül megdöntenie az előző kettőnek, az egyre diktatórikusabban fellépő teokratikus állam két szimbolikus alakjának a hatalmát. Erről azonban a teheráni hírzárlat miatt vajmi keveset tudunk.

A lényeg az, hogy az új amerikai külpolitikai koncepció az izraeli-palesztin és az iráni probléma viszonylatában nem áll nyerésre. Obamának lassan el kell döntenie, hogy Messiás akar-e lenni vagy eredményes politikus. Az olyan rezsimek, mint az iráni és az észak-koreai, az olajág-politikától csak vérszemet kapnak.