Vélemény és háttér

Ritkán ír nyílt levelet egy köztársasági elnök. A Čistý deň nevelőintézet ügyében Andrej Kiska megtette, hátha sikerül észhez térítenie Ján Richter szociális ügyi minisztert. 

1
Egy éve tudjuk, hogy a legnagyobb valószínűséggel maffiaállamban élünk, ahol a legfelsőbb (kormányzati) szintekről fedezik a szervezett áfacsalásokat, províziókért cserébe. Hogy mi változott azóta? Lényegében semmi, csak pár hajszálrepedést látni a rendszeren.
2
Mikor 2002-ben elkezdtem egyetemi tanulmányaimat, az egyik legaktuálisabb témának az tűnt, miként végződik a már akkor is másfél évtizede tartó török–uniós flört.
4
Ne írjuk le a miniszterelnököt! Nem levegőért kapkodó fuldokló, hanem vérprofi spíler, aki sarokba szorított helyzetből is képes gyilkos ellentámadást indítani. 
SAROKPONTNa, szép!
Szerintem nem csak nekem tűnt fel, hogy egyre gyakrabban és egyre többen fakadnak ki nyilvánosan azzal a szándékkal, hogy számon kérjék a világon a szépet. Természetesen a sajátjukat.
17
Ünnep az, ami kiragad a hétköznapokból, amely során az idő másképp telik, és közben másképp viszonyulunk a világhoz – mondja Gadamer német filozófus.
Két, sokak számára bizonyára vonzó, de gazdasági szempontból beláthatatlan következményekkel járó javaslat is megjelent a héten.
13
Előrebocsátom, hogy mindig szurkolok az érettségizőknek, lélekben idén is velük voltam ezen a héten. Viszont ilyen „megúszós”, témákkal rég találkoztam a magyar nyelv és irodalom feladatainál. 
.comMENTFekete-fehérek
Olvasom, hogy Dunaszerdahelyen egy tizennyolc éves afgánt találtak „egy vasúti vagon tengelye fölött”. Nem tudom, mi az a vagontengely, de a hírhez mellékelt képet fürkészve nem tűnik jó helynek. 

A nap mondata

Robert Fico arról, hogy kiköltözik-e a Bonaparte luxuslakóházból