Online kiadás Vélemény és háttér rovat

Nálunk, Bátkában két zsidó család volt: Kleinék és Ungárék. Bátkiak voltak ők is, s egyben magyarok is, csak épp a református templomot nem látogatták. Ám a két család ugyanolyan elfogadott és elismert része volt a falu közösségének, mint mások, hiszen élményeik, mindaz, amit egy gömöri magyarnak a 20. század első felében át kellett élnie, azonosak voltak.

Amolyan populista, inkább a választási időszak végére való játék a képviselői javadalmazás boncolgatása, esetleg a béren felüli juttatások megadóztatása, mégis most jelent meg a javaslat.

Jött egy melós, szétrakta a létrát, felmászott rá, lecsavarozta a kamerát a falról, pózolt vele egyet a fotósoknak, majd elment. Természetesen nem egy szürreális kelet-európai film első filmkockáiról van szó. Egy szerdai történésről.

Aki arra számít, hogy a második Fico-kormány gazdaságpolitikája ugyanolyan kiszámíthatatlan lesz, mint Robert Fico első regnálása idején, „kellemesen” csalódhat. Egyelőre minden jel arra utal, hogy a most beiktatott kabinet gazdaságpolitikája az egyik legkiszámíthatóbbnak bizonyul majd az összes eddigi kormányéhoz képest. Hogy ez pozitív hírnek számít-e, az viszont erősen kétséges.

Meghívtak egy versenyre, ahol öt alapiskolás csapat mérte össze a tudását. Ki írta a Rómeó és Júliát, ki volt az az ember, aki egy másiknak a feje búbjáról lőtte le az almát, és milyen fegyvert használt, hány tagja van az Európai Uniónak, mi a kloáka és hasonlók. A győztes csapat tagjai könyveket kaptak.

Miként Arany János hazatérő parasztgazdája nyújt a vacsoránál „egy-egy szárnyat, combot” a kicsinyeknek, úgy kínált fel a parlamenti kultúra szerint járón felül néhány tisztséget az atomjaira hulló (és tartunk tőle, ez a hullás még korántsem fejeződött be) szlovák ellenzéknek Robert Fico, a nagy spíler.

„Ha egy földműves fia a kormánynak dolgozik, és meg akarja semmisíteni apja mákföldjét, az apa örülni fog, ha fiát megölik a tálibok.”

Mandátuma feléhez érkezett Orbán Viktor kormánya, és olyan kényelmes helyzetben van, mint még egyik elődje sem: magabiztosan vezet, két számjegyű különbséggel a parlament többi pártja előtt, ha lenne ilyen a politikában már le is körözte volna a többieket.

A szerbiai elnökválasztás végeredménye érdekes párhuzamokat mutat a franciaországi fejleményekkel. A hó eleji parlamenti választásokon ugyan a jobboldali Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot, az elmúlt napokig mégis az eddig kormányzó, baloldali Demokrata Párt – Szerb Szocialista Párt koalíció megújítása tűnt a legvalószínűbb lehetőségnek.

A foci- vagy hokivébék alatt eddig még mindig megkérdezték tőlem, melyik válogatottnak szurkolok. Az idei hokivébé alatt ez nem történt meg, feltettem hát magamnak a kérdést: öreg, te most akkor kinek drukkolsz?

Ha igaz a mondás, hogy Isten malmai lassan őrölnek, akkor borús jövő vár arra az emberre, aki elektromos posta segítségével terjesztette aljas levelét. Megrágalmazta a Rákellenes Ligát, hogy azért szervezi a nárcisz napot, hogy megszedje magát.

„Arra a kérdésre, hogy mi tartja össze a futballcsapatot, a link vicc azt válaszolja, hogy részint az alkohol, részint az edző iránti töretlen gyűlölet. Ennyi. Ennyi volt Közép-Európa” – írta Esterházy Péter a Hahn-Hahn grófnő pillantása című könyvében; bájos aforizma a boldog békeidőkből.

Úgy tűnik, hiába történt meg az elnökváltás az SDKÚ élén, a jövő jobboldali politikáját már nem ők fogják diktálni. Az igazi váltópárt még nem jött létre. Amennyire jól csinálták a politikát az SDKÚ-ban a kétezres években, amennyire jó szakembereket és jó döntéseket hoztak be, úgy lassultak le az elmúlt évekre.

Egy olyan személy kijelölésére, akinek fel kellene emelnie a pártot létezése eddigi legsúlyosabb válságából.

Ján Richter, a diploma- és plágiumbotrányba keveredett szlovák munkaügyi miniszter teljes egészében élvezi főnöke, Robert Fico bizalmát.

Sok tollforgató kollégával egyetemben magam is úgy gondolom, hogy Gubík László (és mások) emberi jogai sérültek. Véleményem szerint – ami, ugye, nem kvalifikált bírósági döntés – a szlovák alaptörvény értelmében senki nem fosztható meg akaratán kívül az állampolgárságától.

Mikuláš Dzurinda ennek az országnak a legsikeresebb politikusa. S így is vonult volna be az újkori történelembe, ha nem csúszik egy hiba a számításába: azt hitte, az emberek ostobák.

A trend várható volt. A konkrét számok mégis sokkolóak. Trianon óta csak egyszer történt meg, hogy a lélektani félmilliós határ alá süllyedtünk. De az a 360 000 körüli lélekszám a háborút követő kitelepítések és reszlovakizációs hullám után, a félelemmel teli negyvenes-ötvenes évek fordulóján volt.

Immár több mint húsz év telt el a rendszerváltásnak nevezett valami óta, de az alapvető nyugati politikai kultúrától máig fényévnyi távolságra vagyunk. Olvasom, hogy lassan közelednek a személycserék az egyes hivatalokban.

Villámok csapkodnak Európában – nem csak a francia állalmfő repülőgépe körül –, amikor a magyar kormány elér a felezőponthoz. A Fidesz lelkesen üdvözli Francois Hollande megszorítás-ellenes terveit, úgy véli, immár nincs egyedül Európában.