Fa Nándor: Ha valaki fél, hibázni fog

Fa Nándor 93 nap alatt teljesítette a legutóbbi Vendée Globe-ot, ami talán a világ legkeményebb sportkihívása. 

Fa Nándor a Vendée Globe teljesítése után
Képarchívum
Háromszor indult a Vendée Globe-on, kétszer sikerrel teljesítette. Negyedszer már nem fog nekivágni. A romantikus vitorlázás nem érdekli, csakis a legkiválóbb teljesítmény tölti el örömmel. Fa Nándorral beszélgettünk. 
 
* Nehezebb ma a vitorlázók élvonalába tartozni, mint 20 évvel ezelőtt? 
Nem biztos, hogy nehezebb, de tízszer annyi információ kell hozzá. Nagyon rövid idő alatt rengeteg dolog megváltozott. Az időjárás-előrejelzés sokkal pontosabb, mint húsz éve, más programokkal is dolgozunk. Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember a legtöbbet tudja kihozni az előrejelzésekből. Ahhoz is sokat kell tanulni, hogy valaki a lehető legnagyobb, de még biztonságos sebességgel tudjon vitorlázni. Jelentős különbség az is, hogy húsz évvel ezelőtt a mezőnyben még sok kalandor volt. Tapasztalt vitorlázók, de kalandorok. A mostani mezőny vérprofikból áll, akik osztályról osztályra lépnek előre, ez az életük tízéves koruktól. Mindent tudnak, amit tudni kell a sportágról, és sokmilliós szponzorok állnak mögöttük. Egy nagy francia csapat tíz-tizenöt milliós költségvetéssel dolgozhat, én ennek az ötödéből gazdálkodom. 
 
* A Szent Jupát legendás útját kivéve szinte mindig egyedül szelte a hullámokat. Miért a szólóvitorlázást választotta? 
Két alkalommal is próbáltam partnereket találni, de nem sikerült. Rá kellett jönnöm, hogy ha a világ legjobbjai közé akarok tartozni, akkor a szólóvitorlázás az egyetlen esélyem, mert itt minden rajtam múlik. Magyarországon a minőségi vitorlássport az olimpiai számokra koncentrál, az óceáni vitorlázásnak nincs kultúrája, nem alakult ki a marketingrendszere. Szeretek egyedül vitorlázni, de szép lenne csatlakozni egy csapathoz is, ám erre nincs reális esély. 
 
* Versenyben körbevitorlázni a Földet talán a legnagyobb kihívás, amit sportember teljesíthet. A Mount Everesten már több ezer ember járt, de azt kevesen mondhatják el magukról, hogy teljesen egyedül megkerülték a Földet egy vitorlással. 
A földkerülő versenyek ötvenéves története során ez kevesebb mint száz embernek sikerült. Négy év múlva, az új Vendée Globe alkalmával feltűnik majd néhány új arc, de nem lesznek sokan. Ehhez a versenyhez nem elég csak az elhatározás, a földkerüléshez rátermettség, érettség és tapasztalat kell. 
 
* A nyílt óceán kegyetlen és veszélyes is tud lenni. Előfordult valaha, hogy halálfélelme volt a hajón? 
Soha. Lehet, hogy ez egyszerűen hiányzik belőlem, mert a veszélyes helyzetekben én száz százalékban arra koncentráltam, hogyan oldjam meg őket, hogyan végezzem el azt, ami a feladatom. 60–70 csomós szélben vitorláztam egy ciklonban, óriási hullámok játékszereként, és mégsem gondoltam arra, hogy gond lehet. Csak a feladatra koncentráltam. Ha valaki elkezd félni, akkor hibázni fog. Néhányszor tudatosítottam a tényt: előfordulhat, hogy meghalok. De soha nem éreztem félelmet emiatt. 
 
* S arra volt példa, hogy úgy érezte, ez a tökéletes pillanat? 
A most véget ért Vendée Globeot nagyon élveztem, annak ellenére, hogy nagyon fárasztó volt. Az Indiai-óceánon két ciklonnal sikerült átrobognom, olyan volt, mintha repülnék. Közel 20 csomós átlagsebességgel vitorlázni napokon át nem egyszerű, fárasztó és frusztráló is, de én nagyon élveztem. Nem szeretem a szélcsendet, amikor hullámzik az óceán, de egy kis szél sem segít a stabilizálásban. Csattog minden, szörnyű kombináció, megöli a lelket is. Ha a hajó száll a vízen, akkor jól érzi magát, és én mindig érzem azt, a hajó hogy van. Ha a hajó jól van, akkor jól lehet haladni, ez nagyon élvezetes. 
 
* Van egy ilyen versenyen egyáltalán ideje saját magára? Egy kis szabadideje, amikor kikapcsolódhat? 
Szinte folyamatosan zenét hallgatok, akkor is, ha dolgozom, akkor is, ha alszom. Ez segít mérni az időt. Az egész verseny során legfeljebb húsz percet alszom egyhuzamban, és a zene segít érzékelni, mennyi idő telt el. Az elején nehéz megszokni ezeket a rövid alvásszakaszokat, aztán belejön az ember. Alszom húsz percet, aztán felkelek, mindent leellenőrzök, és újabb húsz percet alszom. Nagyon ritkán feküdtem ágyba a hajón, egy babzsákon aludtam, sokszor beöltözve, csuromvizesen dőltem bele. De az is gyakran előfordul, hogy az idő nem engedi az alvást, de éppen nincs semmi feladat sem. Ilyenkor olvastam. Sok könyvet elolvastam az út során, történelmi és filozófiai műveket, régi elmaradásokat. Sokat olvastam Márai Sándortól, Plutarkhoszt és Platón könyveit, Homérosz Iliászát, ami az egyik kedvencem. 
 
* Közvetlenül a visszatérése után azt nyilatkozta, a hajón nem élt érzelmi életet. 
Ezt a verseny elején elhatároztam. Nem könnyű lekapcsolni az érzelmeket, de át kell állni gépi üzemmódra. A hajón nem pörölhetsz az időjárás, a fáradtság, a körülmények miatt. Napról napra, óráról órára, percről percre el kell végezned a munkádat. Ha hagyod, hogy elárasszanak az érzelmek, akkor bajba kerülsz. Ha a számítógép figyelmeztetett, hogy ki kell cserélnem a vitorlát, akkor mentem, és kicseréltem. Nem számított, hogy fél órája is ki kellett cserélnem, mentem, és tettem a dolgom. 
 
* A 93 nap alatt egyszer sem fordult elő, hogy maga alatt volt, úgy érezte, nem bírja tovább? 
Nem. Egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor úgy éreztem volna, képtelen vagyok folytatni. Az 1992es földkerülésem során négy hónap után átestem egy holtponton, elfogyott az energiám, a türelmem, akkor azt mondtam magamban, ha meg kell halnom, akkor meghalok, mindegy. De most nem volt semmi lelki problémám az út során. A gépi üzemmód sokat segít. 
 
* Hogyan lehetett keménynek maradni akkor, amikor a családjával beszélt telefonon, vagy a leveleiket olvasta? 
Ilyenkor természetesen előjöttek az érzelmek, de a kapcsolattartás nagyon fontos volt nekem. Ha érezték, hogy rosszabb hangulatban vagyok, vagy kezdek elfáradni, akkor biztató leveleket írtak. Tudják, mi az, amire ilyenkor szükségem van. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak kedves életképekre, hogy mi újság velük. Nagyon fontos számomra a támogatásuk, a puszta létezésük, hogy érzem, mögöttem állnak. 
 
* A hajók kényelmesebbek ma, mint húsz évvel ezelőtt? 
Kényelemről szó sincs, ezek a hajók üresek. A mellékhelyiség egy műanyagvödör. Meg kell tanulni ilyen zord körülmények között élni. De ez normális, ez is része a versenynek. Annyival kényelmetlenebbek, amennyivel gyorsabbak, agresszívebben mozognak a hullámok között. 
 
* Akkor a földkerülő szólóvitorlázás nem a romantikus lelkek sportja? 
Azt gondolom, hogy nem. Ez nem való olyan embereknek, akik nem bírják a nagyon szigorú, fegyelmezett életmódot. A hajón nagyon fontos, hogy mindig uralkodjon magán az ember, enélkül ugyanis előbb vagy utóbb bajba kerül. A földkerülés nem arról szól, szerencséd lesz-e, vagy sem. Az, hogy jó vagy rossz az idő, szélcsend van, vagy éppen túl viharos a szél, nem szerencse kérdése, hanem a verseny része. A kezdőket érte néhány meglepetés, de engem nem. Minden megtörtént, amire számítottam, de mindenre fel voltam készülve. 
 
* Azt mondja, ez nem romantikusoknak való, ám az első földkerülő útja Gál Józseffel a Szent Jupáton egy romantikus utazás volt, nem? 
De, teljes mértékben, az kaland volt a javából. Sok helyen kikötöttünk, ahol hosszú időszakokat töltöttünk. Az tényleg romantikus út volt, de ez volt az első és az egyetlen. Általában én nem ilyen ember vagyok. Azért vágtunk bele, mert mi akartunk lenni az első magyarok, akik vitorlással megkerülik a Földet. Abban az időben még nem tudtam a versenyekről, de amint tudomást szereztem róluk, már csak a versenyzés érdekelt. Fantasztikus dolog romantikusnak lenni, meleg tengereken hajózni, emberekkel találkozni, más kultúrákat megismerni… De én másféle megmérettetésekre vágyom, én versenyző vagyok, engem csak a teljesítmény érdekel. Nem vagyok mazochista, de csak a lehető legmagasabb szintű teljesítmény tud motiválni. 
 
* A Vendée Globe után azt nyilatkozta, visszavonul. Mik a tervei a továbbiakban? 
Szép lenne visszatérni, megismerni a legújabb fejlesztéseket, gyorsabb hajókkal megkísérelni még jobb teljesítményt elérni. De realistának kell lennem. A következő Vendée Globe idején 68 éves leszek, ami már jóval túl van az optimális koron. Azokra is gondolnom kell, akik hozzám közel állnak. Amíg az óceánon vagyok, meg kell harcolnom az elemekkel, de a hozzátartozóim számára még nagyobb harc, hogy aggódnak értem. Se éjjelük, se nappaluk, csak néhány percre tudnak kikapcsolódni, alig alszanak, úgy, mint én a hajón. Tehát az ő energiájukkal is játszadozom. Ha felelősen állok hozzá, akkor ezt is figyelembe kell vennem. Másrészt abban sem vagyok biztos, hogy még ha meg is szerezném a szükséges pénzösszeget, és egy legújabb fejlesztésű hajóval vághatnék neki a versenynek, képes lennék-e arra, hogy az élen vitorlázzak. Annak pedig, hogy megismételjem a mostani teljesítményemet, nincs értelme. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, azonnal belemennék, de most már azt mondom, jöjjenek a fiatalok. 
 
* De vannak olyan magyar fiatalok, akik a nyomdokaiba léphetnek? 
Ezen a szinten nincsenek. Nem látom, hogy a közeljövőben bárki is követhetne. Nem azért, mert nincsenek meg a lehetőségek, hanem inkább a hiányzó motiváció miatt. A mostani generációban nem látom a motivációt. Ez már egy másik kor, amikor egy gombnyomással szinte mindenhez hozzájuthat az érdeklődő. Ilyen közegben nehéz motiváltnak maradni. Amikor fiatal voltam, úgy éreztem, az egyetlen esélyem, hogy megismerhessem a világot, az, ha óceáni vitorlázó leszek. De manapság senki nincs rászorulva, hogy éveken át harcoljon valamiért, amikor néhány perc alatt bármit megkaphat, de legalábbis a virtuális illúzióját. 
 
* Mi fog történni a hajójával, a Spirit of Hungaryvel? 
El fogom adni valakinek, aki versenyezni akar. Ez egy versenyhajó, másra nem lehet használni. Ha valaki élvezni akarja a vitorlázást, arra nem felel meg. Ez a hajó még két Vendée Globe-ot teljesíthet, de 12 év után már nem lehet annyira felújítani, hogy megtartsa a versenyképességét. 
 
* Mennyire gyakori a versenyzők között, hogy önhöz hasonlóan maguk építik a hajójukat? 
Én vagyok az egyetlen, aki maga tervezi és építi a hajóit. A többieknek nincs rá szükségük, fantasztikus tervezőirodák állnak mögöttük, és komoly támogatóik vannak, hogy bármit megrendelhessenek. Ezek a vitorlázók nem igazán ismerik a szerszámosládát. Ha valami gondjuk akad a vízen, akkor visszafordulnak és kikötnek. Ha nekem valami problémám volt, akkor magam is meg tudtam oldani. Bizonyos szempontból csodálatos, hogy én innen eljutottam a Vendée Globe-ra. De ennek az volt az ára, hogy mindent meg kellett tanulnom, a hajótervezéstől kezdve a pénzszerzésen át a menedzseri feladatokig. Az ilyen komplexitás ritka a mezőnyben. A többiek profi vitorlázók, még csak nem is ők készítik fel a hajót a versenyre, erre vannak külön csapatok, amelynek képviselői hajóznak vele az óceánon, és gyűjtik az adatokat, hogyan viselkedik a hajó bizonyos helyzetekben. Számomra viszont az volt az egyetlen út, hogy mindent magam csinálok, mert a mi kultúránkba nincs beágyazódva a vitorlázás. 
 

Ajánló