Csak remizett a DAC a rózsahegyiekkel

Dunaszerdahely |
Továbbra is veretlen a DAC, de nem sikerült megszereznie sorozatban harmadik győzelmét.
Davis 11-esből szerezte meg a vezetést rögtön a meccs elején
Somogyi Tibor felvétele
A labdarúgó Fortuna Liga 3. fordulójában a sárga-kékek 1:1-es döntetlent értek el a rózsahegyiek ellen.
 
Remekül kezdte a meccset a DAC, Pačindát buktatták a 16-oson belül, és a megítélt tizenegyest Davis értékesítette – 1:0. Mezőnyben a rózsahegyiek is jól kombináltak, nem látszott rajtuk a fáradtság az Everton elleni EL-meccs után. A DAC védelme azonban jól zárt, és Macej is biztos pont volt. Öt perccel a szünet előtt Simon Pambou fejese alig szállt a kapu fölé. 
Nem sokkal fordulás után Šafranko fejesét óriási bravúrral védte a rózsahegyi Macík. A vendégek kapusa az egyre jobban szakadó esőben Pačinda csípős lövésével is megbirkózott. 
A 61. percben azonban egy rózsahegyi kontra végén Kochan beadása után Šatka szerencsétlenül ért bele a labdába, és öngólt vétett – 1:1. A DAC próbált kitámadni, de ez azzal is járt, hogy a vendégeknek is több terük maradt, és az idegessé váló DAC-védelem néhányszor a frászt hozta a szurkolókra. A 75. percben egy jobb oldali beadás után Haskic fejelt a felső lécre. 
A 84. percben Čmelík jól eltalált távoli lövését szögletre ütötte Macík, majd a következő lövést is megfogta. Az eredmény már nem változott, a DAC először vesztett pontokat az idényben.
 
 
DAC-Ružomberok 1:1 (1:0)
Góllövők: Davis (5., 11-esből), Šatka (61., öngól).
Sárga lap: Pačinda, Zsivkovics, ill. Qose.
Játékvezető: Smolák, 6164 néző.
DAC: Macej - Zsivkovics, Šatka, Huk, Davis - Ljubicic - Pačinda (87. Kontár), Ľupták, Simon Pambou, Vida (65. Čmelík) - Šafranko (78. Divkovic).
Ružomberok: Macík - P. Maslo, J. Maslo, Kružliak, Gál-Andrezly - Qose, Kochan - Daniel (89. Sapara), Takáč (85. Kostadinov), Gerec - Haskic (79. Lačný). 

Ajánló