Döntetlen a Tatran ellen, már csak matematikai esély van az EL-re

Csak döntetlenezett a sereghajtó eperjesi Tatran otthonában a DAC a labdarúgó Fortuna Liga utolsó előtti, 32. fordulójában.

Somogyi Tibor felvétele
A sárga-kékek azzal a tudattal vághattak neki a mérkőzésnek, hogy csak a győzelem tartja őket reálisan versenyben az EL-szereplést érő negyedik helyért. Az mindenképpen a vendégek mellett szólt, hogy ebben az idényben kétszer legyőzték az eperjesieket, akiktől még gólt sem kaptak.
 

A sereghajtó eperjesiek ideiglenes otthonába, a poprádi NTC-be mintegy félszáz drukker kísérte el a csallóközieket.

A DAC sokkal aktívabban kezdte a meccset, a 14. percben Davis szöglete után Ljubicic fejese szállt a kapu mellé. A 20. percben viszont a hazaiak szerezhettek volna vezetést, egy kontrából Streňo futott fel veszélyesen, de Huk tisztázott. A dunaszerdahelyiek körülményesen játszottak, mintha a melegben nem akaródzott volna futniuk. A 37. percben pedig jött a büntetés: Streňo egy visszahúzós csellel becsapta Ľuptákot, és a spárgázó Slávik mellett a hálóba lőtt - 1:0.

A szünet után László Csaba Vida helyett Mervót küldte pályára. A 49. percben Pačinda lőhetett ígéretes szögből, de kísérlete fölément, egy perccel később már gólt kiálthatott a DAC-tábor: Zsivkovics felívelésébe Šafranko tette bele a fejét, és a labda a hosszú sarokba pattogott - 1:1. A csatárnak ez volt a hatodik gólja a DAC színeiben, és a tizedik találata a szezonban. A 61. percben Zsivkovics próbálkozott egy távolabbi, kemény lövéssel, de Talian kiütötte a labdát. Öt perccel később előbb Sarr lövése vágódott le, majd Šafranko lőtt mellé a bal oldalról. A másik oldalon a vendégvédelem megingása után Streňo beadására Dupkala érkezett, de ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé bombázott.
 
A sárga-kékek küzdöttek, Šafranko közeli lövése nem talált utat a  hálóba, Pačinda pedig a bal oldalról nem tudott jól beadni. De hajtott a Tatran is, főleg Streňo volt aktív, lapos beadása után Michalík spárgázva mentett. S jöttek egyéb hazai kontrák is, Sláviknak is védenie kellett.
 

A végén már Slávik kapus is előrement fejelni, de a sárga-kékek nyomás ellenére sem tudták megszerezni a győztes gólt.

A DAC így bár sorozatban 16. bajnokiján veretlen, immár csak matematikai esélye van az EL-szereplésre, csak akkor lehetne negyedik, ha az utolsó fordulóban győzne Rózsahegyen, a Podbrezová kikapna Zsolnán, a Trenčín pedig döntetlenezne az eperjesiekkel. Ebben az esetben a három csapatnak egyaránt 45 pontja lenne, és a minitabellán a dunaszerdahelyiek állnának a legjobban. Ha viszont csak a Podbrezovának és a DAC-nak lenne egyforma pontszáma, akkor az egymás elleni eredmények a podbrezováiaknak kedveznek.

 
Prešov-DAC 1:1 (1:0)
 
Poprádon játszották.
 
Góllövők: Streňo (37.), ill. Šafranko (50.).
 
Sárga lap: Bartek, Petko, ill. Ljubicic.
 
Játékvezető: Smolák, 312 néző.
 
PREŠOV: Talian - Keresteš, Dzurík, Petko, Bartek - Dupkala (68. Trebuňák), D. Leško, Hovančík (46. Kubus), Micherda - Streňo (89. Rolinc), Katona.
 
DAC: Slávik - Zsivkovics, Michalík, Huk, Davis - Ljubicic (64. Sarr) - Pačinda, Ľupták, Aluku (87. Mészáros), Vida (46. Mervó) - Šafranko.

 

Címkék 

Ajánló