Monacói támadószekció kontra torinói védelem

Az AS Monaco és a Juventus is nehéz párharcra számít a labdarúgó Bajnokok Ligája mai (20.45) elődöntőjében.

Paulo Dybala a negyeddöntőben két gólt lőtt a Barcelonának
TASR/AP-felvétel

A Juventus két, míg a Monaco 13 év elteltével juthat újra fináléba a BL-ben. A felek korábban négy alkalommal találkoztak a legrangosabb európai kupasorozatban, a mérleg egy Monaco-siker, egy döntetlen és két Juventus-győzelem, a gólkülönbség 7:4 a zebrák javára. Legutóbb a 2014/15-ös idényben a nyolc között mérkőztek meg, akkor összesítésben 1:0-val bizonyultak jobbnak a későbbi finalista torinóiak.

„A Monacónak remek technikai és taktikai képességei vannak, és kiváló fiatal játékosai. Bár nincs olyan történelme, mint a Juventusnak, ez nem jelenti azt, hogy könnyű lesz számunkra a párharc” – hangsúlyozta Massimiliano Allegri, a Juventus szakvezetője.

Mindkét együttes remek formában van, s vezeti hazája bajnokságát: a Juventus akár már a következő fordulóban bajnok lehet, hiszen négy fordulóval a zárás előtt kilenc pont az előnye az AS Roma előtt, míg a hercegségbeliek, akikre szintén még négy összecsapás vár a Ligue 1-ben, három ponttal előzik meg a Paris Saint-Germaint, amely ráadásul már egy meccsel többet játszott.

Így a csapatok a BL-re fókuszálhatnak, ahol egy remekül védekező együttes találkozik egy kiválóan támadóval: a Juventus a kieséses szakaszban úgy búcsúztatta a Portót és a Barcelonát, hogy még gólt sem kapott, míg a Monaco az idény során (minden sorozatot figyelembe véve) 146-szor vette be ellenfelei hálóját.

„Még a Barcelonának sem volt elég két mérkőzés, hogy betaláljon ellenük, ez nekünk is rendkívül nehéz lesz” – vélekedett a Monaco lengyel védője, Kamil Glik. A csapat mestere, Leonardo Jardim viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Juventus játéka nem csak a védekezésről szól: „Az olaszoknak minden poszton minőségi játékosuk van, halálosak a kontráik, mert nagyon veszélyes befejező embereik vannak.”

A továbbjutás szempontjából rendkívül fontos lesz a kiegyensúlyozott teljesítmény, amely a torinói gárdára inkább jellemző, a Monaco egy-egy mérkőzésen többször hullámvölgybe került az elmúlt időszakban, így a PSG-től áprilisban a Ligakupában 4:1-re, míg a Francia Kupában 5:0-ra kapott ki. A BL kieséses szakaszában is inkább a támadószekció, mintsem a védelem hozta a továbbjutást számára: a Manchester Cityt 6:6-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal, míg a busztámadás miatt megroppant Borussia Dortmundot 6:3-mal búcsúztatta.

A Juve a hétvégén 2:2-es döntetlent játszott az Atalanta vendégeként, s a torinóiak szerint nagyon jól szolgálta a felkészülésüket a meccs. „A bergamóiak játéka nagyban hasonlít a Monacóéra, sok gyors fiatal focistájuk van”– vélekedett Juan Cuadrado, a Juventus szélsője.

Az olaszoktól Sami Khedira eltiltás miatt fog hiányozni (őt vélhetően Claudio Marchisio pótolja), Daniele Rugani pedig sérült. (MTI, TASR)

Címkék 

Ajánló