BL-elődöntő: volna miért visszavágnia az Atléticónak

A címvédő Real Madrid és városi riválisa, az Atlético párharcának első mérkőzésével ma este (20.45) megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntője. Megismétlődik a tavalyi milánói finálé, amelyet tizenegyesekkel a királyi gárda nyert meg.

Sok függ attól, hogy az Atlético védői semlegesíteni tudják-e Cristiano Ronaldót
TASR/AP-felvétel

A két csapat eddig 214 alkalommal játszott egymással tétmérkőzést, 52 döntetlen mellett a Real 109-szer, az Atlético pedig 54-szer győzött. A BEK-ben, illetve a BL-ben hétszer találkoztak, az Atlético egyszer, a Real négyszer nyert. Két meccsük lett döntetlen, ezek között volt a tavalyi milánói döntő is, amit végül tizenegyesekkel a Real nyert meg. A 2014-es lisszaboni BL-fináléban szintén ez a két csapat találkozott, akkor 1:1-gyel zárult a rendes játékidő, aztán a hosszabbításban 4:1-re nyertek Ronaldóék. Tehát volna miért visszavágnia az Atléticónak, amely eddig háromszor volt döntős a legrangosabb kupasorozatban, ám mindháromszor alulmaradt (először 1974-ben, amikor ismételt meccsen kapott ki a Bayern Münchentől).

Az idei bajnokságban kétszer mérkőztek meg egymással a madridi együttesek: novemberben a Vicente Calderón Stadionban a vendég Real győzött 3:0-ra, április elején pedig 1:1-et játszottak a Santiago Bernabéuban.

Áprilisban mindkét csapat egyszer veszített: a Real az FC Barcelona elleni El Clásicón kapott ki 3:2-re, az Atléticót pedig a Villarreal győzte le 1:0-ra.

A hazaiak vezetőedzője, Zinedine Zidane izomsérülés miatt nem számíthat Gareth Bale-re és Pepére, Diego Simeonénak, az Atlético mesterének pedig Yannick Carrasco, Juanfran és Josema Gimenez mellett valószínűleg Sime Vrsaljko játékát kell nélkülöznie.

„Rendkívül kemény, harcos mérkőzés lesz, amelyen a legutóbbi találkozóinkhoz hasonlóan apróságok döntenek majd” – mondta Dani Carvajal, a Real jobbhátvédje.

Csapattársa, a brazil Casemiro úgy fogalmazott, tisztában vannak vele, milyen erős ellenféllel találkoznak. „Megérdemlik, hogy itt lehetnek, mert jó futballt játszanak, minőségi játékosaik vannak és egy remek edzőjük, aki olvassa a játékot. Nem véletlen, hogy négy év alatt harmadszor jutottak az elődöntőbe” – mondta a Real védekező középpályása. Hozzátette, a hazai pálya remélhetőleg jelentős előny lesz számukra a jó eredmény eléréséhez.

Diego Simeone hat éve irányítja az Atléticót, ez alatt az idő alatt csapata a 46 BL-meccse közül 27 alkalommal nem kapott gólt.

„A Real bárki ellen favoritnak számít, ám mi bízunk magunkban. Senkitől sem félünk, s nagy esélyünk van arra, hogy beírjuk magunkat az Atlético történetébe. Olyat vihetünk véghez, amit még száz év múlva is emlegetni fognak a szurkolóink” – jelentette ki Fernando Torres, az Atlético tapasztalt csatára.

A madridi rangadót az angol Martin Atkinson vezeti. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt is ő volt a bíró, amikor a Real 2:1-re kikapott a Juventus otthonában a BL-elődöntő első meccsén. Az Atléticónak eddig három meccset vezetett a nemzetközi porondon, ezek közül kettőt megnyert a csapat, egy pedig döntetlennel zárult. (sz. z., MTI)

Ajánló