Kassai segítségével Ronaldo elintézte a Bayernt

Egy lesgól és egy jogtalan kiállítás – ez is kellett a Real továbbjutásához.
SITA/AP-felvétel
A párharc két mérkőzésén összesen öt gólt szerző Cristiano Ronaldo vezérletével kettős győzelemmel búcsúztatta a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
 
A spanyol és a német listavezető találkozóját Kassai Viktor vezette. A bajorok kezdték jobban, ám előbb Thiago és Arjen Robben, majd Arturo Vidal próbálkozása sem talált utat a kapuba gólt. Az első húsz perc müncheni fölénye után átvette a kezdeményezést a spanyol csapat, amely előbb Dani Carvajal, majd Sergio Ramos révén veszélyeztetett – előbbinél Manuel Neuer, utóbbinál a gólvonalon álló Jérome Boateng mentett hatalmasat. A Real több kontrája is veszélyes volt, ám az utolsó passzokba vagy a kapura lövésbe mindig hiba csúszott, így gól nélkül zárult az első félidő.
 
A második felvonásban is a Bayern lépett fel támadólag, és Robben próbálkozását ugyan Marcelo a gólvonalról kivágta, két perccel később Casemiro szabálytalankodott a büntetőterületen belül Robbennel szemben. A megítélt tizenegyest a sérülés után visszatért Robert Lewandowski magabiztosan értékesítette. 
 
Ronaldo lesgól
A gólt követően is jobban játszottak a bajorok, Vidal, Ribéry és Lewandowski előtt is adódott helyzet, ám gólt a Real szerzett: az első meccsen duplázó Cristiano Ronaldo közelről fejelt a kapuba.
 
A madridiak öröme nem tartott sokáig, két perccel később Ramos és Nacho szerencsétlenkedett össze egy öngólt. Az egész meccsen sokat szabálytalankodó Vidal a 84. percben megkapta második sárga lapját, de éppen akkor, amikor szabályosan szerelt és egy becsúszásnál a labdát rúgta el. 
 
Az utolsó percekre és a hosszabbításra emberhátrányba került a Bayern, Neuer kétszer még bravúrral védett, ám Ronaldo újabb helyzeténél már tehetetlen volt – igaz, a gólt lesállás előzte meg, amit a magyar bírók nem vettek észre.
 
Ekkora lesen volt Ronaldo a gól előtt
Ekkora lesen volt Ronaldo a gól előtt
YouTube
 
 
A portugál támadónak ez volt a 100. találata a BL-ben. A hajrában egy újabb Ronaldo-gól után még Marco Asensio is eredményes volt, így a Real végül magabiztos különbséggel jutott a legjobb négy közé.
 
 
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 4-2 (0-0, 1-2, 2-2)
 
gólszerzők: C. Ronaldo (76., 105., 110.), Asencio (112.), illetve Lewandowski (53., tizenegyesből), Ramos (78., öngól)
piros lap: Vidal (84., Bayern München)
Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel
 
Véget ért a leicesteri álom
 
Véget ért az angol bajnok Leicester City menetelése: az idegenbeli vereséget követően a hazai visszavágón 1-1-es döntetlen játszott az Atlético Madriddal, így kiesett.
 
A tavaly és 2014-ben is döntős spanyol csapat egygólos előnnyel érkezett a második felvonásra, ennek megfelelően taktikusan játszott az első játékrészben, melynek közepén Filipe Luis beadását Saúl Niguez fejelte tíz méterről a hosszú sarokba, így a madridiak nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.
 
A második félidőben a Leicester mindent egy lapra feltéve rohamozott, hiszen három találatra volt szüksége a továbbjutáshoz. Ennek a 61. percben Jamie Vardy góljával meglett az eredménye. A következő tíz percben még inkább fokozta a nyomást az angol csapat, amely több nagy helyzetet is kialakított, ám újabb gólt nem ért el, így búcsúzott a sorozattól.
Az Atlético a BL elmúlt négy kiírásából harmadszor jutott a legjobb négy közé: az előző két alkalommal finálét játszott Diego Simeone csapata.
 
 
 
Leicester City (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (0-1)
 
gólszerzők: Vardy (61.), illetve Saúl (26.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid 2-1-es összesítéssel
 
(úsz, mti)

Ajánló