Klasszikusok, akik elbúcsúztak

Amikor visszatekintünk egy-egy naptári év futballeseményeire, akkor általában a nagy gólok, a szép megoldások, a fényes diadalok, vagy adott esetben a hatalmas potyák, az arcpirító bakik és a szomorú kudarcok jutnak eszünkbe. Sajnos azonban minden évben akad néhány klasszis, akiknek a játékától örökre el kell búcsúznunk, és ez tavaly sem volt másként. 

Luca Toni az európai labdarúgás egyik legszínesebb és legszerethetőbb alakja volt
Fotók: képarchívum
A visszavonuló egykori kedvencek közül vannak, akiket már csak öregfiúk meccsén láthatunk élőben mozogni, és vannak, akiknek klubszinten még drukkolhatunk, de a nemzeti csapatban már nem öltik többé magukra a címeres mezt.
 
Luca Toni
 
A 39 éves olasz csatár idén nyáron akasztotta szögre a góllövő cipőjét, miután az utolsó meccsén csapatával, a Hellas Veronával megverték a már bajnok Juventust, és Toni tizenegyesből panenkásan megbökte a zebrák kapusát, Netót. Mindez jól érzékelteti, hogy bár a 193 centi magas támadót elsősorban erőcsatárnak tartották, azért a fifikának és a finom technikai megoldásoknak sem volt híján a fejes góljai mellett. 
 
Pedig Toni karrierje nem indult zökkenőmentesen: fiatalon évente váltogatta az olasz másod- és harmadosztályú csapatokat, majd 23 évesen egy viszonylag jól sikerült Serie B-ben eltöltött idény után (a Trevisóban 15 gólt szerzett), szerződtette az élvonalbeli Vicenza. Itt 9 gólig jutott, majd az idény végén kieső csapattól a Bresciához igazolt. Első idénye itt is jól sikerült, ekkor 13 gólt szerzett, azonban a következő szezont 2 találattal hozta le, így nem volt meglepő, hogy útilaput kötöttek a lábára, és meg sem állt Szicíliáig, ahol a másodosztályú Palermo még látott benne fantáziát. 
 
A rózsaszín mezesek kiváló döntést hoztak Tonival, ugyanis 30 góllal segítette a szicíliai alakulatot a feljutáshoz, majd a Serie A-ban is 20 gólt szerzett a következő szezonban. Így nem csoda, hogy a csatárt erősebb csapatok is csábították, és 2005 nyarán a Fiorentinához igazolt. Firenzében első szezonjában 31 góllal olasz gólkirály lett, amellyel elnyerte az európai aranycipőt, valamint olasz földön is 47 éves rekordot adott át a múltnak. 2006-ban két góllal segítette világbajnoki aranyhoz az olasz válogatottat, ugyanis az Ukrajna elleni negyeddöntőben oroszlánrészt vállalt két találatával a 3–0-s sikerben. Az is jól jelzi, hogy Toni későn érő típus volt, hogy a légióséletbe is csak 30 évesen vágott bele, noha rögtön egy szuperklubnál, a Bayern Münchennél mutatkozott be. Ugyan olasz válogatott játékosok ritkán szerződnek külföldre, de a bajorok hívásának kevesen mondanak nemet. Itt is hamar a szurkolók kedvencévé vált, két szezon alatt 38 gólt termelt, 2008-ban a Bundesliga gólkirálya lett, majd megérkezett a csapathoz Louis van Gaal, akivel nem sikerült megtalálnia a közös hangot, így az olasz csatár mellőzötté vált, és előbb kölcsönbe az AS Romához távozott, majd végleg visszatért olasz földre a Genoához. Innen szerződtette a Juventus, ahol azonban nem váltotta meg a világot, így fél évre az arab világba is belekóstolt: a dubaji al-Naszrben játszott. 
 
Dubajból tért vissza fényes sikerei helyszínére, Firenzébe, ahol egy közepes szezon (8 gól) után 2013 nyarán a Hellas Veronához szerződött. Itt élte meg másodvirágzását, ugyanis első szezonjában 20 gólt szerzett, majd a következő évben 22 góllal olasz gólkirály lett holtversenyben Mauro Icardival, így 38 évesen ő lett minden idők legidősebb olasz gólkirálya. 2016-os, utolsó szezonjában már jobbára sérülésekkel bajlódott, de még így is hat gólt szerzett. Összességében azonban már ő sem segíthetett tovább csapatán: a Verona a 20. helyen végezve, tizenegy ponttal elmaradva a még bentmaradást jelentő 17. helytől, simán kiesett az olasz élvonalból. Toni a Juventus elleni hazai mérkőzést követően, 2016. május 4-én – egy fordulóval a bajnokság vége előtt – bejelentette visszavonulását. Döntését azzal indokolta, hogy mindenképp hazai közönség előtt szeretett volna búcsúzni a futballtól, így már nem utazott el a csapattal Palermóba. Toni pályafutása 586 meccsén 268 gólt szerzett.
 
Antonio Di Natale
 
2016 nyarán Luca Toni mellett egy másik legendás olasz gólgyárostól is búcsút vettünk, ugyanis a szintén kétszeres Serie A-gólkirály (2010, 2011) udinei Antonio Di Natale is felhagyott az aktív játékkal. Az ő pályafutása jóval egyszerűbb ívet járt be, mint a vele egykorú Tonié, ugyanis előbb az Empoli alkalmazta 8 évig, majd az Udinese 12 éven át. Minden friuli ember „Totója” nemcsak pályafutásában, hanem stílusában is jelentősen eltért Tonitól, hiszen ő az alacsony súlypontú, sokat mozgó, és kisjátékban tarthatatlan csatár prototípusa volt, aki a gólpasszok kiosztásában is az élen járt. Abban viszont Di Natale is hasonlított Tonihoz, hogy viszonylag későn vált elismert gólvágóvá.

Di Natale: nem tartják nagy sztárnak, pedig gólerőseb volt, mint Roberto Baggio
 
Fiatalon őt is többször kölcsönadta az Empoli, majd a 2001/2002-es szezonban már 16 góllal segítette feljutáshoz az Empolit, és első Serie A-s szezonjában is 13 találatot jegyzett. Miután a kék-fehérek kiestek az élvonalból, a csatár 2004 nyarán Udinébe tette át székhelyét, ahol előbb 7, majd 8 góllal zárta a szezont. Ezt követően azonban 9 szezonon keresztül sorozatban 10 gól fölött zárt, sőt 4 szezonban szerzett 20 gólnál is többet, és 2010 és 2011 nyarán is ő vehette át a gólkirályi címért járó elismerést, előbb 29, majd 28 góllal. Bár többször is hívták nagycsapatok is, családjával annyira megszerette a friuli vidéket, hogy sosem mondott igent a csábításnak, kivívva a helyi emberek csodálatát. Annak ellenére, hogy a válogatottban sem nyert jelentős címeket – legnagyobb sikere a 2012-es Eb-ezüst –, a 42 meccsen szerzett 11 gólja így is elismerésre méltó a klubszinten elért 258 gólja mellett. 2010-ben az év játékosának választották Olaszországban. Összesen 209 gólt lőtt a Serie A-ban, ezzel az örökranglista hatodik helyét foglalja el Silvio Piola (274), Francesco Totti (250), Gunnar Nordahl (225), Giuseppe Meazza és José Altafini (egyaránt 216) mögött – négy góllal megelőzve a szupersztár Roberto Baggiót. 
 
Steven Gerrard
 
Egy év észak-amerikai kitérő után Steven Gerrard bejelentette, hogy távozik a Los Angeles Galaxy-tól, és 36 évesen végleg szögre akasztja a stoplist. Ami Udinének Di Natale, az Liverpoolnak Steven Gerrard. Az utolsó évet leszámítva egész pályafutását a vörösöknél töltötte, akikkel egy ízben a Bajnokok Ligáját is megnyerte 2006-ban, véghez víve „az isztambuli csodát”, mikor háromgólos hátrányból állt fel csapatával az AC Milan elleni döntőben. Több évig volt az angol nemzeti válogatott és a Liverpool csapatkapitánya is. Anglia színeiben 114 mérkőzésen 21 gólt szerzett, míg a vörösöknél 504 találkozón 120-szor volt eredményes a nagy munkabírású, sokat futó és gólerős középpályás. Jól jelzi a Liverpool és Gerrard kapcsolatát a középpályás kijelentése: „Ha meghalok, ne a kórházba vigyetek. Hozzatok az Anfieldre. Ott születtem, ott is akarok meghalni.”
 
Clint Dempsey
 
Minden idők egyik legjobb és legeredményesebb amerikai csatára, Clint Dempsey ugyan hivatalosan még nem hagyott fel a játékkal, de sajnos kevés rá az esély, hogy a jövőben még valódi tétmeccsen lássuk játszani. Az elmúlt nyár végén ugyanis szívritmuszavarokat fedeztek fel a 33 éves csatárnál, akit azóta többször is megműtöttek. Bár november végén Dempsey újra feltűnt a Seattle Sounders edzésén, mozgása nagyon lelassult, a versenysporttal járó terheléstől orvosai valószínűleg végleg el fogják tiltani. Mindenesetre a támadó pályafutása így is teljesnek és kimagaslónak mondható: az Egyesült Államok válogatottjában 130 mérkőzésen 52 gólt szerzett, míg európai karrierje során a Fulham és a Tottenham színeiben 218 meccsen 57 találatot jegyzett a Premier League-ben.

Steven Gerrard és Frank Lampard az MLS-ben is összecsapott egymással
 
A kakukktojás: Frank Lampard
 
Gerrardhoz hasonlóan Frank Lampard sem marad amerikai állomáshelyén, és elhagyja a New York City FC-t. Bár bejelentés még nem született róla, valószínűleg mindez azt jelenti, hogy a 38 éves középpályás visszavonul. Lampard a West Ham Unitedben kezdte a pályafutását, ahol apja is másodedzőként dolgozott. A kalapácsosok mezében 149 mérkőzésen lépett pályára, majd miután több barátja és apja is elhagyta a West Hamet, a Chelsea-hez igazolt, ahol igazi klubikonná vált annak ellenére, hogy egy riválistól érkezett. Ő a Chelsea történetének legeredményesebb játékosa, a klubbal három bajnoki címet és négy FA-kupát nyert, emellett kétszeres Ligakupa-győztes. A kékekkel megnyerte a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát is. 2014 nyarán csatlakozott a New York Cityhez, azonban még nem költözött a tengerentúlra, mivel a New York-i csapat testvérklubja, a Manchester City kölcsönvette. Egy évvel később már csatlakozott az MLS-ben szereplő gárdához, ahol 15 góljával és 4 gólpasszával a keleti konferencia elődöntőjéig vezette csapatát, ami a klub történetének legjobb eredménye. A távoli lövések nagymestereként is számon tartott Lampard az angol válogatottban 106 mérkőzésen 29-szer volt eredményes, összesen kilenc gólt szerzett tizenegyesből, amivel a válogatott történelmének legbiztosabb lábú ítélet-végrehajtója.

Clint Dempsey az amerikai válogatott egyik ikonikus alakja, 130 meccsen viselte a címeres mezt
 
Bár hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, meglepő lenne, ha folytatná aktív pályafutását. A legfrissebb, karácsonyi hírek szerint Frank Lampard szívesen visszatérne a Chelsea labdarúgócsapatához, hogy edzői vagy más feladatokat lásson el. A közelmúltban a helyszínen tekintette meg a Chelsea egyik bajnoki mérkőzését, majd edzésen is felbukkant nézőként. „Bármi történik, valamilyen minőségben itt leszek, és továbbra is nagyon szoros lesz a kapcsolatom a klubbal” – mondta a 38 éves Lampard a Sky Sports televízióban. Hozzátette: nem csak rajta múlik, pontosan mi lesz a szerepe és mikortól. „Nem gondolkozom folyton azon, mi fog történni a pályafutásom lezárása után. Élvezem, hogy a karácsonyt a családommal tölthetem, ihattam egy-két sört és ehettem még egy adagot a pulykából” – mesélte. Lampard azt is elárulta, továbbra is van néhány lehetősége játékosként, de csak januárban dönti el, hogy visszavonul-e, vagy futballozik még egy ideig. 
 
Akik a címeres meznek mondtak búcsút
 
Miként minden nagy torna után, így az idei Európa-bajnokság után is több emblematikus játékos jelentette be visszavonulását a nemzeti csapattól. Gerrardhoz hasonlóan szintén a Los Angeles Galaxy-nak intett búcsút néhány hete Robbie Keane, azonban az ír legenda klubszinten még egy utolsó kihívást keres. Válogatott szinten 145 meccsen 67 gólt szerzett, ami jelzi, hogy Robbie Keane személyében Írország is egy legendával lesz szegényebb a jövőben.
 
Európai szinten rekordszámú, 167 válogatott szerepléssel a háta mögött vonul vissza a nemzeti színektől Iker Casillas – rekordjára talán csak Gianluigi Buffon jelenthet veszélyt a közeljövőben. Egyedüliként Casillas mondhatja el magáról, hogy csapatkapitányként a magasba emelte a világbajnokság, az Európa-bajnokság, a Bajnokok Ligája, az európai Szuperkupa, a spanyol bajnokság, a spanyol Király-kupa és a spanyol Szuperkupa győztes serlegét is. 
 
Az izlandi labdarúgást sokáig csak Eidur Gudjohnsen képviselte az európai futball színpadán, aki idén nyáron – első és utolsó nagy tornáján – a válogatottal is megízlelte a siker ízét. Persze, klubszinten messze eredményesebb volt: BL-győzelmet ünnepelhetett az FC Barcelonával, és Spanyolországban, Angliában és Hollandiában is bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát. 
 
Tomáš Rosický 35 évesen, 105 válogatott találkozóval intett búcsút a nemzeti csapatnak. Ez a szám sokkal nagyobb is lehetne, ha a cseh játékos nem küzdött volna folyamatosan a sérülésekkel egész pályafutása során. Nyáron visszatért nevelőklubjába, a prágai Spartába, ahol azonban sérülés miatt eddig csak egy mérkőzésen szerepelt.  
 
Vele szemben a 35 éves Patrice Evra a Manchester Unitednél lejátszott közel 300 meccs után is meg tudott újulni, és a BL-győzelem és az Angliában megnyerhető összes cím mellé bezsebelte még az olasz trófeákat is a Juventusszal. Bár a francia válogatottal a mostani Eb-ezüst volt számára a csúcs, pályafutását sokan megirigyelnék.
 
Zlatan Ibrahimovic válogatottbeli statisztikája elképesztő: 116 meccstől és 62 góltól búcsúztak el a svédek a nyáron. Azonban Zlatan klubszinten még szeretne nagyot alkotni a Manchester Uniteddel, és tovább szaporítani eddig elért eredményeit, ami így is már elég tekintélyes: az elmúlt 15 szezonjából 13 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet (Ajax 2, Juventus 2, Inter 3, FC Barcelona 1, AC Milan 1, PSG 4). 

Juhász Roland és Király Gábor könnyek között búcsúzott a válogatottól
Mellettük elbúcsúzott a címeres meztől az Európa-bajnokság után a spanyol Pedro és Andrés Iniesta, a portugál Ricardo Quaresma és Ricardo Carvalho, a német Bastain Schweinsteiger, az olasz Andrea Barzagli és a horvát Darijo Srna is. 
 
Juhász Roland és Király Gábor a novemberi, svédek elleni barátságos mérkőzéssel búcsúzott a magyar válogatottól, azonban már a nyári Eb után jelezték mindketten, hogy visszavonulnak a válogatottságtól, így a búcsúmeccset egyfajta gálaelőadásnak is felfoghattuk a részükről. A 33 éves hátvéd az RSC Anderlecht légiósaként élte fénykorát, 95 válogatottság után mondott búcsút a címeres meznek, és ezentúl már csak klubcsapatára, a Videotonra szeretne koncentrálni. A 40 éves Király Gábor lett az Eb egyik sztárja szürke mackóalsójával, a pályán bemutatott trükkjeivel és kiemelkedő teljesítményével. 108 válogatottságával magyar csúcstartó, pályafutása során a Hertha BSC-ben töltött közel 200 mérkőzés után a Premier League több csapatában is védett, majd az 1860 Münchennél is eltöltött 5 évet a kapuban. Pályafutását klubszinten a Haladás zárja keretbe, hiszen ott nevelkedett, és a 2015-ös szezontól újra Király Gábor védi a szombathelyi csapat hálóját.
 
Villányi Gergely

Ajánló