Négyet rúgtak a magyarok Andorrának

Budapest |

Egy percig sem kellett izgulni: a magyar válogatott a papírformának megfelelően simán, 4:0-ra győzött a csoportutolsó Andorra ellen vb-selejtezőn a budapesti Groupama Arénában. Lang Ádám pályafutása első válogatott gólját szerezte.

Somogyi Tibor felvétele

A futballtörpe Andorra ellen csak a győzelem lehetett a magyar válogatott célja, még úgy is, hogy keretükből ketten hiányoztak, Kádár Tamás eltiltás, Nemanja Nikolics pedig ujjtörés miatt nem lehetett a csapattal. Az andorrai együttesből is hiányzott a két sárga lap miatt eltiltott csapatkapitány, Ildefons Lima. A vendégek egyértelműen a védekezésre koncentráltak, öt védővel álltak fel.

A Groupama Arénában nem volt telt ház, de csak néhány szék maradt üresen, a hangulatra pedig nem lehetett panasz. A meccs előtt ismét szólt a fúvószenekar előadásában „Az éjjel soha nem érhet véget”, a himnuszok alatt pedig káprázatos koreográfiával készültek a szurkolók, a kapu mögötti tribünön a nemzeti színek között a 12-es szám rajzolódott ki, arra utalva, hogy a szurkolótábor a tizenkettedik játékos.

A házigazda kezdettől fogva többet birtokolta a labdát, de az első nagy magyar helyzet a 26. percben adódott: jobboldali lapos beadás után Szalai fordult kapura, de a kapu közepére tartó lövését Josep Gomes védte. Egy perccel később 18 méterről, ígéretes szögből szabadrúgáshoz jutottak a magyarok, Dzsudzsák Balázs állt a labda mögé, de a lövés kijött a sorfalról. Néhány másodperccel később Korhut lapos lökete zúgott el a bal kapufa mellett. A 34. percben azonban már ünnepelhettek a szurkolók: jobb oldali beadás után Gomes még védeni tudott, de Gera közelről már nem hibázott – 1:0. Gerának ez volt a 26. gólja a nemzeti csapatban.

A félidő utolsó öt percére csak fokozódott a magyar fölény, Dzsudzsák és Bese kevergette a védőket, a 43. percben pedig a csapatkapitány Dzsudzsák beadása utat talált a kapu előtt álló Langig, aki közelről a hálóba passzolt – 2:0. A védőnek ez volt az első válogatott gólja.

A második félidőben Gyurcsó növelhette volna a magyarok előnyét, nagyon jó labdát kapott az üres területre Gerától, de kísérletét Gomes megfogta. Kleinheislernek több lövése is elakadt a védőkben, az egyik félmagas próbálkozást pedig Gomes ütötte ki látványos mozdulattal. A 67. percben Gera robbant be a hosszú saroknál, de a labda kevéssel elkerülte a kaput. Hat perccel később viszont már változott az állás: Gyurcsó volt eredményes – 3:0. A Pogon Szczeczin légiósa az ezt megelőző vb-selejtezőn, Lettországban is gólt szerzett, eddig három válogatott találatnál jár.

Két perccel a rendes játékidő letelte előtt újabb magyar gólt ünnepelhetett a lelkes közönség, Stieber passza után Szalai Ádám sarkazott a kapuba – 4:0. A magyarok jelenlegi fő gólfelelőse eddig négy gólt szerzett ebben a kvalifikációban, és összesen már tizenháromszor talált be címeres mezben.

A mérkőzés utolsó perceiben a közönség az egy évvel ezelőtt súlyos betegségben elhunyt kapust, Fülöp Mártont éltette. A lefújás után pedig az egész stadion állva tapsolt, megérdemelt ovációban részesítve a magyar válogatottat.

A magyarok mérlege négy mérkőzés után két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a selejtezősorozatban. Újabb tétmeccs már csak jövőre vár a nemzeti csapatra, de kedden még egy barátságos találkozót játszanak Bernd Storck védencei: szintén a Groupama Arénában Svédország lesz az ellenfél.

Magyarország–Andorra 4:0 (2:0)

Góllövők: Gera (34.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (88.).

Sárga lap: Kleinheisler, Korhut.

Játékvezető: Nicolaides (ciprusi).

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Bese, Guzmics, Lang, Korhut–Gera (84. Böde), Nagy Ádám–Dzsudzsák, Kleinheisler (74. Stieber), Gyurcsó (81. Németh)–Szalai.

ANDORRA: Gomes–Ch. Rubio, Emil Garcia, Vales, Llovera, San Nicolás–Victor Rodríguez (83. Moreira), Vieria, Aláez, C. Martínez (A. Martínez)–Pujol (87. Juli Sánchez).

Ajánló